Milyennek képzeli el a Menyországot és a poklot?

Dante : Isteni színjáték..

szerintem mindent elmond

(azt h a mai világban ki hova kerülne, azt döntsétek el ti...)

www.celkereszt.blogspot.com - azoknak szol,akik gondolkodnak, es nem azt majmojak amit a vilag mesel.

Az oldal meg nincs kesz, de ramutat arra, hogy a veletlenben nem lehet hinni, es hogy letezik egy tervezo!

Igy valoszinuleg valoban letezik egy masik vilag is,ahova tovabb utazunk ;)

Tulajdonképpen én a mennyországot egy boldog helynek képzelem el, ahol midnen fehér...a poklot meg egy olyan helynek mint pl egy borton...

De nemrég egy bibliaórán én is azt hallotam h ez enm egy hely, mint egy ret, egy felho, vagy egy borton, hanem allapot...és h ki hova jut..."Aki hisz én bennem el ne veszen hanem örök élete legyen"

mennyország, mennyek országa (lat. regnum coelorum): a tökéletes boldogság helye, Isten országának beteljesedett állapota. - 1. A vallástört-ben az ég a legfőbb lénynek és más földöntúli hatalmaknak lakóhelye, egyben a transzcendens világ jelképe. Ezt az elgondolást az égbolt és a csillagok mérhetetlen távolságai is elősegítették. Egyes esetekben nem is lehet eldönteni, hogy a mitológiák az ég megszemélyesítéséről v. az égben lakó istenségről beszélnek-e. A puszták népeinek vallásában az anyagi égbolt áll a figyelem középpontjában. A mongoloknál tengri jelenti az eget, az ég lakóját és az isteni erőket és a mérhetetlen vizet (tenger). Más népeknél is előfordul, hogy az ég az istenség jelképe, de az isteneszme általában nem azonos az égbolt megszemélyesítésével. Sok nép hiedelmében és világképében megtalálható az égi szférák rétegződése, mindegyik réteg a maga szellemi lényeivel, s legfölül trónol a fő istenség. A sámánok és varázslók velük akarnak kapcsolatba kerülni, hogy varázserőt nyerjenek tőlük. Ismét másutt az ég úgy szerepel, mint az eső és a vihar istenének lakóhelye v. mint a ffi elv, szemben a földdel, a női princípiummal, s a kettő egyesüléséből keletkezik az élet. Egyes esetekben az égre úgy tekintenek, mint a jó lelkek lakóhelyére. - 2. A Szentírásban. a) Az ÓSz-ben az ég elsősorban az erős égbolt fölötti rész. Az égbolt választja el az égi vizeket a földiektől, mert onnan jön az eső és a hó. A csillagok az égbolton keringenek. Az „ég és a föld” jelenti az egész teremtett világot (Ter 1,2; 2,4; Iz 1,2), s az egész fölött Isten trónol, körülvéve az égi seregektől (1Kir 22,19; Jób 1,6), mint kir. tekint le a földre (MTörv 26,15; Zsolt 2,4) és irányítja a tört-et. Az ég Jahve igazi lakóhelye, a kultikus helyek csak erejének megnyilatkozására szolgálnak. Csak a késői kv-ekben válik az ég az igazak lakóhelyévé (Bölcs 3,1-9; 4,7; 2Mak 7,36). Az ítéleten az ég a földdel együtt megsemmisül, de új ég és új föld keletkezik, a béke otthona. A késői zsidóság megtartotta az ósz-i világképet, de új az egekre vonatkozó spekuláció. A Kr. u. 1. sz. apokaliptika (4Ezd) a 3. égbe helyezi a Paradicsomot, ami azonos a mennyei Jeruzsálemmel. - b) Az ÚSz átvette az ég természetéről, elmúlásáról és újjáteremtéséről szóló nézetet (ApCsel 4,24; Mt 5,18; Mk 13,31; 1Pt 3,13; Jel 21). Isten az égnek és a földnek az ura, de az angyalok is az égben vannak. Onnan jön az Atya hangja (Mk 1,11) v. haragja (Róm 1,18). A választottak számára a mennyország az üdvösség helye. Az égi javak az egyedül maradandók (Mt 6,20; Mk 10,21), azért arra kell törekedni, ami fent van (Kol 3,1). Az igazak neve is ott van fölírva (Lk 10,20). Néha átveszik azt a zsidó szóhasználatot is, melyben Isten neve helyett a Mennyei, a Magasságbeli szerepel. Máté nem Isten országáról, hanem a mennyek országáról beszél. Jézus, föltámadása után, fölmegy a mennybe, és az Atya jobbján foglal helyet. - 3. A keresztény tanításban a mennyország a végleges üdvösség kifejezése, ahol az emberek Krisztus által Isten életében részesülnek. Tehát a fogalomnak megvan a krisztológiai értelme. Nem valami történésen kívüli hely, ahová az ember eljut, hanem a Krisztussal való együttlét, az ő dicsőségében való részesedés, amit ő földi érdemeivel kiérdemelt önmagának és a mi számunkra. A mennyország tehát olyan személyes valóság, amelynek alapja a húsvéti misztérium, Krisztus halála és feltámadása. Innen kell a további teol. összetevőket kiolvasni. Ott Krisztusban a húsvéti áldozat állandósult, mint az Atyának való önátadás, s azt mint állandó jelent élik meg. Így a Krisztussal való együttlétben benne van az Atya imádása, s így Krisztus teste a tagokkal együtt a végérvényes templom (Jn 2,19). A Krisztus fősége alatt egyesült emberiség állandóan válaszol Isten szeretetére, s ez a kultusz olyan közvetlen, hogy benne van Isten színelátása (istenlátás). Isten mint végtelen jó van jelen, ezért a vele való életközösség teljes boldogságot ad. Annak a vitának nincs jelentősége, hogy ebben a boldogságban első helyen az ismeret (Tamás) v. a szeretet (Scotus) áll-e. Nem szabad kihagyni az ekleziológiai összetevőket sem. Krisztus úgy egyesíti magával az üdvözülteket, mint fő, mint második Ádám, azért azok egymással is közösséget alkotnak. Isten színelátását mindenki úgy kapja, mint Krisztus tagja, hiszen az ő fiúi örökségében részesülnek. Ezért a mennyország a sztek közössége, az örök élet lakomája, ahol az Euch. értelme is kiviláglik. - Nem kevésbé fontos az antropológiai szempont sem. Ez abban áll, hogy az isteni életben való részesedés a személy egyediségét nem rontja le, hanem megerősíti. Az Istennel és Jézus Krisztussal való találkozás mindig én-te közösség, s a sztek egyessége is igazi mi-közösség, ahol a szeretet a személyek teljességén és különbözőségén alapszik. Így a boldogság egyénileg is különböző az egyes személyek sajátosságának, adottságainak és érdemeinek megfelelően. Igaz, hogy az örök élet ajándék, és így Istené a döntő szó, amit az is kifejez, hogy Isten látásához a dicsőség fénye (lumen gloriae) szükséges. Isten figyelembe veszi a természetes képességeket és a földi érdemeket. A boldogságban benne van az érdemek jutalma is, bár az érdemek lehetőségét is a kegyelem adja a földön. A boldogság fokozatait úgy kell érteni, hogy ott mindenki a maga képességei szerint egészen boldog, mert elérte a teljességet, amit be tud fogadni, és így nem érez hiányt. Viszont akiknek a boldogsága nagyobb, azok több szeretetet nyújtanak másoknak, s így teljes a kiegyenlítődés. De a boldogságnak megvan a kozmikus szempontja is. Krisztus mennybemenetele nem azt jelentette, hogy elszakadt ettől a világtól, hanem inkább azt, hogy megadta és bemutatta a kozmikus megdicsőülés lehetőségét. A mi üdvösségünk és boldogságunk nem más, mint részesedés az ő dicsőségében. Ezért a mennyországot nem lehet úgy fölfogni, mint külön helyet v. mint egészen más állapotot, hanem mint az embereknek Istennel való életközösségét. Ezért amikor „felsőbb” világról beszélünk, azt nem tér szerint, hanem a lét rendje szerint kell érteni. Ezt jelzi a Szentírás az új ég és új föld kifejezéssel. - Végül a mennyország egyúttal a jelen élet eszkat. ígérete és állapota. De amíg a földi üdvtört. tart, addig az is állandó bontakozásban van. Végleges alakját csak Krisztus 2. eljövetelekor éri el, ill. az egyetemes ítéleten. Ott lezáródik a tört., és minden személy, minden mozg. v. eszme megkapja végleges értékelését és helyét. Krisztológiai szempontból még hozzá kell tenni, hogy Krisztus teljes győzelme akkor valósul meg, amikor misztikus testének minden tagja elérte célját a feltámadásban és a színelátásban. Ettől függetlenül az egyes ember a halála után megkaphatja a színelátást, mint ahogy azt az egyh. hagyomány tanítja is (D 530), de Krisztus teljessége, a pléróma csak a tört. végén alakul ki kozmikus nagyságában. -

4. Ikgr. Az összes ábrázolások alapja az a tény, hogy a világmindenség véges, és a mennyország túl van ezeken a határokon. Isten lakóhelye, a Szentháromság műveinek kiindulópontja, az angyalok, a föltámadt Krisztus, a mennybevitt Mária és az üdvözültek hazája, mely a föltámadás után minden sztnek otthona lesz. A Jel-ben a mennyországról 3 képet kaptunk, melyek a művészek számára is döntőek: Az üvegtenger (4,6): rajta áll Isten trónja. Valóságos tengerként halakkal és tengeri madarakkal ábrázolták. Belőle táplálkozik a négy paradicsomi folyó és az élet forrása. Egy másik változat az üvegtenger kristály-jellegét hangsúlyozza. A karoling műv-ben igen gyakran, később ritkábban fordul elő. - Paradicsom és mennyei Jeruzsálem (Jel 21,1): többnyire jelképesen ábrázolták. A Paradicsomot a 6. sz-tól boltozatokban és kupolákban a kereszt, a Bárány, az élet-forrás, gazdag növényzet és állatok szimbólumával jelenítették meg (Ravenna, S. Vitale, 6. sz.). A mennyei Jeruzsálemet többnyire falakkal és tornyokkal jelezték.

pokol (délszláv eredetű szó, ősi jelentése 'szurok, sötétség'): a kárhozat, a túlvilági büntetés helye. - A bibliai eredetű fogalomban két kép találkozott: a seol, a holtak birodalma, és a Hinnom völgyében égő tűz. A seol az ÓSz-ben még nem a büntetés, hanem egyszerűen a halottak tartózkodási helye. Arról sincs szó, hogy ott különböző sorsban részesülnének. A föltámadás hitének kialakulásával azonban a kép is átalakul. Külön helye van benne a jóknak, és külön a rosszaknak, s az utóbbiak kínokban szenvednek. A Lk 16,19-31 példabeszéd hátterében ez a kép áll. A Biblián kívüli késői zsidó irod-ban is a seol már az istentelenek tartózkodási helye (Philo, Hénoch kv-e, 4Mak). Az esszénusok írásai már tűzről és sötétségről beszélnek. A másik kép a Hinnom völgyének tüze. Jeruzsálem mellett itt égették el a szemetet, mert a völgynek különben is rossz emlékezete volt. Valamikor az eltévelyedett zsidók itt áldoztak Molochnak, a pogány istenségnek. A próf-knál a Hinnom-völgy (Geh-Hinnom) tüze jelképe lett Isten büntetésének (Jer 7,32; 19,6). Iz 66,24-ből való a kitétel, hogy az ítélet „tüze nem alszik el és férgük nem hal meg” (Mk 9,47). Az ÚSz-ben a Gehenna már mindig az ítélet utáni örök büntetés helye. Jézus igehirdetése szerint nemcsak a Sátánnak és angyalainak készült, hanem mindazoknak, akik nem térnek meg, ill. megátalkodnak bűnükben (Mt 25,41). Ker. János és később Jézus is emlegeti a kiolthatatlan tüzet (Mt 3,12; 18,8). Ezért találjuk az ilyen megjelöléseket is: a Gehenna tüze (Mt 5,22; 18,7) v. tüzes kemence (Mt 13,42). A kínokat sírással és fogak csikorgatásával jellemzik (Mt 8,12; 13,42; 22,13; 25,30). A Jel 14,20; 19,20; 21,8 hozzáveszi Szodoma és Gomorra égésének a képét is, ezért emlegeti a kénköves, tüzes tavat. Pál inkább örök romlásról (2Tesz 1,9; 1Tim 6,9), pusztulásról (Róm 9,22; Fil 3,19), elvetésről (2Tim 2,10; 1Kor 1,18; 2Kor 2,15) beszél. De ezek a kifejezések sem mondanak semmi közelebbit a kárhozottak állapotáról. A mélység (Jel 9,1; 11,7; 20,1) és a tartarosz (2Pt 2,4) inkább a bukott angyalok ideiglenes börtöne. - Az egyházi tanítóhivatal a következő tételeket emelte ki: a kárhozat lehetőségének tétele benne van a Damasus- és Atanáz-féle hitvallásban (D 16,40) és a trienti hitvallásban (D 835). A kárhozat örök tartamát az órigenisták ellen mondták ki (D 211). A kárhozottak büntetése a halál utáni ítélettel megkezdődik, s nincs kitolva a végítéletre (D 464). A büntetés mibenlétére vonatkozólag nincsenek tekintélyi nyilatkozatok. III. Ince említi a kizárást Isten színelátásából és a kirótt szenvedést (poena damni et p. sensus). - Dogmatikai szempontból az igazi probléma a kárhozat örök volta. Hogyan egyeztethető össze Isten végtelen irgalmával a teremtmény örökkétartó bűnhődése? A büntetés időbeli korlátozásának kérdését már Alexandriai Kelemen fölvetette. Órigenész mint lehetőséget megpendítette az apokatasztasziszt, a mindenség megújulásának gondolatát, amit később követői kiéleztek. Szt Jeromos úgy gondolta, hogy legalább a ker-ek számára a kárhozat büntetése időben véges, sőt előtte már Szt Ciprián foglalkozott ezzel a gondolattal. K-en Aranyszájú Szt János, Ny-on Szt Ágoston határozottan védelmezte az örök tartamot mint kinyilatkoztatott tényt. Ők is föltételeztek valamilyen időbeli enyhülést, ami az Egyh. könyörgésének hatása lenne. A kk-ban Aquinói Szt Tamás azonban ezt is elvetette, s azt hangoztatta, hogy Isten inkább az ítéleten gyakorolja az irgalmat. Tehát csak azok kárhoznak el, akik úgy megátalkodnak, hogy rajtuk az isteni irgalom sem tud segíteni. Isten természetesen a szabad akaratot nem változtatja meg. - Sok vita volt a pokol tüzének természetéről is. Kétségtelen, hogy azt sem lehet a földi fiz. tűzzel azonosítani. - Olyan túlvilági valóság előtt állunk, amelyről semmiféle tapasztalatunk nincs. Ott nemcsak a tér- és időfogalmunk nem érvényes, hanem egész létformánk változik meg, azért minden naiv hasonlat és elgondolás alaptalan. Maga a dogma és a benne rejlő kinyilatkoztatás nem akarja ezt a nemtudásunkat megoldani. Ide is érvényes a kinyilatkoztatás megállapítása, hogy az az üdvösség valóságát világítja meg, de nem ad róla tárgyi ismeretet (lásd: „Szem nem látta, fül nem hallotta...”, 1Kor 2,9). Vagyis a kárhozatról szóló kinyilatkoztatás nem annyira a túlvilágról mond valamit, hanem a jelenben figyelmeztet, hogy a megígért üdvösséget el lehet veszíteni, ezért a dogma jelentőségét nem a túlvilági valóság megvilágításában kell látnunk, hanem annak hangoztatásában, hogy a bűn és a megátalkodottság révén a boldogságra váró ember célja egyszer s mindenkorra meghiúsulhat, s ebben benne van a bűn büntetése. Legföljebb antropológiai megfontolások alapján közelíthetjük meg a misztériumot. Vagyis utalhatunk arra, hogy miben áll az ember számára a cél elvesztése. Biztos, hogy a kárhozat lényege a „poena damni”, a kizárás ez egyetlen célból, Isten színelátásából és abból a szeretetből, amely egyedül adhat értelmet a létnek. Helyette valami üresség marad, amit az ember maga választott önzésével. A bűn ui. elfordulás Istentől és jogtalan odafordulás a földi javakhoz, de ezek nem tudják a szellemi lélek végtelen igényeit kielégíteni. Ennek aztán kozmikus vonatkozása is van. A kárhozott számára a teremtett világ és az értelmes teremtmények szeretete sem valóság többé, hiszen nem állt bele Isten akarata szerint. A pokol tüzét is vsz. abból kell magyarázni, hogy Isten hatalma mint föllebbezhetetlen tekintély gúzsba köti az embert, érezteti tehetetlenségét, de az mégis lázad ellene. - Az igehirdetés célja itt sem lehet az ijesztgetés, hanem Isten és az ember kapcsolatának föltárása. Isten az embert szabadnak teremtette, s mint irgalmas atya áll vele szemben. Minden kegyelmet megad neki, amit a szeretet diktál, ezért az életnek igen nagy a felelőssége. A Teremtő viszont elvárja, hogy a teremtmény elismerje tőle való függését az erkölcsi rend megtartásában. Az igazságosság követeli, hogy legyen jutalmazás és büntetés. Arra sem szabad gondolni, hogy Isten a győzelem örömével nézi a kárhozottakat. Az ő tekintélyét és jogait a teremtmény nem sértheti, tehát neki nem kell védekeznie. A kárhozat olyan állapot, amit a bűnös teremtmény maga választott és amihez ő maga ragaszkodik, s amit értékesebbnek tart, mint az Isten előtt való meghódolást. Hogy az emberi állhatatlanság és szenvedélyesség következtében ki jut el az ilyen megátalkodottságig, azt nem tudjuk. - Ikgr. Ábrázolásának elemei: az ördögök, az alvilág fejedelme, a tűzfolyam és büntetés-típusok, a sötétség, a bűnösök és a büntető angyal. A 8-9. sz-tól ábrázolták, eleinte az utolsó ítélet-, a Jézus pokolraszállása- és a dúsgazdag (Lázár)-képeken. Bizáncban a 8-12. sz: a pokol-kép néhány világosan fölismerhető elemből áll, sajátosan K-i közöttük a büntető angyal lándzsával és a szembenéző trónon ülő Hádesz (alvilág fejedelme). A 12-13. sz. képeken jelennek meg a büntetések. - A Ny-i műv-ben a pokol ábrázolása részletesebb, kezdetben Remete Szt Antal megkísértéséhez v. a Jel-hez kapcsolódott, 1100-ig főként a karoling könyvfest-ben (Stuttgarti pszaltérium, 820/30) és falképeken. A Hortus deliciarum szerint a pokol egy szögletes, földalatti hely. Nagy hatással volt Dante pokol-leírása (az Isteni Színjátékban). A 12-13. sz: a fr. katedrálisok timpanonjaiban is megjelent (Autun, Amiens, Chartres, Poitiers), később a katedrális Ny-i belső falán v. az előcsarnokban az Utolsó Ítélet-képeken. A 13. sz-tól előfordul nagyobb kompozícióban oltárképen. A 15-16. sz: É-Eu-ban gazdag fantáziával részletezik a pokolot (Jan Van Eyck, H. Bosch, H. Memling) az Utolsó Ítélet- és a Szt Antal megkísértése-képek részeként. Itáliában Luca Signorelli pokol-ábrázolása lett a minta (orvietói dóm). A 16-17. sz-tól ábrázolták a pokolrajutást: Lucifer, a pokol fejed-e elnyeli a kárhozottakat, kiket az ördögök tömnek a szájába. - A barokkban igen nagy hatással volt minden pokol-ábrázolásra Michelangelo Utolsó ítélete (Sixtusi kpna, 1534-41) az anatómiailag pontos testábrázolásokkal és a kárhozottak rémületet tükröző arcával (Rubens, Delacrois).