Miért hiszel Istenben vagy éppen miért nem hiszel?

Az alábbi válaszomat egy másik kérdéshez írtam, de azt hiszem, itt is megállja a helyét, mert erre a kérdésre is választ ad. Szóval az én sztorim:

"Nagyjából 20 éves koromig úgy érzem, nem voltam igazán erős hitemben. Katolikus nevelést kaptam, bérmáltak is, aztán jött az első szembesülés a gyermeki naivitásból, a serdülőkor kiábrándulásai, a felvetődő állandó kételyek, amik téged is nyomasztanak.

Aztán bekerültem az egyetemre, és fizikus szakot hallgatom azóta jelenleg is. Ez egy fontos részlet, amire később visszatérek. Na a lényeg hogy nem sokkal a ballagás után, de még az egyetem előtt, szóval a kettő közötti nyáron (nehéz időszak, az ember előtt ott az ismeretlen, teljesen bizonytalan a jövőt illetően, és egy nagyon jó osztályközösség ért véget), szóval akkor engem ért egy nagyon komoly lelki csapás. Egy szerelmi csalódás volt, ami nagyon mélyen megsebzett, és sokáig lelki totálkáros voltam, széthullott álmokkal és vágyakkal, ami akkortájt különösen érzékenyen érintett (ez most elég szánalmasan hangzik, de tényleg nagyon rossz volt).

Az egyik este, még azon a nyáron hirtelen eszembe villant, hogy milyen szánalmasan szenvedek itten, teljes apátiában a világ iránt, és hogy ez nem vezet sehova. Valahogy elkezdett visszatérni belém a lélek, de nem emlékszem, hogy bármi is kiváltotta volna. Felrémlettek a régi gyerekkori álmok és gondolatok, és arra gondoltam, miért is ne lehetne? Miért ne lehetne egyszerűen csak önzetlenül jónak lenni mindenkivel? Szeretni a világot, az embereket, és nem várni cserébe semmit? Egyszerűen csak, jónak lenni? Ahogy régen a templomban hallottam? Tiszta őrültségnek hangzott, de nagyon jó érzéssel töltött el a gondolat, és kellőképp bolondság volt, hogy cinikus jellem lévén bevállaljam. Így aztán, mikor felkerültem az egyetemre, igyekeztem ezek szerint viselkedni. És ennek köszönhetem néhány életre szóló barátságot, amitől rengeteg szeretetet kaptam, és kapok most is.

A másik motivációt már említettem, a fizika tanulmányaim hozták meg. Azt gondolom sejted, a fizika talán az egyik legnehezebb tudomány. Én örülök, hogy ezt a pályát választottam, és hogy kaptam elegendő tehetséget ahhoz, hogy segítsen benne. Nagyon komoly matematikai képzés is társul hozzá, és az embernek egy egészen másfajta szemléletmódot kell kialakítania ahhoz képest, amit középiskolában a fejébe vertek (a középiskolás és egyetemi szemléletben van legalább annyi különbség, mint az általános és középiskolás között). Amikor ez a fajta látásmód kialakul az emberben, akkor nagyon sok dolgot hamar megért, amivel addig csak szenved. És megvilágosodni, felismerni az összefüggéseket, a dolgok mélyén rejtező mechanizmusokat, megannyi párhuzamot megtalálni, meglátni a kapcsolatot a látszólag teljesen független dolgok között, na az egy csodálatos érzés. És valahányszor új dolgokat ismerek fel, valahogy mindig felsejlik előttem valami háttérben húzódó "valami", és ezen valami révén valahogy minden dolog minden mással kapcsolatban áll, amiben értelmet nyernek a dolgok, de mindamellett nem tudom, mi az. Elérhetetlen, megfoghatatlan, felfoghatatlan, de valahogy érezhető, ott rejtezik mindenben, ami létezik.

Ahogy gyermekként is felfoghatatlan volt minden, amire ma már tudom a választ, úgy érzem, mennyi dolog lehet, amire véges elménk révén sosem tudhatjuk meg a választ, mert egyszerűen ember képtelen rá.

Szóval én valahogy így ismertem fel Istent. Nem bizonygatom, úgysem tudnám, egyszerűen egy belső késztetés, nem is igazán érzés, meg nem is gondolat, hanem mindkettő, de ugyanakkor egyik sem. Nem tudom jobban megfogni."

Én is idéznék, mivel ez eredetileg szintén egy másik kérdésre volt válasz (így az idézeten belül is lesz egy idézet, bocs):

>>Én ateista vagyok. Soha nem hittem semmilyen vallásban, mivel semelyik sem bizonyítható. Márpedig én csak abban tudok hinni, ami bizonyítható. Én pedig bizonyítani tudom, hogy az ember halandó, teste az enyészeté lesz idővel. A lélek pedig szerintem nem létezik. Az érzelmeket és érzéseket az agyban lejátszódó biokémia folyamatok állítják elő. Ha nem így lenne, akkor az agyilag sérült emberek érzelmi világa sokszor teljesen más, mint a "normális" embereké? Csak hogy egy példát mondjak.

A lélekről (meg úgy általában a vallásokról) írtam egy megjegyzést egy másik fórumon pár hónapja. Ezt:

"A lélek - mindegy milyen néven illetve - létezésének kérdése gyakorlatilag egyidős az emberi öntudattal. Az ember ugyanis gondolkozik, felismer dolgokat és ebből logikus és nem feltétlen ösztönös következtetést von le. Így tudja/tudta azt is, hogy halandó lény, sőt szinte mindig tudta a várható életkorát is (középkorban mondjuk jó esetben 40-50 év). Ezzel párhuzamosan az ember szépen lassan mindent megtanult uralni legyőzni maga körül. Házat épített az eső ellen, fegyvert készített a ragadozók ellen, uralma alá vonta (háziasította) a számára hasznos állatokat, növényeket, és így tovább. Egy dolgot azonban soha nem tudott és meggyőződésem, hogy emberi mivolta megtartása mellett soha nem is fog tudni legyőzni. Ez pedig a halál. Az orvostudomány fejlődése a középkorhoz képest gyakorlatilag megduplázta a várható életkort, de az alapszabályt nem változtatta meg: aki megszületik, az előbb-utóbb meg is hal. Erre a "problémára" a tudomány nem tud megoldást adni.

De a vallás - gyakorlatilag mindegy melyik - igen. Mert minden vallás alapja a halál utáni lét, nem tudok egy olyan vallásról sem, amelyik egyáltalán nem foglalkozna a halál utáni élet kérdésével. Bár hallatlan nagyképűség lenne részemről, ha kijelenteném, hogy minden vallást kívülről-belülről ismerek, ami csak a Földön létezik, ennek ellenére komolyan meglepne, ha lenne olyan, amelyik ezzel a kérdéssel ne foglalkozna. Elvégre minden vallás/babona/hiedelem életre hívója a magyarázat/megoldás utáni igény. És mindközül a legfontosabb "rejtély" a történelem minden idejében a halálé.

Az ember fél tőle és jórészt képtelen elfogadni, hogy egyszer vége lesz mindennek. Az életnek is. És pontosan ez a félelem hívta életre a vallásokat is. A legtöbb pedig úgy válaszolt, hogy a halál nem végleges. hogy az ember tovább él utána is. Igen ám, csak az ember tudja, hogy a test elpusztul egy - meglehetősen rövid - idővel a halál után. A magyarázat pedig szinte minden vallásban: az ember nem puszta test. Van benne még valami érzékelhetetlen, megfoghatatlan, misztikus valami, ami őrzi az adott személy öntudatát, jellemét és halál után tovább él. Vagy a túlvilágon vagy másik testben. Ez a lélek. Egy elvont, érinthetetlen és üres fogalom. Ahogy az ember öregszik, úgy kezd egyre inkább hinni a létezésében. Öregkorára a legmegrögzöttebb ateistában is felmerül a "Mi van, ha mégis..?" kérdés, akkor is, ha még magának sem ismeri ezt be. Mert a félelem egyetlen gyógyszere a remény, akármilyen illékony és törékeny is néha. Ez a halovány remény, ez a lélek."

A fentiek megmagyarázzák miért vagyok ateista. Sokszor akarok hinni egy felső hatalom létezésében, de nem tudok egyszerűen. A tudatom visszautasítja.

Ennek ellenére nincs problémám a vallásos emberekkel sem. Soha nem is volt. Néha még irigylem is őket.

Viszont, ha valaki fanatikusként hisz egy vallásban vagy épp feltett szándéka, hogy megtérítsem, na azt rövid úton melegebb éghajlatra zavarom, nem éppen úri modorban.<<

F/20

Igen. Tudom, hogy Ő él,, és jobban szeret mindennél.

Számtalanszor bizonyította, a létezését. Volt egy időszakom amikor én is kételkedtem, imádkoztam, kértem konkrét jelet és megadta. Ilyen többször volt. De nem csak ezért.

Hiszek, mert körülnézek és látom, hogy ez a világ csodálatos, és ilyen nem jön létre 'magától'.. A kis elektronoktól kezdve, a növények, emberek "felépítésén" keresztül a megannyi galaxisig. A semmiből nem lesz valami. A halott dolgokba nem lehelhetünk életet.

Hiszek azért is mert Isten adott hitet. Mindenkinek ad aki őszintén kéri. Hisz pont Isten az aki szeretné, ha hinnétek benne, miért ne adna?

" Kérjetek és adatik, keressetek és találtok" Máté 7:7

Hiszek mert számomra tök egyértelmű, hogy van.

Szerintem ennek az egész istenségnek semmi köze a valósághoz, csak volt 1 okos ember aki azt mondta hogy én most pap vagyok az isten szóvivőlye és ezzel hatalmat nyert magának. had idézzek wikipédiáról:Isten létezése elleni érvek [szerkesztés]

Az inkonzisztens kinyilatkoztatások érve szerint a bibliai Isten létezése valószínűtlen, mivel sok teológus és hívő tett egymásnak ellentmondó és egymást kizáró kinyilatkoztatásokat. Az egyszerű halandónak nem áll módjában eldönteni, melyik kinyilatkoztatás a hiteles, ezért az a legbölcsebb, amit tehet, hogy tartózkodik az ítélethozataltól. Ez az érv egyebek között Voltaire Candide-jában és Filozófiai ábécéjében is megjelenik.

A rossz problémájának első fennmaradt kifejtése Epikurosz ókori filozófus nevéhez fűződik. Az erre hivatkozók vitatják az olyan isten létezését, aki egyszerre mindenható és irgalmas: szerintük egy ilyen isten nem teremtett volna olyan világot, amelyben jelen van a gonosz, vagy legalábbis nem tűrné el annak huzamosabb létezését. Az érvelés szerint egy mindent tudó és mindenható istennek képesnek kell lennie szándékainak megfelelően irányítania a világot. Mivel a gonosz mégis szemmel láthatóan létezik, bizonyára Isten akarata szerint létezik. Ebből következik, hogy az ilyen isten vagy nem mindenható, vagy nem mindent tudó, vagy nem végtelenül irgalmas. Amennyiben azt is feltesszük, hogy ha létezik isten, akkor az az isten végtelenül irgalmas, mindent tudó és mindenható, arra a következtetésre jutunk, hogy ilyen isten nem létezik. (ld. ugyanezt még Szalai 2005)

A hitetlenség létezésének kérdése a gonosz létezésének kérdéséhez hasonló érvelés (ld. Szalai 2005). Az okoskodás a következőképp vezethető végig:

Tegyük fel, hogy létezik Isten, aki mindenható és fontos neki, hogy higgyünk benne.

Isten azt szeretné, ha minden ember hinne benne, ismerné és szeretné. Ez számára egy nagyon fontos dolog.

Isten bármit megtehet, ami logikailag lehetséges. (Mindenható)

Isten képes lenne minden emberrel megszerettetni és megismertetni magát.

Az ateisták (akik egyszersmind emberek) nem hisznek Istenben.

Ha Isten valamit nagyon meg szeretne tenni, és lehetséges, akkor megteszi.

Ha Isten azt szeretné, hogy minden ember higgyen benne, minden ember hinne benne.

Isten nem szeretné, hogy minden ember higgyen benne. (4. és 6. szerint)

Ellentmondás 1. és 7. között.

Következtetés: nem létezik mindenható, akinek fontos, hogy higgyünk benne. Azaz Isten vagy egy igen kicsi hatalommal, vagy valamilyen külső korláttal rendelkező lény (kérdéses, hogy az ilyen Istennek hívható-e), vagy nem szeretné, hogy higgyünk benne, aktívan vagy passzívan rejtőzködik. Továbbá az 1. pontra éppen az emberiség történelme a cáfolat.

"Isten rejtőzködése" Egy az előzőhöz igen hasonló érvelés található (Schellenberg 1993)-ban, mely szerint az a tény, hogy isten létezésére nincs igazolás, érv egy jóságos isten létezése ellen, hiszen egy jóságos isten szeretne velünk pozitív kapcsolatot, aminek előfeltétele az, hogy igazoltan létezőnek tudjuk őt.

A szabad akarat kérdése érdekes problémát vet fel. A legtöbb monoteista vallás felruházza istenét a mindent tudás és a szabad akarat tulajdonságaival. Az érvelés szerint ez a két tulajdonság kizárja egymást, ezért bármely olyan istenkép, amely mindkét tulajdonságot magában foglalja, önellentmondásos (ld. Barker 1997). A levezetés a következő:

A szabad akarat meghatározása szerint ha Isten rendelkezik szabad akarattal, akkor bármely pillanatban dönthet, hogy valamit megtesz vagy sem. Ennek van azonban egy kompatibilista és nem kompatibilista értelmezése (ld. szabad akarat).

A mindent tudás meghatározása szerint Isten mindent tud, ami a jövőben történni fog, így ismeri az összes döntési helyzet eredményét is a jövőben.

A tudás meghatározása alapján ha valaki tud valamit a jövőben, akkor az meg van határozva.

A szabad akarat inkompatibilista felfogása szerint a meghatározottság és a szabad akarat ellentmondásos. Ha valami meg van határozva, akkor nem szabad.

A szabad akarat kompatibilista felfogása szerint a meghatározottság és a szabad akarat nem ellentmondásos: valakinek lehet szabad akarata, ha döntéseit meghatározott módon, de a maga által meghatározott módon hozza. Azonban ez a döntés csak akkor nevezhető döntésnek, ha az a személy nem mindent tudó. Ugyanis ha a személy mindent tud, akkor amikor bármely t2 pillanatban döntenie kellene, akkor azt mondhatjuk, hogy ő már egy t1<t2 pillanatban is tudta az eredményt, azaz nem dönthetett a t2 pillanatban. Tehát egy mindent tudó lény nem dönthet. A mindent tudás és a döntés fogalma ellent mond egymásnak.

Az eddigi érv nem az emberekről, nem a világ kauzalitásáról szól, de hasonló probléma van isten mindent tudása és az emberek szabad akarata között is. Bár itt csak a nem-kompatibilista ellentmondás lép fel, mivel az ember nem mindent tudó. Fellép viszont a felelősség kérdése is: ha isten mindent tud, akkor miért nem ő felelős mindenért? Ez viszont már az erkölcsi kérdésekhez vezet, amit másik szekcióban tárgyalunk.

A nem hívők kárhozatra jutása bizonyos vallásokban sokaknak erkölcsileg problémás gondolat. Elvégre ha feltesszük, hogy van isten, és a túlvilági ítéletben bármilyen jelentős negatív szerepet játszik az, hogy a hitetlenek tudatlanságból tévednek (például ha csak purgatóriumon kell keresztül menniük), és ebben egy vallás istenének szerepe van, akkor egy ilyen bocsánatos tévedésért ekkora büntetést kiróni nem tűnik igazságosnak. Különösen, ha isten létezésére nincs különösebb racionális empirikus igazolás. (Az ateisták úgy gondolják, hogy hatalmas büntetés képével fenyegetni, ill. azt bizonygatni, hogy az egyik vallás minden más hit és világnézet felett áll - tudományos érvelés nélkül, épp azért szükséges, mert tudományos érveket nem lehet felhozni Isten létezése mellett. Lásd például, Richard Dawkins: The God Delusion

komplexitás érv Richard Dawkins a The God Delusion-ben fejti ki Fred Hoyle híres érvét, "The ultimate boeing 747" c. fejezetben. Dawkins azt írja, hogy a természet komplexitásának megmagyarázására egy intelligens tervezővel óhatatlanul azt kell feltételezze, hogy a tervező még komplexebb, hiszen tervezni egy bizonyos komplexitású dolgot csak még komplexebb dolog tud. Tehát az intelligens tervező elmélete valaminek a megmagyarázására egy még inkább magyarázatra szoruló dolgot feltételez, így nem jó magyarázat. Ellenben az evolúció, amelynek során a komplexitás nem csupán véletlennel, hanem véletlennel és szelekcióval alakul ki, egy olyan folyamat, amely révén egyszerű dolgokból lehet megmagyarázni a komplex dolgok kialakulását. Ez az egyetlen ilyen elmélet, amely tényleg magyarázatként léphet elő.

Az ember jelentéktelensége a kozmoszban – bár a legtöbb vallásban az ember központi szerepet játszik Isten világtervében, az emberiség mégis csak egy parányi szeletét foglalja el a világmindenségnek mind térben, mind időben. Ez sokak szerint ellentmondás.

lásd még: Bábel-hal. sziasztok

Nem hiszek Istenben! Lehet hogy annó létezett, de most már meghalt, és ennyi. Nincs! Ha létezne isten, akkor talán látnánk, vagy adna valami jelet. Szóval nincs isten, csak volt, de aki hisz benne, az megnyugszik, és jó lesz a paciensnek, még ha nincs is isten.....

ha meg csoda történik veled, azért te magad, vagy a szerencse, vagy egyéb okok a felelősek, Istennek ehhez semmi köze!