Hibás volt-e Jób, amiért Isten megengedte neki a büntetést?

Nem volt hibás! Nagyon hű volt Istenhez Jób, feddhetetlen és igaz szívvel követte Istent, ahogy az ige is mondja.

Jób.1/1 "Vala Úz földén egy ember, a kinek Jób vala a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő vala és bűn-gyűlölő."

Sátán kikérte Jóbot, hogy megpróbálja, hogy valóban igaz és istenfélő ember-e.

(Jób 1,12)

És monda az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot?

Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda: Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent?

Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, a mije van? Keze munkáját megáldottad, marhája igen elszaporodott e földön. De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, a mi az övé, avagy nem átkoz-é meg szemtől-szembe téged?!

Az Úr pedig monda a Sátánnak: Ímé, mindazt, a mije van, kezedbe adom; csak ő magára ne nyujtsd ki kezedet.

A Sátán megpróbálta Jóbot, elvette mindenét, de ő ennek ellenére nem kezdett tagadásba. Hűséges maradt. Szolgái egymás után hozták a rossz híreket. Közülük az egyik Istenben találta meg a bajok forrását amikor ezt mondta: "Isten tüze esék le az égből és megégeté a juhokat" (Jób 1,16). Pont ezt szerette volna elérni a Sátán akkor és ma is. Szeretné, ha minden bajért Istent okolnánk. Jób nem így gondolkodott, ezért Isten másodszor, a próbatételek után is megkérdezte Sátántól: "Észrevetted-é szolgámat, Jóbot?" (Jób 1,16) Istent büszkeség töltötte el e gyermekek és vagyon nélkül maradt férfi láttán. Bárcsak mi is tudnánk úgy élni, vitézkedni, hogy Teremtőnk büszke lehessen ránk!

Nem, a cselekedeteiben semmiképp sem. "Jób 1:1 Vala Úz földén egy ember, akinek Jób vala a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő vala és bűn-gyűlölő."

Akiről Isten azt mondja, hogy feddhetetlen és igaz, az valóban igaz ember.

De fontos látni, hogy nem büntetést kapott Jób, mert ahhoz bűnt kellett volna elkövetnie (vö Jób 2:3), hanem egy próbatételt. A történet pont azt mutatja be, hogy Isten megengedi a próbatételeket akkor is, ha az ember tökéletes igazságban jár, mert ezáltal méginkább megerősíti és megszenteli a hívőket, méginkább megáldja őket, és Jób története azt is bemutatja, hogy végül a Sátánt is megszégyeníti az, ha az igazak a próbákban mindvégig kitartanak.

Egy másik Igével összevetve még azt is kijelenthetjük, hogy Jób számára pont azért volt ilyen példátlan a próbatétel, mert (szinte) példátlanul igaz volt: "hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek." (1Kor 10:13) Ha Isten úgy látta volna, hogy Jób el fog bukni, amikor mindenét elveszíti, még az egészségét is, akkor nem engedte volna meg, hogy így legyen.

Ha nagyon figyelmesen megvizsgáljuk Jób könyvét, egy kis "hibát" mégis találhatunk Jóbban akkor, amikor a második nagy csapás után "megnyitja a száját": kiderül, hogy Jób félt!

"Jób 3:25 Mert amitől remegve remegtem, az jöve reám, és amitől rettegtem, az esék rajtam."

Mitől félt Jób? Attól, hogy elveszítheti mindazt, amivel Isten őt megáldotta. Ez motiválta azt is, hogy minden nap áldozatokat mutatott be a gyermekeiért is, "hátha vétkeztek és gonoszt gondoltak a szívükben" (Jób 1:5).

Isten látta benne ezt. (Ettől még igaz ember volt Jób, hiszen cselekedeteiben nem vétkezett Isten ellen.)

És van rá némi utalás, hogy Sátán is láthatta ezt, mert ha megvizsgáljuk, milyen szöveggel "ingerelte" Istent Jób ellen, láthatjuk, hogy pontosan erre apellált: hátha Jób Isten ellen fordul, ha elveszíti mindazt a sok áldást, amit annyira őrzött!

1.

"Jób 1:9 Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda: Avagy ok nélkül féli-e Jób az Istent?

Jób 1:10 Nem te vetted-e körül őt magát, házát és mindenét, amije van? Keze munkáját megáldottad, marhája igen elszaporodott e földön.

Jób 1:11 De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, ami az övé, avagy nem átkoz-e meg szemtől-szembe téged?!"

2.

"Jób 2:4 És felele a Sátán az Úrnak, és monda: Bőrt bőrért; de mindent amije van, odaad az ember az életéért.

Jób 2:5 Azért bocsásd ki csak a te kezedet, és verd meg őt csontjában és testében: avagy nem átkoz-e meg szemtől-szembe téged?"

Ezért ha volt valami hiba Jóbban, ami miatt még tökéletesítésre szorult, az az volt, hogy valamiért félt attól, hogy el fogja veszíteni az élete áldásait.

Isten látta ezt, de látta azt is már előre, hogy Jóbnak annyira igaz a szíve, hogy még ezen a rettentő próbán is át fog tudni menni, és a végén még áldottabb lesz és ráadásul "még tökéletesebb", mert annak tudatában, hogy a legkeményebb próbán is átment, és látta, hogy Isten milyen mindenható és tökéletes és igaz, nem félt többé attól, hogy az áldását elveszítheti.

Végül Jób "jó vénségben, betelve az élettel" halt meg, kétszeres áldással megáldva.

Igaza van mindkét válaszadónak.

Teológiailag elmélyült, igen hasznos hozzászólások voltak részükről (főleg a 2. hozzászóló), amiért köszönet.

Részemről: "no comment" (nincs mit hozzáfűznöm...)

Szia!

A választ megkaptad egy-két aprósággal szeretném kiegészíteni. Fontos tudnunk azt is, hogy minden emberért hasonló "per" folyik a mennyben. Sátán vádjaival szemben Isten alkalmanként megengedi, hogy próba tegye nyilvánvalóvá a mennyei lények előtt, hogy kinek mi lakozik a szívében, valóban méltó-e az üdvösségre. Ez történt Jóbbal is. Istenhez való ragaszkodása, iránta való hűsége és bizalma nem rendült meg. Magatartásával Sátán vádjait megsemmisítette!

Miután Jób mindezt megértette, ámulva ismerte el Isten bölcsességét, szeretetét, és alázattal vallotta meg a maga tudatlanságát: "Ki az – mondod –, aki gáncsolja az örök rendet tudatlanul? Megvallom azért, hogy nem értettem; csodadolgok ezek nékem, és fel nem foghatom. Hallgass hát, kérlek, én hadd beszéljek; én kérdezlek, te pedig taníts meg engem!" (Jób 42:3-4)

Kérte őt Isten, hogy imádkozzék barátaiért, nehogy "rettenetest cselekedjék" velük, mivel nem szóltak Istenről igazán (Jób 42:8). "Azután eltávolította Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott az ő barátaiért, és kétszeresen visszaadta az Úr Jóbnak mindazt, amije volt... Jób pedig élt ezután száznegyven esztendeig, és látta az ő fiait és unokáit negyedízig. És meghalt Jób jó vénségben és betelve az élettel" (Jób 42:10, 16-17).

Üdv. Péter