Isten neve Jehova? (bőv. Lent)
A szektásokra jellemző a sajátos kifejezések használata. Becsületes, keresztény vagy keresztyén magyar embernek csak Isten, így egyszerűen. Igen régi szavunk.
Vigyázz a szektákkal, agymosással és burkolt, de erőszakos eszközökkel érik el sötét céljaikat.
A történelmi egyházak (katolikus, református, evangélikus) tanai megegyeznek abban, hogy Jézus Isten fia, illetve a hit alapja az Evangélium, a Szentírás. Nem pedig ennek valami kiforgatott, elmebeteg magyarázata. Ebben az országban a lakosság legalább 70 százaléka származásában, ill. felekezetileg a történelmi egyházak valamelyikéhez tartozik. Azt ajánlom, bővebb magyarázatért látogass el a családod/bármely szülőd vallása szerinti katolikus, református vagy evangélikus templomba, keresd fel a következő bibliaórát vagy bibliamagyarázatot.
A pap vagy a plébános szívesen fogad majd és tiszta, szakszerű, egyszerű szavakkal nálam ezerszer szakavatottabb módon megvilágítja számodra a becsületes, keresztény/keresztyén magyar ember számára mindig támaszul szolgáló Hit alapjait.
Járj szerencsével!
PS: A hitgyülisek még a jehovásoknál is konfúzabb és károsabb szekta, voltaképpen egy zavaros pénzügyi vállakozás. Nem valamiért, hanem valami ellen (a keresztény anyaszentegyházak meggyengítésére) jöttek létre.
Ha valaki az utcán üvöltve beszél "ajézusról", így egybe, névelővel együtt szokták üvölteni, hogy ajézus, na azt messziről kerüld el a bolond szektájával együtt. eleinte egyik-másikat megkérdeztem, honnan ismeri "ajézust". ne tedd meg: válaszolnak rá. és azt senkinek nem kívánom. Olyan, mint meghallgatni egy vogon verset.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!