Miért mondja Jézus, hogy tagadjuk meg a szüleinket, testvérünket?
Ez a kérdés három nappal ezelőtt már fel lett téve kissé másképp fogalmazva, ám legyen...,
Hogy félreértés ne legyen, mondani kell, hogy Jézusnak nem az volt a szándéka, hogy az embereket egymásnak uszítsa, hanem az, hogy az emberiség tudatát egy magasabb, tökéletesebb színvonalra emelje. De ez nem mehetett viszálykodás, ellenségeskedés, üldöztetések nélkül. Még ma is, szinte minden újabb belátás elismerése minden téren küzdelemmel, viszálykodással jár, és ma is folyik a harc a vallások között.
Jézus előre látta, hogy azok akik tanítását elfogadják és komolyan veszik csak sok küzdelem és véres áldozatok árán érik el, hogy az elterjedjen.
Nem tudom most pontosan idézni, de Cseri Kálmán kiválóan elmagyarázza az egyik áhítatában, hogy Istennek (és Jézusnak) az ELSŐ helyen kell szerepelni a hívő életében, és ez nem azt jelenti, hogy nincs lehetőség másra (családra, emberi kapcsolatokra, szerelemre), de ha Isten van az első helyen, akkor a többi is sokkal teljesebbé válik.
Illetve egyetértek azokkal a magyarázatokkal, amik azt emelik ki, hogy a hibás (bűnös) családi mintázatokat kell levetkőzni. (Ezt egyébként a nem hívőknek sem ártana megtenni...)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!