Van örök kárhozat?
Jézus azt mondta, hogy aki nem hisz, már ítélet alatt van, s aki nem engedelmeskedik neki, az nem jut Istenhez:
Jn 3,18.36
Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. (...) Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.
Jézus egyértelműen beszélt arról, hogy sokan járnak a kárhozatba vivő úton, és nem mindenki fog üdvözülni:
Mt 7, 13-23
"Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják. (...) Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem ama napon: Uram, Uram, nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ki ördögöket, és nem a te nevedben tettünk-e sok csodát? És akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők!"
Lesznek olyanok, akik soha nem nyernek bocsánatot, de nem azért mert Isten ne tudna vagy ne akarna megbocsátani nekik, hanem azért, mert ők már soha nem akarják bűnük miatt elfogadni Isten bocsánatát:
Mk 3,28-29
"Bizony, mondom néktek, minden bűn meg fog bocsáttatni az emberek fiainak, még a káromlások is, bármennyi káromlást szólnak, de ha valaki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké."
Az örök kárhozat nem az elveszett embereknek, hanem a bukott angyaloknak és az ördögnek készíttetett:
Jel 20,10
Az ördög pedig, aki megtévesztette őket, a tüzes és kénes tóba vettetett, ahol a fenevad és a hamis próféta is van, és gyötrődnek éjjel és nappal örökkön-örökké.
Mt 25,41-46
"Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre. Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg. Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked? Akkor így felel nekik: Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg. És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre."
A Biblia világosan tanítja, hogy akik nem jutnak Istenhez, azok is örökké létezni fognak, de el lesznek választva Teremtőjüktől. Ahogyan a bukott angyalok is, ők is az örök kárhozatra jutnak:
Jud 6-7. 12-13
Azokat az angyalokat is, akik nem becsülték meg a maguk fejedelemségét, hanem elhagyták saját lakóhelyüket, örökkévaló bilincsekben és sötétségben tartja fogva annak a nagy napnak az ítéletére. Ugyanígy Sodoma és Gomora, meg a körülöttük levő városok, amelyek ezekhez hasonló módon paráználkodtak, és idegen test utáni kívánság hajtotta őket, például szolgálnak, amikor az örök tűz büntetését szenvedik. (...) Ezek szennyfoltok szeretetvendégségeiteken, akik szemérmetlenül veletek lakmároznak és hizlalják magukat. Olyanok, mint a szél sodorta, víz nélkül való fellegek, mint az ősz végi gyümölcstelen fák, amelyek gyökerestül kiszakítva kétszer halnak meg; mint a tenger megvadult hullámai, amelyek saját szégyenüket tajtékozzák, bolygócsillagok, akikre az örök sötétség homálya vár.
Jel 14,9-11
"Ha valaki imádja a fenevadat és annak a képmását, és felveszi annak a bélyegét a homlokára vagy a kezére, az is inni fog az Isten haragjának borából, amely készen van elegyítetlenül haragjának poharában, és gyötrődni fog tűzben és kénben a szent angyalok és a Bárány előtt; gyötrődésük füstje száll felfelé örökkön-örökké, és sem éjjel, sem nappal nincs nyugalmuk azoknak, akik imádják a fenevadat és az ő képmását, és akik magukra veszik az ő nevének bélyegét."
Mt 18,8-9
"Ha a kezed vagy lábad botránkoztat meg téged, vágd le, és dobd el magadtól: jobb neked ha csonkán vagy sántán mégy be az életre, mint ha két kézzel vagy két lábbal vettetel az örök tűzre. Ha pedig a szemed botránkoztat meg téged, vájd ki, és dobd el magadtól: jobb neked, ha félszemmel mégy be az életre, mint ha két szemmel vettetel a gyehenna tüzére."
Mk 9,47-48
És ha az egyik szemed botránkoztat meg téged, vájd ki, mert jobb, ha fél szemmel mégy be az Isten országába, mint ha két szemmel vetnek a gyehennára,ahol férgük nem pusztul el és a tűz nem alszik el.
2 Thessz 1,6-10
Mert hiszen igazságos dolog az Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen, nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt. Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival, tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának. Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek az Úrtól és az ő dicső hatalmától, amikor eljön az a nap, hogy megdicsőüljön szentjei között, és csodálják mindazok, akik benne hittek, aminthogy ti is hittel fogadtátok bizonyságtételünket.
Dán 12,2
Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra.
Jn 5,28-29
Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek. Akik a jót tették, az életre támadnak fel; akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel.
Róm 2,6-10
Mert mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni: azoknak, akik állhatatosan jót cselekedve törekszenek dicsőségre, megbecsülésre, és halhatatlanságra, örök életet ad; azoknak pedig, akik viszálykodók, akik ellenállnak az igazságnak, és a hamisságot követik, haraggal és bosszúállással fizet majd. Gyötrelem és szorongás lesz a része minden ember lelkének, aki a rosszat cselekszi, zsidónak elsősorban, de görögnek is; viszont dicsőség, tisztelet és békesség jut majd osztályrészül mindenkinek, aki a jót cselekszi, zsidónak elsősorban, de görögnek is!
gyötrelem (főnév)
1. nagy szenvedés vagy fájdalom; szenvedés, kín.
egy másik Bibliában ez van írva: büntetés
büntetés (főnév)
1. Egy nem kívánt hatás elszenvedtetése. Az irányítás tettetése veszteség okozásával, vagy az azzal való fenyegetéssel. Puszta hibáztatás.
angol King James fordítású Bibliában is büntetés szerepel
a német Luther fordítású Bibliában ez a szó szerepel: die Pein - ami kín-t jelent(direkt írtam kötőjellel)
nem tudom nektek a "nem létezés állapota" mennyire számít gyötrelem, kínok helyének, esetleg mennyire számít büntetésnek...mert nekem ez nem büntetés, én örülnék, ha rosszat tennék, és csak azt kapnám, hogy nem fogok létezni, ez semmi, nincs értelme
és ti írtátok, hogy a tűz előbb-utóbb mindent megemészt, talán nem olvastátok a Mózes könyveit?? Az égő csipkebokor nektek nem mond semmit??
és a gazdag és Lázár története?? A gazdag miért látja még Lázárt? Hogy hogy még létezik, és a tűzben ég? Miért nem tűnik csak úgy el, válik semmivé?? Miért mondja, hogy gyötrődik??
Jézus miért nem azt mondta ennél a történetnél, hogy a gazdag meg szűnt létezni??
Bizony, a nemlétezés nem jár gyötrelemmel.
Jézus kifejezetten szenvedésről beszélt, értelme sem lenne sok mondatának:
" jobb neked, ha félszemmel mégy be az életre, mint ha két szemmel vettetel a gyehenna tüzére."
Semmi értelme lett volna ilyen "fenyegetéseknek" képletesen.
Csak nem gondolod, hogy Jézus szó szerint értette, hogy vágd ki a szemedet?
Milyen megváltó, vagy Isten az aki szó szerinti gyötrelemmel akarja elérni, hogy szeressék?
A Jézus által szemléltetett dolog, azt jelenti, hogy fájdalmas, vagy nehéz döntéseket kell hozni ami lemondásokkal jár, mint ha csak elvesztettük volna a fél szemünket, vagy a fél karunkat
Maga a döntés utáni változtatás jár ilyen "fájdalommal" de megéri.
"akkor mi van ezzel az állítással: "És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre." (Máté 25,46) - Ebben az igeversben ugyanaz a görög szó utal a gonoszok sorsára, mint a megigazultakéra. Ha a gonoszok csak „egy korszakig” gyötrődnek, akkor a megigazultak is csak „egy korszakig” élnek a mennyben. Ha a hívők örökkön-örökké lesznek a mennyben, akkor a nem hívők is örökkön-örökké lesznek a pokolban. (gotquestion.com)"
Lássuk az eredeti ógörög szöveget:
46καὶ ἀπελεύσονται οὗτοι εἰς κόλασιν αἰώνιον, οἱ δὲ δίκαιοι εἰς ζωὴν αἰώνιον.
Szóról szóra így fordítható:
Holman Christian Standard Bible
"És ők elmennek majd az örök büntetésre, de az igazak bemennek az örök életre."
New American Standard Bible
"Ezek elmennek majd az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre. "
King James Biblia (NEM ÓGÖRÖG FORDÍTÁSÚ!):
"And these shall go away into everlasting punishment: but the righteous into life eternal."
és ezek el fognak menni örök gyötrelemre , de az igazak az örök életre.
Ezt a fordítást nem vehetjük figyelembe, akármennyire is népszerű, mert nem közvetlenül ógörögből való.
Károli-fordítás
25,46 „És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre.”
Ezen a helyen Károli Gáspár sem fordította helyesen a görög szöveget .
TEHÁT, az „ÖRÖK BÜNTETÉS” kifejezés a helyes.
Jézus gyakran mondott olyan ítéleteket, amelynek végén a „méltó a gyehennára” – kifejezés szerepel.
Így viszont az „ÖRÖK” szó annyira lesz örökké tartó, amennyire a Gyehenna (Ge-ben-Hinnon) völgyében folyamatosan füstölgő szeméttelep tüze is addig égett, amíg el nem hamvasztotta az odahordott hulladékokat. Tény, hogy gyakorlatilag mindig égett, füstölt a szeméttelep valamelyik része, tehát örök tűznek tartották. Azonban ez megsemmisítő tűz volt. Más módon is megsemmisítő hatású volt a gyehenna: a különböző legyek, rovarok lárvái a bibliában „férgek”- kifejezéssel szerepelnek. Ezek, a különböző mikroorganizmusokkal együtt, a növényi tápanyagok szintjéig bontották le a szerves hulladékot. Különös jelentősége volt annak, hogy a halálra ítélt bűnözők holttesteit is ezen az „örök tűzön” hamvasztották el.
Idézet: „A zsidó hagyomány szerint, ha egy ember meghal, a lelke először a gyehenná-ra [tisztítótűzre] száll, hogy ott megtisztuljon. Azonban ez a hely nem a purgatórium vagy a kárhozat helye, ahol a léleknek örökké szenvednie kell bűneiért. A lélek, attól függően, hogy mennyire szennyezett a bűntől, legfeljebb egy évig ég a tisztítótűzben, ezalatt megtisztul a szellemi tisztátalanságtól. Ennek a fájdalmas folyamatnak az a célja, hogy felkészítse a lelket arra az örök üdvösségre, amely az Édenkertben vár rá, ahová nem léphet be bűntől szennyezetten.” (Wikipédia)
Megismétlem a fentiek fényében, saját szavaimat:
"Azért sem lehetséges az örök kínzatás, mert Isten jellemének teljes átfordulása lenne szükséges ahhoz, hogy azt Ő megvalósíthassa. Az igazságos, szeretetteljes és könyörülő Isten szavainak betűrágó értelmezése súlyosan megrágalmazza az Ő kifogástalan jellemét. Gyakorlatilag azonos lenne a Sátánnal. Jézus Krisztus kemény beszédeinek céltáblái soha sem az egyszerű emberek, vagy a bűnözők, hanem korának kiváló írástudói és a "mintahivő" farizeusok voltak. Ugyanezek mai megfelelői nem mások, mint a Bibliát erőltetetten szó szerint értelmező fundamentalisa keresztény igemagyarázók (sajnos, többsége). Akkor is, ha nincsenek ennek tudatában, de még inkább, ha tudatosan ragaszkodnak az Isten jellemét totálisan aláaknázó elméleteikhez."
„nem tudom nektek a "nem létezés állapota" mennyire számít gyötrelem, kínok helyének, esetleg mennyire számít büntetésnek...mert nekem ez nem büntetés, én örülnék, ha rosszat tennék, és csak azt kapnám, hogy nem fogok létezni, ez semmi, nincs értelme
és ti írtátok, hogy a tűz előbb-utóbb mindent megemészt, talán nem olvastátok a Mózes könyveit?? Az égő csipkebokor nektek nem mond semmit??”
A fenti megjegyzést eléggé meggondolatlannak tartom.
Először tisztázzuk a fogalmakat.
Büntetés
„A büntetés tehát a bűncselekmény elkövetése miatt a törvényben meghatározott joghátrány. A büntetések osztályozása a joghátrány mibenléte alapján is megközelíthető: a halálbüntetésnél a joghátrány az élet elvétele, létezik a testi, illetve megszégyenítő büntetések, szabadságelvonás, vagyoni jellegű büntetések, munkabüntetés, erkölcsi jellegű büntetések, jogfosztó és jogkorlátozó büntetések.”
Forrás: Dr. Szabó Péter - A büntetés, annak célja, jogalapja
Találunk-e a fentiek között gyötrelmet, kínokat okozó büntetési módot? Pedig a világi, polgári jog ilyet nem alkalmazhat, mert súlyos bűn az. – Ja, ha maga Isten követi el, akkor nem ér a neve?
Vannak országok, ahol (még) létezik a halálbüntetés. A keresztények helyesen gondolják azt, hogy senkinek sincs joga az élet elvételéhez (gyilkosság). Istennek van egyedül ehhez joga, hiszen ő adta, az övéből adta, tehát visszaveheti.
Ha neked a halál nem büntetés, az nem baj. Mindenki meg fog halni, ez így normális. A második halál csak az Utolsó Ítélet után következik be azoknál, akik földi életükben nem Isten szeretetének, igazságosságának és könyörületének gyakorlói voltak, hanem az önzés motiválta tetteiket.
Hol akkor a büntetés?
2Kor 5,10 Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat.
Akire ott, és akkor ránehezedik a saját meg nem bánt bűneinek súlya, az azzal arányosan fog szenvedni lelkileg és testileg is, ahogy most is megviseli testünket is a bűntudat, a felelősség súlya. Azért az sem mellékes, hogy az örök életről is le kell mondania, tehát bekövetkezik a halála, és az emléke is eltűnik, örökre.
Hidd el, ez még neked is eléggé elviselhetetlen büntetés lesz, ha odakerülsz. Sajnos van erre komoly esélyed, ha ennyi alapos bizonyíték ellenére is gyanúba kevered szerető Istenedet, és egy ilyen bestiális büntetést kívánsz sok-milliárd ember számára! Mert úgy fejezted ki magad, mint aki a biztonságos külső szemlélő páholyában ülhetne. Ideje van a bűnbánatnak…
Az égő csipkebokor lángja nemcsak hogy nem emésztette meg azt a cserjét, de meg sem kínozta, tehát akár optikai csalódást is láthatott Mózes, mint amilyen pl. a szivárvány. Ettől még ugyanúgy szólt hozzá Isten, nem probléma.
legyünk tisztában azzal, hogy ha Jézus feltámaszt minket ,akkor új testet fogunk kapni. Az a test nem olyan lesz, mint a mostani. Jézus feltámadása után olvashatjuk, hogy bement a csukott ajtón. Nem kellet neki ennie, de ehetett.
Te olyan testről beszélsz, amit a mai emberiség ismer. De az a test más lesz. Egy csöppet lekicsinyíted az Urat, hogy szerinted Ő nem tud olyan testet csinálni, készíteni, ami ég, de nem ég el, ami gyötrődik, de meg nem gyötrettetik.
Hidd el, hogy aki nem az Urat választja, az megérdemli, hogy örök büntetést kapjon.
Amúgy egy valamire elfelejtettél válaszolni, mégpedig a gazdag és Lázár történetére. Kérlek pótold a válaszodat.
„legyünk tisztában azzal, hogy ha Jézus feltámaszt minket ,akkor új testet fogunk kapni. Az a test nem olyan lesz, mint a mostani. Jézus feltámadása után olvashatjuk, hogy bement a csukott ajtón. Nem kellet neki ennie, de ehetett.
Te olyan testről beszélsz, amit a mai emberiség ismer. De az a test más lesz. Egy csöppet lekicsinyíted az Urat, hogy szerinted Ő nem tud olyan testet csinálni, készíteni, ami ég, de nem ég el, ami gyötrődik, de meg nem gyötrettetik.
Hidd el, hogy aki nem az Urat választja, az megérdemli, hogy örök büntetést kapjon.
Amúgy egy valamire elfelejtettél válaszolni, mégpedig a gazdag és Lázár történetére. Kérlek pótold a válaszodat.”
VISSZAKÉRDEZEK
Hol van megírva, hogy olyan testet kapunk, amellyel át tudunk menni a csukott ajtón? Vagy az, hogy nem kell ennünk, de ehetünk, sőt – elegendő energiánk lesz egy örökléthez?
Segítek: sehol sincs ilyen leírás. Következtetésedben az a totális tévedés oka, hogy elfelejtetted: Jézus isteni testben támadt fel, amelyre csak feltámadásától – felemeltetéséig volt szüksége (hogy látható, és tapintható legyen, és azonosítható is: sebeinek nyomai). Egyébként, mivel ő az Isten földön megjelenő formája is, a természetfeletti világban nincs szüksége testre, ahogy az Atyának és a Szentléleknek sincs.
„ami ég, de nem ég el, ami gyötrődik, de meg nem gyötrettetik.”
Feltételezem, hogy itt az utolsó veretes szavad azt jelenti: nem hal bele a kínzásba.
Sehol nem található a Bibliában olyan állítás, ami azt bizonyítaná, hogy a feltámadáskor nem ugyanolyan testben támadnánk fel, amelyben (utolsó ítélőképes öntudattal rendelkező állapotunkban) elhunytunk. Tehát, teljes önazonosságunkban, úgy DNS-állományunkat, mint szerzett képességeinket, emlékeinket, élményeinket, motivációinkat, érzelmi életünket illetően. Nincs semmi oka annak, hogy ne legyünk teljesen azonosak önmagunkkal, hiszen ellenkező esetben – ki ellen- vagy ki mellett szólna az ítélet?
Ma, az információs társadalom idején már nem nehéz elképzelni egy olyan adathordozót, amely képes minden fontos adatunkat rögzíteni – majd előhozva – újraépíteni testünket, lelkünket.
Ami pedig minden épeszű, és igazságot kereső embernél kiveri az összes biztosítékot:
„Hidd el, hogy AKI NEM AZ URAT VÁLASZTJA, az megérdemli, hogy örök büntetést kapjon.”
Vagyis, szerinted Isten azért adott szabad akaratot az embernek, hogy MINDENKI ÖRÖK KÍNOKKAL JÁRÓ BÜNTETÉST KAPJON, kivéve azt a törpe kisebbséget, aki (rettegve az őrülten bestiális büntetéstől) behódol az égi türannosznak.
Róm 3,23 "mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének."
Jak 2,10 "Mert aki valamennyi törvényt megtartja, de akár csak egy ellen is vét, az valamennyi ellen vétkezett."
Ki is teremtette az embert? Kinek a szörnyűséges gonosztettétől is ment meg így az Isten? Saját előre megfontolt, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetendő totális tömeggyilkosságától?
És most ne állj neki, felsőruhádat megszaggatván, fejedre hamut szórván – istengyalázással meggyanúsítani, vagy elmenekülni, kiragadott igeverseket mantrázva!
Gondolj inkább Krisztus jellemére (1Kor 13) gondolj. Vajon Ő, aki embertestében bemutatta Istent, olyan, aki képes lenne elkövetni a neki tulajdonított mérhetetlenül gonosz tettet?
"Amúgy egy valamire elfelejtettél válaszolni, mégpedig a gazdag és Lázár történetére. Kérlek pótold a válaszodat.”
Nos,
sokan jönnek azzal az igeszakasszal, amelyben Jézus az önző és szociálisan érzéketlen gazdag embereket figyelmezteti (Luk 16) bűnükre: a pénzhez-ragadottságukra. Ez a példázat (A gazdag ember és Lázár)Jézus korában már régóta ismert volt, mint farizeusi tanítómese. Ennek részleteiből kimutatni, hogy igenis van örök pokol, és annak térbeli szerkezetét is megállapítani, szerinted okos gondolkodásra vall? Mégis, sokan elfogadják, gondolkodás nélkül. Így könnyű, mert a gondolkodás nemcsak fárasztó, de néha eddigi - kényelmes, biztos mederben csörgedező ismereteinket, gondolkodásmódunkat módosíthatja, vagy akár - gyökeresen át is alakíthatja. Félünk az új, ismeretlen utaktól, akkor is, ha maga Krisztus Lelke hívogat arra.
Észrevetted? Nem a LELKE vitetett Lázárnak, Ábrahám kebelére, hanem a TESTE! Jézus talán nem tudta, hogy nem Ábrahám felsőteste vár az üdvözülendőkre? Ez is bizonyíték arra, hogy Jézus kora előtti tanítómeséről van szó itt. -
Tényleg Ábrahám kebele vár minket, vagy mégsem? Csak egy válaszod lehet: NEM.
Ha te ennyire szereted a Bibliát szó szerint érteni, akkor miért van, hogy Ábrahámot mégis Isten megszemélyesítéseként azonosítod? Rendben, de akkor a példázat többi részében - önmagadnak is ellentmondva - szó szerint értelmezed?
Miért kell a részletekben elmerülve - Jézustól idegen értelmezéssel egy tőle idegen (farizeusi) teológiai elméletet gyártani az örök szenvedésről? Ráadásul, szó szerint értve - ez ellentétben áll az Utolsó Ítéletről szóló leírással is.
Észrevetted? Nincs ítélethozatal, nincs vádirat, nincs védő, a bűnös gazdag EGYBŐL A POKOLRA JUT. Még csak egy rögtönítélő bíróság sincs, hipp-hopp - zsupsz a pokolba! Így jártál! :( Ez Jézus jelleméről tanúskodik?
Tehát,aki ezeket hangoztatja, tanítja, az Istent rágalmazza meg, akaratlanul is. Sajnos, te is! :(
Összegzés: minden olyan igeértelmezés hamis, amely Isten jellemét aláássa. Nem mentség az sem, hogy neked így tanították, az sem, hogy a legtöbb keresztény úgy gondolja, hogy ez is kötelező tudnivalója az örömüzenetnek, a hitének.
mivel már egyszer majdnem teljesen megírtam, amit akartam, de véletlenül bezártam a lapot, amelyiken volt a válasz, ezért most csak rövidítve írom le:
"Hol van megírva, hogy olyan testet kapunk, amellyel át tudunk menni a csukott ajtón?" -nem az van megírva, hogy mi is olyat kapunk, de Jézus ilyet kapott, és LEHET, hogy mi is ilyet fogunk kapni: "És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velök. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek!" János 20,26
"Vagy az, hogy nem kell ennünk, de ehetünk, sőt – elegendő energiánk lesz egy örökléthez? " - ebben tévedtem ,pedig meg voltam győződve róla, hogy olvastam ilyet, szóval, bocsánat, hogy ilyet mertem állítani
"Sehol nem található a Bibliában olyan állítás, ami azt bizonyítaná, hogy a feltámadáskor nem ugyanolyan testben támadnánk fel, amelyben (utolsó ítélőképes öntudattal rendelkező állapotunkban) elhunytunk. Tehát, teljes önazonosságunkban, úgy DNS-állományunkat, mint szerzett képességeinket, emlékeinket, élményeinket, motivációinkat, érzelmi életünket illetően. Nincs semmi oka annak, hogy ne legyünk teljesen azonosak önmagunkkal, hiszen ellenkező esetben – ki ellen- vagy ki mellett szólna az ítélet? " -ebben pedig te tévedsz:
"Épenígy a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtelenségben, feltámasztatik erőben. Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Van érzéki test, és van lelki test is." 2Kor 15,42-44
"Ma, az információs társadalom idején már nem nehéz elképzelni egy olyan adathordozót, amely képes minden fontos adatunkat rögzíteni – majd előhozva – újraépíteni testünket, lelkünket. " az Úr mindenható, mindentudó. Nincs szüksége adathordozóra. Amúgy meg nincs olyan adathordozó egybegyűjtve a földön, ami elbírna egyetlen ember adatait tárolni.
"Vagyis, szerinted Isten azért adott szabad akaratot az embernek, hogy MINDENKI ÖRÖK KÍNOKKAL JÁRÓ BÜNTETÉST KAPJON, kivéve azt a törpe kisebbséget, aki (rettegve az őrülten bestiális büntetéstől) behódol az égi türannosznak. " hol van az megírva, hogy az ember szabad akaratot kapott?? kérek egy linket...és igen, mindenki a saját bűneiért felel, és azért is fog szenvedni
"Nos,
sokan jönnek azzal az igeszakasszal, amelyben Jézus az önző és szociálisan érzéketlen gazdag embereket figyelmezteti (Luk 16) bűnükre: a pénzhez-ragadottságukra. Ez a példázat (A gazdag ember és Lázár)Jézus korában már régóta ismert volt, mint farizeusi tanítómese. Ennek részleteiből kimutatni, hogy igenis van örök pokol, és annak térbeli szerkezetét is megállapítani, szerinted okos gondolkodásra vall? Mégis, sokan elfogadják, gondolkodás nélkül. Így könnyű, mert a gondolkodás nemcsak fárasztó, de néha eddigi - kényelmes, biztos mederben csörgedező ismereteinket, gondolkodásmódunkat módosíthatja, vagy akár - gyökeresen át is alakíthatja. Félünk az új, ismeretlen utaktól, akkor is, ha maga Krisztus Lelke hívogat arra. " - az első gondolatom, amit leírtam, de elveszett, sokkal jobb volt mint amit most fogok írni, de nem baj...szóval ez egy tanítómese, szerintem egy példázat, de lehet, hogy a kettő ugyanaz?! majd még visszatérek erre.
"Észrevetted? Nem a LELKE vitetett Lázárnak, Ábrahám kebelére, hanem a TESTE! Jézus talán nem tudta, hogy nem Ábrahám felsőteste vár az üdvözülendőkre? Ez is bizonyíték arra, hogy Jézus kora előtti tanítómeséről van szó itt." -nem nem vettem észre, de most már tudom. De amúgy teljesen mindegy mi van benne, test vagy lélek, mivel ez egy példázat, amúgy bizonyítékokból ez kevés...
"Tényleg Ábrahám kebele vár minket, vagy mégsem? Csak egy válaszod lehet: NEM.
Ha te ennyire szereted a Bibliát szó szerint érteni, akkor miért van, hogy Ábrahámot mégis Isten megszemélyesítéseként azonosítod? Rendben, de akkor a példázat többi részében - önmagadnak is ellentmondva - szó szerint értelmezed? " -ezt én is tudtam...én sehol sem írtam, hogy szó szerint veszem a Bibliát...
"Észrevetted? Nincs ítélethozatal, nincs vádirat, nincs védő, a bűnös gazdag EGYBŐL A POKOLRA JUT. Még csak egy rögtönítélő bíróság sincs, hipp-hopp - zsupsz a pokolba! Így jártál! :( Ez Jézus jelleméről tanúskodik? " -no szóval, ez egy példázat, szóval úgy is kell értelmezni, nem szabad mindent szó szerint venni. Tudnunk kell miért beszélt Jézus példázatokban. Azért mert az akkori nép, nem volt az IQ "létra" csúcsán, tehát nem érthették volna meg az Isten szavát. Na mármost, azt lehet tudni, hogy van rossz oldal, és van jó oldal. Mindkettő egyforma ideig tart(bár ezt nem ebből a részből tudhatjuk meg). A jó oldalon az emberek örülnek, megvigasztaltatnak, nincsen semmiben hiányuk. A rossz oldalon viszont az emberek gyötrődnek, szomorkodnak, és nem elégítettnek meg. Jézus nem azt mondta, hogy a gazdag "eltűnt", nem létezett tovább, hanem hogy a pokolra került.
És ti miért csak a jó oldalát fogjátok fel ebből a példázatból. Mert ha van menny, akkor pokolnak is kell lennie, benne van a példázatban.
Vagy ha vennénk a búza és a konkoly példázatát, abban is vannak rossz emberek, nem csak jók.
""Hol van megírva, hogy olyan testet kapunk, amellyel át tudunk menni a csukott ajtón?" -nem az van megírva, hogy mi is olyat kapunk, de Jézus ilyet kapott, és LEHET, hogy mi is ilyet fogunk kapni: "És nyolc nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velök. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek!" János 20,26
„LEHET, hogy mi is ilyet fogunk kapni”
Nem tudhatjuk.
"Vagy az, hogy nem kell ennünk, de ehetünk, sőt – elegendő energiánk lesz egy örökléthez? " - ebben tévedtem ,pedig meg voltam győződve róla, hogy olvastam ilyet, szóval, bocsánat, hogy ilyet mertem állítani
Mindenki tévedhet.
"Sehol nem található a Bibliában olyan állítás, ami azt bizonyítaná, hogy a feltámadáskor nem ugyanolyan testben támadnánk fel, amelyben (utolsó ítélőképes öntudattal rendelkező állapotunkban) elhunytunk. Tehát, teljes önazonosságunkban, úgy DNS-állományunkat, mint szerzett képességeinket, emlékeinket, élményeinket, motivációinkat, érzelmi életünket illetően. Nincs semmi oka annak, hogy ne legyünk teljesen azonosak önmagunkkal, hiszen ellenkező esetben – ki ellen- vagy ki mellett szólna az ítélet? " -ebben pedig te tévedsz:
"Épenígy a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban; Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtelenségben, feltámasztatik erőben. Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Van érzéki test, és van lelki test is." 2Kor 15,42-44
Szépek ezek az ellentétpárok. Nem kell feltétlenül szó szerint érteni, de most bele megyek ebbe. Nézzük így: egyértelmű, hogy kizárólag a MEGIGAZULTAN elhunytakra vonatkozik. Nemcsak romolhatatlan lesz, de dicsőséges is, erőteljes is, sőt, végül az érzéki (biológiai) helyett lelki testet kap az, aki kegyelemből – méltó lesz az örök életre. Ilyen testre vágyik mindenki.
Aki viszont nem választotta az örök élet szerzőjét, ugyanezekkel az ellentétpárokkal kifejezve: az elvettetik romlandóságban, feltámasztatik ROMLANDÓSÁGBAN; Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik GYALÁZATOSSÁGBAN, elvetteik erőtlenségben, feltámasztatik ERŐTLENSÉGBEN. Elvetteik érzéki test, feltámasztatik érzéki test. Mint látjuk, valóban kétféle test fog feltámadni az Utolsó Ítéletre:
1. az érzéki, tehát romlandó, gyalázatos, erőtlen, halandó BIOLÓGIAI TEST, sajátmegterhelt tudatával;
2. a lelki test, tehát romolhatatlan, dicsőséges, életerős, ÖRÖKKÉ ÉLŐ, megtisztult, de önazonos tudatú test.
"Ma, az információs társadalom idején már nem nehéz elképzelni egy olyan adathordozót, amely képes minden fontos adatunkat rögzíteni – majd előhozva – újraépíteni testünket, lelkünket. " az Úr mindenható, mindentudó. Nincs szüksége adathordozóra. Amúgy meg nincs olyan adathordozó egybegyűjtve a földön, ami elbírna egyetlen ember adatait tárolni.
Az adathordozó elképzelhetőségéről írtam, nem arról, hogy Istennek szüksége lenne erre. Az elképzelhetőséggel azt érzékeltettem, hogy Istenek nem probléma újraépíteni – nemcsak a testet, de a lelket is, teljesen önazonos tudattal.
"Vagyis, szerinted Isten azért adott szabad akaratot az embernek, hogy MINDENKI ÖRÖK KÍNOKKAL JÁRÓ BÜNTETÉST KAPJON, kivéve azt a törpe kisebbséget, aki (rettegve az őrülten bestiális büntetéstől) behódol az égi türannosznak. " hol van az megírva, hogy az ember szabad akaratot kapott?? kérek egy linket...és igen, mindenki a saját bűneiért felel, és azért is fog szenvedni
Már megint a szórágás:
„hol van az megírva, hogy az ember szabad akaratot kapott?? kérek egy linket”
Miért, nem kapott szabad akaratot?
Akkor mi jogon ítélhetné el bűnökért az embert, Isten?
Rendben van, belemegyek abba, hogy nem kapott szabad akaratot:
Akkor Isten arra teremtette az embert, hogy ne is dönthessen másként, mint ahogyan a Nagy Színrendező kiosztotta a szerepeket. Egyiket sikeresnek, a másikat depressziósnak, egyiket jónak a másikat gonosznak, a harmadikat örök lúzernek. Azt várnánk, hogy a végén leereszkedik a függöny, és mindenki boldogan hajol meg a mennyei színpadon. Ez nekem is tetszene. Sőt, bogarat ültettél a fülembe: megvizsgálom a közeljövőben ezt a lehetőséget is. :)
De NEM ez a valóság. A valós életben rengeteg jó és téves, szeretetteljes és bűnös döntést hozunk, mindezt SZABAD AKARATUNKBÓL. A veszteség, az elutasítás, a sebek, a betegség valóságos fájdalmat okoz nekünk, a siker, a feltétlen elfogadás, a megbocsátás, a szeretet továbbadása, a jó étel, a jó ital, a jó játék örömet szerez. Természetesen, a gonoszság ura is befolyásol, megtéveszt, elgáncsol minket, és legtöbbször elbukunk, de nem Ádám & Éva miatt. Saját rossz döntéseink, bizalmatlanságunk miatt egyre jobban belegabalyodtunk a bűnbe. Elbukásunk szükségszerű, de a saját bűneink eszkalálódnak odáig, hogy beáll az elbukott bűnös állapota, majd az örök élet elvesztése, mint következmény. Azért jött Jézus közénk, hogy ennek véget vessen, hogy a kegyelem győzhessen. A kegyelmet is elutasíthatjuk. Ide illik a kért idézet:
Jel 3,20 Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.
Nem töri ránk az ajtót, a kilincs belül van, ahogy szoktuk is mondani. A sátán sem patás szörnyszülött képében kísért meg: amikor bűnös (szeretetlen, felelőtlen) döntést hozunk, igazából azt hisszük, hogy abból valami só sül ki. Tudom, az igevers elsődleges üzenete egy kisázsiai gyülekezet képviselőjének szól, másodlagosan mindazoknak, akik vagyonukból eredő biztonságukban bíznak, elvesztették szociális érzékenységüket, Krisztus iránti szenvedélyességüket. Harmadlagos jelentése: ebből is meg lehet térni, vissza lehet fordulni, saját – SZABAD akaratunkból.
Azonban, mivel Isten belénk teremtette az elbukás lehetőségét (ahogy az angyalokba is) a felelősség Őt terhelő részét is vállalta.
Róm 3,23 "mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének."
Jak 2,10 "Mert aki valamennyi törvényt megtartja, de akár csak egy ellen is vét, az valamennyi ellen vétkezett."
Ez 18,23 „Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát - így szól az én Uram, az Úr -, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen.”
Ez 18,24 „Ha pedig az igaz eltér az igazságtól, és álnokul él, elköveti azokat az utálatos dolgokat, amelyeket a bűnös ember szokott, az ilyen éljen-e? Igaz tettei, amelyeket azelőtt véghezvitt, nem maradnak emlékezetben. Hűtlenségéért, amelyre vetemedett, és vétkéért, amelyet elkövetett, meg fog halni!”
5,10 „Mert ha akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által, akkor miután megbékéltettünk, még inkább üdvözíteni fog élete által.”
"Nos,
sokan jönnek azzal az igeszakasszal, amelyben Jézus az önző és szociálisan érzéketlen gazdag embereket figyelmezteti (Luk 16) bűnükre: a pénzhez-ragadottságukra. Ez a példázat (A gazdag ember és Lázár)Jézus korában már régóta ismert volt, mint farizeusi tanítómese. Ennek részleteiből kimutatni, hogy igenis van örök pokol, és annak térbeli szerkezetét is megállapítani, szerinted okos gondolkodásra vall? Mégis, sokan elfogadják, gondolkodás nélkül. Így könnyű, mert a gondolkodás nemcsak fárasztó, de néha eddigi - kényelmes, biztos mederben csörgedező ismereteinket, gondolkodásmódunkat módosíthatja, vagy akár - gyökeresen át is alakíthatja. Félünk az új, ismeretlen utaktól, akkor is, ha maga Krisztus Lelke hívogat arra. " - az első gondolatom, amit leírtam, de elveszett, sokkal jobb volt mint amit most fogok írni, de nem baj...szóval ez egy tanítómese, szerintem egy példázat, de lehet, hogy a kettő ugyanaz?! majd még visszatérek erre.
Jól érzékelhető a didaktikus, tanító jellegű történetmesélés hangulata, a vegytiszta ószövetségi képi világ, babonás népi hiedelmekkel dramatizálva. Biztosak lehetünk abban, hogy a hallgatók nem igazán hitték el az örök gyötrelem re vonatkozó cifraságokat. Jézus itt olyan történetet idéz fel, amit akkoriban már sokan ismertek. Emlékeztetés a tanultakra, a szociális felelősséggel kapcsolatban. A többi csupán kulturális beágyazás, keret, vivőanyag, csomagolás.
"Észrevetted? Nem a LELKE vitetett Lázárnak, Ábrahám kebelére, hanem a TESTE! Jézus talán nem tudta, hogy nem Ábrahám felsőteste vár az üdvözülendőkre? Ez is bizonyíték arra, hogy Jézus kora előtti tanítómeséről van szó itt." -nem nem vettem észre, de most már tudom. De amúgy teljesen mindegy mi van benne, test vagy lélek, mivel ez egy példázat, amúgy bizonyítékokból ez kevés...
"Tényleg Ábrahám kebele vár minket, vagy mégsem? Csak egy válaszod lehet: NEM.
Ha te ennyire szereted a Bibliát szó szerint érteni, akkor miért van, hogy Ábrahámot mégis Isten megszemélyesítéseként azonosítod? Rendben, de akkor a példázat többi részében - önmagadnak is ellentmondva - szó szerint értelmezed? " -ezt én is tudtam...én sehol sem írtam, hogy szó szerint veszem a Bibliát...
Mintha magamat látnám, amint egyre jobban sarokba szorítottak a tanult, de ateista volt munkatársaim. Akkor ismertem fel, hogy az volt a bajom, hogy mindent szó szerint próbáltam érteni: a csomagolást is és a tartalmat is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!