Milyen vallásnak nevezik azt, mikor az újászületésben hisz az adott személy?
Zsidó vallás.
"Az Ótestamentumban Hióbnál, vagy Salamon király szövegeiben gyakran akadhatunk a reinkarnáció-hitet igazoló részletekre.
A zsidó történetíró, Jozéfusz (Kr. u. 100 körül) a következőket írja: „A tiszta és szent szellemek tovább élnek az égi helyeken, és az idők folyamán ismét leküldik őket, hogy derék, jóravaló testben lakjanak.”
Jozéfusz úgy hivatkozik az újraszületésre, mint aki tudja, hogy az általánosan elfogadott hittétel.
Különösen az esszénusok hittek erőteljesen a lélekvándorlásban.
A misztikus kabbala (Kr.u. 13. sz.) számára is teljesen elfogadott igazság a lélek újraszületése. A kabbalisták is szükségesnek tartják a lélek fejlődését, egészen a tökéletességig, s ők is elégtelennek tartják ehhez az egyetlen földi életet."
Az "újjászületés" szót ma kétféle (teljesen különböző) értelemben használják; a vallás/Hitélet vonatkozásában.
1. A Bibliai értelemben azt jelenti:
Egy Istennel addig személyes kapcsolatban addig nem álló ember (földi élete közben), megismeri az ÚR Jézust, megtér, elnyeri az Örök Életet (Üdvösséget). Úgy, hogy földi élete is folytatódik közben egy ideig. De azt már egészen másképp éli mint addig. Ezt az újjászületés mi keresztyének hirdetjük.
2. A másik, a reinkarnációnak nevezett újjászületés hívői azt hiszik, hogy miután meghal, lelke egy másik, az után megszülető élőlényben (nem feltétlenül emberben) él tovább. E szerint egy léleknek számos egymást követő élete lenne itt a földön. Ez utóbbi jelentés az ún. "keleti vallások" (azaz a dél-kelet ázsiai eredetű) vallásokból ered. Ilyen a hinduizmus,buddhizmus,taoizmus,konfucianizmus, stb...
Ezt az utóbbi értelemben vett újjászületést a Biblia elutasítja.
Valamelyik korábbi hozzászóló e két jelentést összekeverhette.
De manapság, amikor oly sokan egyénileg gyúrnak össze maguknak valamilyen nekik tetsző "hitet", így ezekben felbukkanhat valamilyen újjászületés-hit a nélkül, hogy az illető bármilyen valláshoz csatlakozott volna igazán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!