Felkészültetek a nagy nyomorúságra? Ti milyennek képzelitek?
A bibliai igék alapján én úgy gondolom, hogy nem fogom megtudni milyen lesz.
1Th 4:16 Akkor maga az Úr fog leszállni a Mennyből! Felhangzik egy hangos parancsszó, az angyalok fejedelmének hangja, és Isten trombitajele. Erre azok fognak feltámadni, akik úgy haltak meg, hogy hittek Krisztusban. Ők lesznek az elsők.
1Th 4:17 Ezután mi következünk, akik akkor életben leszünk. Feltámadott testvéreinkkel együtt az Úr felemel magához bennünket a felhőkön a magasba. Együtt fogunk mindannyian szemtől-szembe találkozni az Úrral fent, a levegőben. Ettől a pillanattól fogva pedig mindörökké együtt fogunk lakni Urunkkal!
Vagy ahogy Lótot is kiemelte Isten, úgy a híveket is, mert"nem haragra rendelt el minket".
Én olyannak, amilyennek a Biblia leírja. A nagy nyomorúság nem egy nemzetek közötti háborúval fog kezdődni, hanem a hamis vallás megtámadásával. Ez közvetlen az után fog bekövetkezni, miután beteljesednek pál "Béke és biztonsággal" kapcsolatos szavai:
„Jehova napja pontosan úgy jön el,
mint a tolvaj éjjel. Amikor azt mondják: »Béke és
biztonság!«, akkor hirtelen pusztulás jön rájuk egy
szempillantás alatt, mint ahogy a gyötrő fájás a
várandós asszonyra; és semmiképpen nem fognak
megmenekülni” ( 1Tesszalonika 5:2, 3 ).
A "vadállat", tehát az ENSZ, ekkor fogja megtámadni az hamis vallást, ez lesz a nagy nyomorúság kezdete, a hamis vallást kifosszák, "mezítelenné" teszik, tehát megsemmisítik, ekkor azomban Beteljesülnek Jézus szavai, mely szerint "a választottak miatt megrövidítettnek azok a napok." A teremtőnk azt tehát nem fogja megengedni, hogy a hamis vallással együtt az igaz követői is meghaljanak. Ekkor jön el a nagy nyomorúság tetőpontja, tehát Armageddon, mely párhuzamba állítható Jeruzsálem i. sz. 70-ben bekövetkezett pusztulásával (Mal 4:1 ). A nagy nyomorúság ezzel a tetőponttal olyan egyedülálló esemény lesz, melyhez hasonló még soha nem történt „a világ kezdete óta” (Máté 24:21 ). Ekkor lesznek megítélve a nemzetek és a gonoszok el lesznek pusztítva.
A nyomorúság kezdete a háborúk hírei, és a nemzetek összecsapása. Francia forradalom és az utána lévő két világháború. De ez még csak a kezdet.
"6. Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég.
7. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.
8. Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete."
Nézd meg, hogy mi a nagy nyomorúság:
Krisztus, a nyomorúságról való beszédét a Máté 24. fejezetében olvashatjuk.
Így kezdi:
"Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket"
Hamis megváltásról beszél:
"És sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek."
"Ha valaki ezt mondja akkor néktek: Ímé, itt a Krisztus, vagy amott; ne higyjétek."
"Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is."
A világháborúk után nem történt újabb és újabb összecsapás. Mi az a nagy nyomorúság? Jézus többször beszélt az elhitetésről. Ezt mondja:
"És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok."
Pedig nagyon sok követője, választottja halt már meg, tehát nem fizikai halálról van szó, amitől meg kell kímélni a választottakat. Az elhitetés az, ami hitetlenné és elhitetetté tesz.
Jézus ezt mondta:
"A miképen pedig a Noé napjaiban vala, akképen lesz az ember Fiának eljövetele is.
Mert a miképen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, a melyen Noé a bárkába méne.
És nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá: akképen lesz az ember Fiának eljövetele is."
Úgyhogy hogyan akarsz felkészülni arra, amit az emberek észre sem vesznek?
Nem gazdasági, anyagi, fizikai válságról van szó, hanem arról, amiben az ember elveszik. Az elhitetés, az átverés. Sátán eszköze a hazugság.
Jn 8,44 Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.
Miért emberölő? Hazugságaival. Már az Éden kertjében is hazugsággal indított. Még a kérdése is hazugság:
"Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?"
Ha megfigyeled a világot, elhitetett. Istentelen, materiális, a Bibliát kicsúfoló, hamis tanokat, ezotériát, ősembert, sok milliárd éves világot, sok millió éves állati tetemeket reklámozó hamis vallású világban élünk, megkérdőjelezve ezáltal Isten létét, Krisztus eljövetelét, váltságát, és mindent, mely pont az életről szól. Elhitetett nemzedék vagyunk, és ha Isten nem lépne közbe, nem lenne ember, aki megmenekülhetne, mert mindannyian elhitetettek lennénk. Fel akarsz készülni? Mire? Itt van, benne élsz, légy állhatatos!
"És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.
De a ki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül."
"Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok.
Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön.
Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia."
Utoló:
Idézlek:"6. Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég.
7. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.
8. Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete."
Tehát mit kell látnunk?A VALÓSÁGBAN lejátszódó,ember,ember elleni harcát.Jó.
Ismét idézlek:Úgyhogy hogyan akarsz felkészülni arra, amit az emberek észre sem vesznek?
Nem gazdasági, anyagi, fizikai válságról van szó, hanem arról, amiben az ember elveszik. Az elhitetés, az átverés. Sátán eszköze a hazugság.
Akkor most VALÓS események vagy LELKI események?
"Tehát mit kell látnunk?A VALÓSÁGBAN lejátszódó,ember,ember elleni harcát.Jó."
Nem, háborúk híreit!! Márpedig hallani híreket a telekommunikációs időben lehet! Természetesen hallani hírekről olyanról lehet, ami meg is történik.
A prófécia világos:
6. Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég.
7. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.
8. Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete.
"Akkor most VALÓS események vagy LELKI események?"
A hazugság valós esemény. Az elhitetés valóság. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül. Ha meg vagy vezetve, meg vagy tévesztve, nem hihetsz. Ez a sátán eszköze, és erről beszélt Jézus urunk is.
Jó,persze hogy hallani háborúk híreit.De mikor nem?Az egész emberiség történelme alatt talán 200 év volt amikor nem volt háború?A nagyjából 7 ezer évből?Minden korban lehetett volna jönni ezzel a próféciával,és mindenhol igaznak tűnt volna.De kissé alaptalan,mert egy alapvető emberi tulajdonságra,az agre sszióra épít.Ez olyan szintű mintha azt mondta volna Jézus hogy "Hallani fogtok majd gyereksírást" minden korban hallani gyereksírást mert ez egy teljesen természetes dolog.És jól érted,ha etológiai szempontból nézzük,akkor a háború az emberiség természetes állapota.
Kis töri: https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=1hsD..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!