Jól érzem, hogy zsák a foltját nem találta meg, és nemcsak én vagyok a hibás?

A kérdés szándékosan van ebben a kategóriában. Keresztény, és NEM világi szemszögből szeretnék válaszokat.

Idegesítőnek, furának tartanak, igazából olyan szinten, mint ahogy szeretnék, sehova se sikerül beilleszkednem.

Furák a nézeteim, a motivációim, a hozzáállásom. Mást tartok fontosnak, mint a többi ember.

Ezt rosszabbítja, hogy nem tudom eladni magam, nem tudom jobb színben feltüntetni magam. És csendes típus se vagyok, hanem állandóan beszélek.

Ráadásul valahogy mindig félreértenek. Nagyon sokszor csattan valami másképp, mint ahogy én érzem vagy akartam.

Mindehhez és részben ezek miatt nincs önbizalmam, emiatt az átlagembernél szerintem több segítséget igénylek a környezetemtől és kevésbé vagyok önálló. Valamint túl sokat töprengek, ha leszólnak, ezért védekezem -> támadok. Ráadásul az önbizalom-hiányból is fakadóan sokat panaszkodom.

Próbálok változni, megérteni a többi ember álláspontját.

Az fáj, hogy ha valami téren sokat küzdök a változásért, és mintha látnék is eredményt, akkor tuti, hogy jön valaki, aki közli, hogy mégse értem el semmit... még mindig ugyanolyan vagyok, mint voltam.

Szeretnék egy olyan közeget, amely elfogad. Nem önigazolást keresek, hanem elfogadást. Úgy érzem, az motiválna is a változáshoz!!! Végre nem a fájdalom motiválna, amit az okoz, hogy idegesítőnek titulálnak, hanem pont a pozitív hozzám-állás.

Valamennyire hiszek is benne, hogy Isten készített olyan leendő férjet, vagy ha nem is, akkor barátot, aki hasonlóan elvont, furcsa, mint én. Szeretnék valakit, aki megért, nem ért félre, aki előtt teljesen önmagam lehetek, mert nem fárasztja, ha az érdeklődési köreimről beszélek, mert nem fárasztja, hogy azt vallom, amit, azt tartom fontosnak, amit. Legalábbis bízom benne, hogy van ilyen.

Mert fárasztó, hogy mindig csak én vagyok a hibás, mindig én változzak, persze ha változom nem veszik észre, sőt...

Szerintetek?