Jehova tanúi! Miért zaklatjátok az embert?





Kedves "# 10/11 ma 18:18"
Mi alapján jutottál arra a következtetésre, hogy csak a sajátjukat tartják igaznak?
Egyébként a többi keresztény vallással nem ez a helyzet?
Lehet azért ez a véleményed, mert velük nem beszélgettél erről?





"Arra még kíváncsi lennék hogy tudják az embereket így elbolondítani..." - kérdezed
Ezt nagyon egyszerűen megtudhatod. Tanuljál velük úgy 1-3 hónapot a Bibliából. Kíváncsi lennék, akkor is ez lenne a véleményed?










Bár a Testvérem elmondta, hogy a házalás szó mit jelent, de sajnos mint mindig most is vajmi keveset ér az hogy az embereknek válaszolunk, ha kérdeznek.
Jehova Tanúi sem bérmálkoznak, meg konfirmálnak, mert ezek nem bibliai tanítások, semmi köze Jézus követéséhez.
Egyebek mellett pedig ha nem tennénk azt amit kértek akkor számon kérne ha majd eljön számadás ideje, hogy XY személyhez miért nem csengettél be?
akkor válaszoljam azt, hogy "mert úgy sem hallgatott volna meg?"
Az apostoloknak sem mondta ezt, hanem azt mondta, hogy mindenkinek mondják el, és ahol nem fogadnak szívesen onnan menjenek tovább. Tehát akkor is hallaniuk kell, ha nem akarnak róla, mert akkor ezzel nem élhetnek vissza, hogy nem tudták.
Más részt nem vagyok senkinek a kapcája, és nyomi sem vagyok, honnan tudod, hogy mekkora iskolai végzettségem van, lehet, hogy nagyobb mint a tiéd...
Bár nálunk nem ez számít.
S már ebben is különbözök tőled, mert nem sértegettelek
Pedig ha tudnád hány "Nagyobb Tudású" lett inkább nyomi, az örök és boldog életért cserébe....
"Jehova Tanúi sem bérmálkoznak, meg konfirmálnak, mert ezek nem bibliai tanítások, semmi köze Jézus követéséhez."
Ezzel arra utaltam hogy egyáltalán nem vagyok vallásos és gyerekkoromban sem erőltették rám feleslegesen
"számon kérne ha majd eljön számadás ideje, hogy XY személyhez miért nem csengettél be? "
Mivan? Milyen számadás? Inkább ne válaszolj, nem érdekel a jehova agymosás (gondolom az következne)
Rákerestem még a jehova témára az oldalon, hát látom nem csak engem idegesítenek





Mert a Bibliabol meg tudjak adni a valaszt,azokra a kerdesekre,amelyeket ma erdekel.
Miert engedi meg Isten a szenvedest?
Lehet sokat nem erdekel,vannak akiket igen.
Azert ternek vissza mindig ,mert meg tart,ez a vilag,es ha kozben egy csaladnal tortenik egy halaleset,netan kisgyermek hal meg,ne az legyen ra a valasz,hogy Istennek szuksege volt meg egy angyalkara.
Jezus is a megtorteket hivta elsosorban.





"Kedves # 10/11 ma 18:18
Mi alapján jutottál arra a következtetésre, hogy csak a sajátjukat tartják igaznak?"
Előre leszögezném, h nem én vagyok a "18:18"-as válaszoló, de azért szeretnék válaszolni. Én például onnan veszem, h látják a kedves tanúk az ajtófélfámra szerelt mezüzét, fel is ismerik, h mi az, így azt is tudják, h vallásos zsidó vagyok, mégis próbálják rám erőltetni a saját hitüket.
Mi ez, ha nem a másik vallásának/hitének a semmibevétele?










Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!