Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ez hogyan magyaráznátok meg?

Ez hogyan magyaráznátok meg?

Figyelt kérdés

Pál levele a Filippiekhez 2,5-6: Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem...

Tudomásom szerint Jehova tanúi nem ismerik el, hogy Jézus Isten volt/vagyis még most is az, de ezt az igeverset, hogyan magyarázzák meg, mert ebből egyértelműen ki lehet venni, hogy Jézus Isten. Vagy én értelmeztem rosszul az írást?

Ezzel a kérdéssel nem akarok senkit sem megbántani, vagy konfliktust okozni, csak felmerült bennem ez a kérdés.



2013. szept. 22. 14:51
 1/8 anonim ***** válasza:
84%

1. Soha nem az számít, hogy mit mondtak Jézusról, hanem az számít, amit Jézus mondott.


A JT-k, egyébként ezt írják:


"5 Őrizzétek meg magatokban ezt a gondolkodásmódot, amely már Krisztus Jézusban is megvolt,+ 6 aki, noha Isten formájában létezett,+ nem foglalkozott az elbitorlás gondolatával, tudniillik azzal, hogy Istennel egyenlő legyen."


A János 1. viszont náluk is egyértelmű.

2013. szept. 22. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:

nem értek teljesen egyet veled, mivel Pált a Szentlélek vezérelte, Ő adta a szájába/elméjébe, hogy mit mondjon, mit tegyen, szóval nem lehet megkérdőjelezni, hogy igaz e amit Pál írt vagy sem.

De itt egy írás ami szépen elmagyarázza, hogy Jézus Isten: [link]

2013. szept. 22. 16:18
 3/8 anonim ***** válasza:
86%
Azt akarta írni az 1. válaszoló, hogy a jehovisták átírták a Bibliát és még büszkék is erre.
2013. szept. 22. 16:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
19%

Isten formájában volt és nem Isten volt. Nem ez szerepel itt:

Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt: mert ő Isten lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem...


Hanem azt, hogy Isten formájában volt.


De ha elolvasod tovább is, kiderül, hogy Isten minden hatalmat azért adott neki, mert azt tette, amit ~2000 éve tett. Tehát akkor előtte nem volt meg neki a hatalom.

A János 1-ben ige szerepel, mint Isten beszéde, és nem Jézus. Jézusban testesült meg Isten beszéde, mert neki a szájába adta Isten a beszédét. Kezdetben volt Isten beszéde, és ez a beszéd testet öltött.

2013. szept. 22. 17:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
79%
Termeszetes,h Jezus isten volt , csak eljott a foldre emberi formaban, a mennyben hagyva kozvetlen isteni hatalmat, de attol fuggetlenul Jezus a fiu isten, hisz kijelentette a farizeusok elott, hogy en es az Atyam, mi egyek vagyunk. Ha a Jehova tanui maskepp allitjak, akko valamit felre ertelmeznek, de nagyon.
2013. szept. 23. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
6%

"hogy en es az Atyam, mi egyek vagyunk"


És ezt hogyan értelmezed?

Jn 17,11 És nem vagyok többé e világon, de ők a világon vannak, én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, a kiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!


Jn 17,21 Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.


Jn 17,22 És én azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk:


Milyen egységről is van szó?


Tehát Isten volt. A Biblia szerint mi is jellemző az Istenre?

1Sám 2,3 "Mert mindentudó Isten az Úr"


És Jézus mit mondott?


Mk 13,32 Arról a napról és óráról pedig senki semmit sem tud, sem az égben az angyalok, sem a Fiú, hanem csak az Atya.


Egy mindentudó Isten, aki nem tudja az utolsó napot...


Isten, persze, a mi istenünk, de mit is mondott az isten titulusról?

34. Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok?

35. Ha azokat isteneknek mondá, a kikhez az Isten beszéde lőn (és az írás fel nem bontható),

36. Arról mondjátok-é ti, a kit az Atya megszentelt és elküldött e világra: Káromlást szólsz; mivelhogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok?!


De ki az Atya, és ki a fiú?


1Tim 2,5 "Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus"

Gal 3,20 "A közbenjáró pedig nem egyé, Isten ellenben egy."


De nem is tudjuk, hogy ki kicsoda, csupán találgatunk, mert:

Lk 10,22 Mindent nékem adott az én Atyám: és senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az Atya; és kicsoda az Atya, hanem csak a Fiú, és a kinek a Fiú akarja megjelenteni.


Viszont a Biblia nem támogatja a három az egyben istenképet.

2013. szept. 23. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 Kései Sirató ***** válasza:

Isten volt, = az Atyával, aztán emberré lett, hogy megváltson.

Az az eszmefuttatás, amit itt írt valaki, eléggé megmosolyogtató:

"IStennek formájában volt, de nem volt Isten" Már hogyne lett volna. Azért, hogy félre ne értsük, még azt is hozzáteszi az apostol, hogy Istennel egyenlő volt.

HA tanultál életedben matematikáét, tudod, mi az hogy logika, akkor érted, hogy a nulla egyenlő a zéróval, a semmivel és ami egyenlő egy másik valamivel, az nem különböző, nem több és nem kevesebb. Ezen gondolkozzon el, aki még mindig kételkedik.

Jézus nem lehetett csupán ember, nem teremtmény, hanem Istenből lett emberré, így váltott meg. Hogy lenne elég egy olyan ember áldozata, aki nem volt Isten?

2013. szept. 25. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
utolsó veled nagyon egyet értek, ment a zöld
2013. szept. 25. 17:23

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!