Meg tudná nekem mondani egy hívő ember azt, hogy miért Jóságos, Drága, Kedves Isten, amikor az ő "adományai" egy életre tönkre tehetik emberek életét?

Mondanál egy konkrét esetet? Csak mert ugye minden eset nézőpont kérdése, aki valamiben a büntetést látja, abban más mondjuk a lehetőséget valami újra - így nem könnyű válaszolni.

Mellesleg, kifejezetten a keresztényekre gondolsz itt, vagy más vallás hívei is válaszolhatnak?

R.B. Lászlóval egyetértek. Az én életemnek is voltak olyan szakaszai amikor azt gondoltam, hogy Isten büntet engem és nem szeret, pedig az egyik ilyen adományának köszönhetem a jelenlegi boldogságomat, egy másiknak pedig azt, hogy tökéletesen képes vagyok bízni benne és nem aggódni a holnap miatt.Abban egészen biztos vagyok, hogy az Ő adományai csak és kizárólag áldást hoznak az ember életébe, tönkre semmiképp sem teszik.

Fel kellene hagyni vele, hogy csak addig tart a hitünk, míg jó dolgok történnek velünk, amint valami nem a szánk íze szerint történik, Istent kezdjük hibáztatni.

Isten adományai nem teszik tönkre az ember életét. Hiszen minden jóság belőle fakad, és ő az élet szerzője.

Az az isten, amit te képzelsz el, abban valószínűleg én sem hinnék.

Először is két dolgot kell tisztáznunk. A rossz dolgok legtöbbször az emberek szabad akaratának következményei: számos betegség, a háborúk, válás, depresszió, alkoholizmus, munkanélküliség és egyéb problémák nem azért vannak, mert az Úr fogta magát és lesújtott ránk, hanem az emberek helytelen döntéseinek következtében. Ezekért tehát nem okolhatjuk az Urat, elvégre nem miatta vannak. Ha a szomszédod folyton ordibál, azért az Úr a hibás? Nem, hanem a szomszédod. Ilyen egyszerű.

A másik: az Úr gyakran az igaz és hithű embereknek is ad megpróbáltatásokat, hogy ezáltal fejlessze őket. Én pl. tartós beteg vagyok, de már megtanultam áldásként tekinteni a betegségemre, mert rengeteget tanultam általa, és amióta beteg vagyok, sokkal jobb emberré váltam. Tehát ahelyett, hogy az Urat vádoljuk a bajainkért, meg kell keresnünk annak okát, és ha ez valamilyen rajtunk kívüli ok, akkor fordítsuk előnyünkre a bajunkat! Minden rosszban van valami jó, mi több, minden rosszból lehet jót csinálni, csak hozzáállás kérdése. Még az elsőre katasztrofálisnak tűnő dolgokból is lehet jót csinálni. Ezáltal fejlődünk.

Hatodik vagyok. Amikor olvastam az ismerősöd történetét, majdnem azt hittem, hogy rólam írsz, annyira hasonló az én esetem az övéhez! Csak annyi a különbség, hogy az én betegségemet kicsit később diagnosztizálták, illetve rám pont ellenkezőleg hatott.

Én is gyakorlatilag egész életemben vallásos voltam, mindig igyekezetem jó ember lenni, jót cselekedni másokkal stb. Az Úr próbára teszi azokat, akiket szeret, és soha nem ad nekünk nagyobb megpróbáltatásokat annál, amit el tudunk viselni - ez éltetett, amikor kiderült a betegségem. Eltökéltem, hogy ki fogom állni a próbát, és nem rokkanok bele lelkileg abba, ami történt velem. Elképesztő mértékű lelki erőt adott az a gondolat, hogy az Úr senkinek sem ad nagyobb megpróbáltatást annál, amit el tudna viselni. Mert ebből az következik, hogy én meg tudok birkózni a helyzettel, amelybe kerültem! Ez éltetett. Megmondom őszintén, nem volt egyszerű nem belerokkanni lelkileg, de most már bátran állíthatom, hogy kiálltam a próbát. Évek óta élek együtt a betegségemmel, és azóta sokkal jobb ember vagyok, mint előtte. Rengeteget fejlődtem ezáltal, teljesen megváltoztam, és beláttam, hogy eddig csak ímmel-ámmal éltem hithűen és cselekedtem jót. De amióta legyőztem a betegségemet (fizikailag nem, de lelkileg már igen), azóta teljes mértékben az Úrnak szentelem az életemet. Volt egy időszak, nem is rövid, amíg küzdöttem a betegségem elfogadásával: álmatlan éjszakák, rémálmok, rokkantságtudat, stb. De megvívtam a harcomat, és ha fizikailag nem is, de lelkileg épebb vagyok, mint valaha! Teljes szívemből TUDOM, hogy az Úr él, szeret minket, és minden nap, minden percben velünk van! Teljes szívemből szeretek minden embert a világon, és minden vágyam, hogy jót cselekedjek mindenkivel, minden emberen segítsek, és ha tehetném, a világ összes emberét az Úrhoz vezetném. Előtte csak járni tudtam, de azóta szárnyalok. És mindez csak hozzáállás kérdése. Meg kell birkózni a betegségtudattal. Nekem is volt nehéz időszakom, ha nem is akartam öngyilkos lenni, de azért volt pár bajom. De legyőztem a betegségtudatot, előnyt és erőforrást kovácsoltam belőle, és amióta legyőztem, azóta valami elképesztő mértékű lelki erőm van, gyakran meg is jegyzik az emberek, hogy szinte hihetetlen, hogy hogy lehet ebben a rossz mai világban valakinek ennyi lelki ereje. Pedig bizony lehet, és ezt a betegségemnek köszönhetem, mert előtte nem volt! De a vele folytatott harc megerősített.

Bocsi, ez hosszúra sikeredett... azért remélem, hasznosra is. :)