Mi a véleményetek az iszlám vallásról?
dexter_morgan
Értem mit mondasz és egyet is értek vele hogy a 2 vallás kialakulásakor közösek voltak az alapok és nem volt sok különbség köztük. Világos is.
Csak azóta eltelt sok száz év és a kereszténység rengeteget fejlődött. Hogy ezt társadalmi nyomásra tette? A lényegen nem változtat. A mai kereszténységről és a mai Iszlámról beszéljünk, ne arról hogy mi volt sok száz éve.
Először is: sz@rom le, hogy ki hogyan értékel! Másodszor, szeretnék annak a szemébe nézni, hosszan, - olyankor, amikor nem áll a háta mögött egy inkvizíciós tömeg - akinek abszolút természetes, hogy az indiánokat teljesen kiirtották, majd siratja a két nagy épületet, annak a néhány benszülöttnek, meg nincs hazája, csak börtöne!
Ezzel egyidőben ítélem el a muszlimokat, nincs mentsége, de: Kiirtottak egy népet, (keresztény isten nevében), városokat épített, és sirat két "házikót", mert vad emberek összeborították! Így tessék értékelni a tetteket! Nehéz, természetellenes, vagy racionálisan kellene megemlíteni a kereszténységet? Persze! Az emberek ilyenek, nem a vallás! Minden vallásben az emberek a vallás! Egyformán kellene értékelni és látszana, hogy a vallásra hivatkozva sokkal nagyobb bűnöket követünk el!
Digo - "Ezekben a nyugati országokban a kereszténység a fő vallás, az már más kérdés hogy azért nem égetnek meg máglyán embereket a fő téren mert a keresztény egyház túllépett már ezen."
Ezen nem a kereszténység lépett túl, hanem már nem tudják megtenni!!! Mint ahogy évszázadokon keresztül megtették, ma is megtennék! A körülöttük élő társadalmak miatt nem tehetik meg!
"Ezen nem a kereszténység lépett túl, hanem már nem tudják megtenni!!! Mint ahogy évszázadokon keresztül megtették, ma is megtennék! A körülöttük élő társadalmak miatt nem tehetik meg!"
Ebből a hozzászólásból is látszik hogy mennyire tudatlan vagy a témában, de azért osztod az észt.
A keresztény egyház maga döntött úgy hogy felhagy a kegyetlen kivégzésekkel, a legújabb korban pedig II János Pál bűnbánást tanúsított és bocsánatot kért a múltban elkövetett bűnökért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!