Van itt az oldalon olyan, aki kereszténynek vallja magát, de nem veti el a reinkarnációt? Hogyan tudja összeegyeztetni a kettőt: kereszténység és reinkarnáció?

"És az mennyire igazságosabb, hogy egy olyasvalaki fog bűnhődni az én bűneimért, aki nem is én vagyok? Hiszen a személyiségem meghalt."

Ha figyelmesen olvastál, akkor levonhattad a következtetést, hogy a személyiséged az lényegében nem Te vagy...a személyiség metaforikus értelemben egy ruha, amit Te hordasz. Vagyis egy következő életben igaz más személyiséged lesz, ha így nézzük, de ugyanúgy Te fogsz bűnhődni vagy éppen jutalmat kapni.

üdv

28/F

LastOne.Left

Ha megengeded, akkor erre a kérdésre adnék először választ.

"Vagy ha valóban beléptethető a reinkarnáció is, akkor nem veszíti értelmét Jézus kereszthalála és feltámadása?"

Alapvetően a reinkarnációhoz sok köze nincsen a kereszthalálnak és feltámadásnak. Ez egészen egyszerűen annyit jelent, mint ahogy Pelgrim is írta, hogy Jézus megmutatta az embernek az ember igazi mivoltát, hogy az ember sokkal több minőségileg és mennyiségileg is, mint amit most önmagának hisz itt a bolygón, több, mint az, amit most személyiségnek, vagy személyi tudatnak nevezünk.

A másik kérdésedben lévő látszólagos ellentmondást pedig pillanatok alatt fel lehet oldani egy olyan egyszerű trükkel, hogy más szavakat használunk az elkárhozás és üdvölülés helyett.

"Aki hisz és megkeresztelkedik, az boldog, aki nem, az szenved."

Nos ez így egyet jelent: Ha valaki feladja kicsinyes önmagát Krisztusért, vagyis lemond arról az önmagáról, amit most énnek hisz, akkor cserébe az igazi énjével lesz hibátlanul azonosulva, vagyis totálisan szabadnak fogja magát érezni, minden negatívumtól függetlennek, minden egyes pillanatban, s gyakorlatilag kikerül az újra inkarnálódások sorozatából, azaz bejutást nyer a valós univerzumi életbe, a Mennyországba/Nirvánába.

Jézus Krisztus akkori eljövetele "kézzel fogható" esélyt ad arra, amit a jó öreg Sziddhárta (történelmi Buddha) is átadott tanítások és gyakorlatok formájában. Ehhez a Krisztusért való önfeladáshoz "fejlett" lélek állapotának eléréshez természetesen szükség van gyakorlásra, akár ima, akár meditáció formájában...de ezen gyakorlatok központi szerepében a Megváltónak/Felébredtnek/Istennek kell lennie.

üdv

28/F

LastOne.Left

Szia.

Lehetséges, hogy valamit akkor félreértettél a szavaimban. Fontos a helyzetet két szinten elemezni. Ha az ember téves énérzetét, amiről már többször említést tettem, vesszük alapul, akkor az nemhogy végérvényesen a pokolba (ez alatt most a kínokkal teli állapotot értem) kerül, hanem ott is van, míg az igazi énérzet véglegesen a mennybe kerül/van. Vagy mondhatnánk úgy is, hogy a reinkarnációk sorozata végén az Igazi Én a Mennybe jut, a Hamis Én pedig a Pokolba...végérvényesen.

Másrészről a reinkarnáció tana is lineáris folyamatot mutat be, hiszen a lélek szempontjából, van egy kezdeti állapot, amikor elkezd tapasztalni, és van egy vég, amikor befejezi a tapasztalást, ahol immár teljesen tisztában van azzal, hogy mi is valójában. Gondold csak végig egy hasonlat formájában...most itt megszületsz biológiailag, ami ekvivalens nagyban tekintve a tapasztalat megkezdésével, este mikor lefekszel az megegyezik a halállal, az ébredés reggel pedig a születéssel van ekvivalenciában, s amikor biológiailag meghalsz, akkor véget ér az út. Ez most körforgás, vagy linearitás?

Az emberek java a reinkarnációt totálisan félreérti, és azt hiszi ez a személyisége majd újra megszületik valahol, s buzgón keresik előző életeiket, mert azt hiszik ez az önmaguk élt korábban, de megfeledkeznek arról, hogy egy korábbi életüket élik meg valamilyen hipnózis által, akkor azon tapasztalatokat is átélik újra, ami erős befolyással lehet jelen életükre. Nem is véletlen, hogy pl Jézus szavai a Bibliában csak nagyon enyhe utalásokat tesznek a reinkarnációra...Jézus is inkább a ember Szelleme folytonos létéről mesél, mintsem a személyiségéről.

Illetve még egy dolgot azért leírnék. Ha valaki erősen ragaszkodik ehhez az egyszer megszületek és meghalok és ítéletben részesülök dologhoz, az lehet nem gondolt bele abba, hogy van olyan ember, aki fél perccel a születése után meghal. Egy ilyen emberre nem lehet ítéletet mondani, hiszen mi alapján, meg hogy ezek az emberek egyből a mennybe kerülnek...mi alapján kérdem én. S hogy őszinte legyek az ilyen abszurd magyarázatok miatt gondolja sok, magát ateistának valló ember az Istenről, hogy igazságtalan, és veti el Annak létét.

Felnőttkori keresztség végső soron olyan szempontból lehet fontos, hogy tettlegességgel adsz érvényt megtérésednek, és ugyanúgy hiteles ha Te a reinkarnációt értelmesnek és elfogadottnak tartod...mert tudod nem az egyházhoz térsz meg, hanem Istenhez/Krisztushoz, s Te nem vagy köteles az egyházi dogmáknak alárendelni magadat és papagájszerűen ismételgetni azokat minduntalan.

üdv

28/F

LastOne.Left

Nincs mit.

S igazából neked amúgy nem is kell annyira foglalkoznod azzal, hogy van a reinkarnáció vagy nincs, és templomba jársz vagy nem...bőven elég, ha teljes szívedből és eszedből Krisztust/Istent választod...s ez ki fog hatni környezetedre elég erősen...:)

üdv

28/F

LastOne.Left

„hogyan egyeztethető össze azzal, amit a Biblia állít - miszerint Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem, az elkárhozik.”

„Ezt az ellentmondást hogy lehet feloldani?”

Talán úgy, hogy a keresztény vallásos előjárók vakbuzgósága és sovinizmusa késztette őket, Jézus tanítását félreértve, ilyen kijelentésekre. Jézus Ugyanis gyakran tett olyan kijelentéseket mint „Én vagyok az út, az igazság és az élet, …” vagy „Én vagyok a jó pásztor, ...” stb. ezzel nem a saját személyiségére célzott, hanem az ÉN VAGYOK -ra, az ember isteni kilétére az Isten egyszülött fiára/leányára a Krisztusra minden emberben. Saját személyéről beszélve Jézus az „Ember fia” kifejezést használta.

Ez a félreértés vezetett arra, hogy a keresztények imádják Jézust, és vajon mi más lenne mint bálványimádás, imádni azok személyiségét, akik a legszentebb eszményeinket hozzák kifejezésre ahelyett, hogy mi is arra törekednénk?

Jézus tanítása nekem olyannyira eredetinek és igaznak tűnik, hogy lehetetlen nem hinni benne, de az értelmezését nem hagyom másokra. Mert létezik egy megbízható ismérv, ez a magabiztos Krisztus hangja bennünk, ez nem vezet félre, én erre hivatkozom.

„Vagy ha valóban beléptethető a reinkarnáció is, akkor nem veszíti értelmét Jézus kereszthalála és feltámadása?”

Nem, a reinkarnáció elmélete nem semmisíti meg Jézus halálának és feltámadásának értelmét, értékét, jelentőségét. A keresztény vallások a bűntudatot túlságosan felnagyították és folyton élénkítették a hívőkben, megfeledkezve arról hogy Jézus éppen attól igyekezett megszabadítani az embereket.

Egy nagy félreértés és helytelen tanítás az hogy Jézus a bűneink végett halt meg. Nagyon kiforgatott magyarázat az, hogy az Atya küldte őt, hogy vállalja magára a bűneinket, saját kiengesztelődésére. Egy vagy akár egy tömeg közönséges ember legiszonyatosabb halála nem lett volna elegendő, erre a célra, csak az Isten saját egyszülött Fia szenvedése és gyötrelmes halála volt megfelelő.

Jézus, aki feladatának tekintette az emberek (ön-)tudatát javítani, felemelni valóban megváltott bennünket, de nem a bűneinktől, sem azok következményeitől, hanem az (ön-)tudat szánalmas állapotából azokat, akik hajlandók tanítását komolyan venni. Képzeljük csak el a tanítványok lelkiállapotát, mikor első alkalommal találkoztak a Mesterrel miután néhány nappal korábban a kereszten látták meghalni! Tudatuk akkor a magasba szökkent egy ember lehetőségeit látva, aki a Krisztust a végsőkig kifejezésre hozta.

Előzőkből már kiderül, hogy a pokol és a mennyek országa nem egy földrajzi hely, hanem a tudat állapota és hogy az ember mindkét tudat-állapotból elég kóstolót kaphat a jelen élete folyamán, sőt el is érheti azokat. Nem kell várni egy bizonytalan jövőre a halál után.

„Szeretek bemenni keresztény templomba és csak csöndben leülni, lenni. De ugyanúgy tetszik és hasznosnak tartom a misét is. Így szeretnék egy közösséghez is tartozni, amit részben - bár annál nagyobb jelentőségű is egyben - a keresztség felvétele szimbolizál.”

Igen, a keresztség felvétele több mint egy jelkép, az egy elhatározás kivitelezésének első látható lépése, egy életre szóló lelkigyakorlat kezdete. A kereszténységet felvenni, egy keresztény közösséghez tartózni lehet egy nagyszerű dolog, tanításra és támaszra számíthatunk. Az utolsó vacsorán történtek megismétlése lehet egy nagy összetartó erő, ha nem feledkezünk meg arról hogy ez valójában a magabiztos Krisztus ereje bennünk.

A kereszténység személyi kultusza azonban helytelen, a szertartások, a formaság egy nagy szakadékot, elkülönítést hozott létere. Jézusnak nem az volt a szándéka, hogy egy elérhetetlen magaslatra helyezzük és imádjuk őt.

Ehhez hozzájárul Istennek egy nagyon kezdetleges ábrázolása, mintha Isten egy jóságos középkorú igazságos de szigorú és néha szeszélyes uralkodó lenne, egy valaki, egy személy. Ezt még a „Szentháromság” hittétele is tetőzi – Egy Istenben három személy – holott Isten minden tekintetben végtelenszer több, nagyobb, hatalmasabb egy valakinél, egy személynél. Ez a helytelen ábrázolás onnan származik, hogy az ember nem tud elképzelni egy értelmes és tudatos hatalmas lényt, mindennek okát és kezdetét, ami/aki nem egy valaki, nem egy személy lenne, azon felül, hogy ő maga e hatalmas lény egyik legelőbbre haladt fejleménye, nem teremtménye. Egy hívő vallásos keresztény inkább örökre elkárhozik, minthogy kijelentené, hogy ő az Isten egyszülött fia a Krisztus és aszerint élne, hiszen az Istenkáromlás lenne!

Isten mindennek ellenére válhat nekünk személyessé ha tudjuk hogy belőle fejlődtünk ki, hogy jelen van bennünk és mindenben, mint egy vezérlő Alapelv. Akkor őt mi is Mennyei Atyának nevezzük mint ahogy Jézus tette és tudni fogjuk, hogy minden áldásához hozzáférhetünk.

Valójában nagyon is sokan vannak a keresztények között is, akik hisznek a reinkarnációban. Én nem hiszek benne, de nem is tartom kizártnak, hogy létezik ilyen.

Viszont az ilyen "utazás az előző életünkbe" dolgokat hülyeségnek tartom.