Mit foglal magába a "keresztény erkölcs"?

A keresztények alapból erkölcstelenek. Ezt ők állítják saját magugról. Isten nélkül nincs erkölcs. Tehát ha nincs Isten, akkor erkölcstelenek lennének. A gong csak ott van, hogy a hívők nem erkölcsösebbek a nem hívőknél. Ebből le lehet vonni azt a következtetést, hogy ha valami csoda folytán kiderűlne, hogy nincs Isten, akkor megjelenne az erkölcstelenség a Földön. És kik válnának erkölcstelenné, hát azok akik most hisznek Istenben. Ergo az ateisták erkölcsösebbek a keresztényeknél, hiszen mi saját emberi mivoltunk miatt vagyunk erkölcsösek, ellenben ők csak félnek egy nem létező Istentől.

Q.E.D.

Egyetértek az előzővel. A keresztényeknek félniük kell valamitől (pl. a pokoltól) ahhoz, hogy erkölcsös életet próbáljanak élni (és nagy többségüknek még így sem sikerül, de erre is van jolly joker-válaszuk: ugyebár ha minden erkölcstelenséget őszintén megbánnak, akkor nem kell félniük a pokoltól). Az ateistáknak nincs szükségük semmilyen isteni parancsolatra ahhoz, hogy erkölcsösen éljenek. Aki magától is erkölcsös életet él, és tiszta a lelkiismerete, az nem fog félni mindenféle pokoltól meg halál utáni büntetéstől...

Persze vannak ívők, akik kitalálják, hogy aki nem hisz Istenben, az eleve erkölcstelen. Általában ugyanezek az istenhívők azok, akiket az utcán szembetalálkozva leköpnék... Az igazi keresztény, aki komolyan veszi Jézus tanításait, szerintem elfogadja a másságot, és szeretettel fordul felebarátai felé, nem gyűlölettel, ahogy teszik ezek a bizonyos, magukat kereszténynek valló egyének.

"A keresztényeknek félniük kell valamitől (pl. a pokoltól) ahhoz, hogy erkölcsös életet próbáljanak élni (és nagy többségüknek még így sem sikerül, de erre is van jolly joker-válaszuk: ugyebár ha minden erkölcstelenséget őszintén megbánnak, akkor nem kell félniük a pokoltól)"

Nagyon tévedsz!

A tüzes, de egyáltalán a "pokol", mint büntetési hely, nem keresztény, vagyis nem Bibliai tanítás. Egyes egyházakat, melyek ezt tanítják, és még sok más szörnyűséget követtek (követnek) el, tévesen azonosítják "keresztényként", mely szó "Krisztus követőt" jelent, de ezek nem Krisztus követők voltak, és ha ilyen tanításaik és ebből származóan tetteik vannak, akkor ma sem azok!

A keresztény erkölcs megértéséhez alaposan tanulmányozni kell a Bibliát, ez viszont, a sok csoport, és egyén eltérő értelmezése miatt részben eltérő lehet. Tehát ezért olyan "megfoghatatlan" némelyeknek a "keresztény erkölcs" valójában.

A legnagyobb hiba az, hogy a semmiképpen nem jó példát mutató, a keresztény szót inkább bitorló egyházak erős szűrőjén át ítélik meg az emberek Jézus eredeti tanításait és a Bibliát! Pedig hatalmas különbség van.

Miért szoktuk azt mondani, hogy először magunkat kell tanítanunk? Azért, mert nem tudunk megfelelően tanítani másokat, ha nem tanítjuk előbb magunkat. Pál ezt az igazságot domborította ki egy gondolatébresztő fejtegetésben, amely az akkori zsidóknak is sokat mondott, de a mai keresztényeknek is fontos üzenetet közvetít. Pál megkérdezte: „és akkor te, aki mást tanítasz, magadat nem tanítod? Te, aki azt prédikálod: »Ne lopj«, lopsz? Te, aki azt mondod: »Ne kövess el házasságtörést«, házasságtörést követsz el? Te, aki kifejezed, hogy irtózol a bálványoktól, templomokat rabolsz ki? Te, aki a törvénnyel büszkélkedsz, a Törvény megszegésével meggyalázod az Istent?” (Róma 2:21–23).

A keresztény erkölcs ELVILEG a következő:

- magába foglalja a normális, szokásos emberi erkölcsöt,

- az isten tisztelete,

- egy durva, félerértelmezett szexutálat,

- egy szorongást keltő "eredendő bűn".

Ebből látszik, hogy részben a normális, szokásos erkölcsből áll - a többi része pedig olyan, ami jobb lenne, ha nem is lenne.

A szexutálatuk miatt tűnt el pl. a szexuális kultúra évezredekre a keresztény országokból. Még ma is fényévekre vagyunk a keleti világtól, ahol a szex és pl. annak tanítása teljesen természetes dolog.

Az eredendő bűn pedig a legundorítóbb dolog, amit csak ember valaha is kitalált. Még akkor is, ha "Jézus már megváltotta", stb. - soha az életben nem lehet tökéletesen lemosni.

A Pál által említett zsidóknak talán volt már tapasztalatuk az ilyen körmönfont érvelésben, amellyel tisztázni próbálták magukat, vagy félre akartak vezetni másokat. Pál szavai azonban azt mutatják, hogy a keresztény erkölcsöt nem lehet lebecsülni vagy semmibe venni az egyén saját tetszése szerint.

Az apostol kiemelt egy elsőrendűen fontos okot, amiért meg kell ismernünk a Bibliában lefektetett erkölcsöt, és aszerint is kell élnünk. A zsidók helytelen viselkedése rossz fényt vetett Jehovára: „Te, aki a törvénnyel büszkélkedsz, a Törvény megszegésével meggyalázod az Istent? Mert »az Isten nevét miattatok káromolják a nemzetek között«” (Róma 2:23, 24). Ma éppúgy igaz az, hogy ha semmibe vesszük a keresztény erkölcsöt, azzal meggyalázzuk annak Forrását.

De a lényeg: tanulmányozz, hogy taníthass!

Ha valaki kíváncsi a valódi keresztény erkölcsre, az a Biblia (abból is az "újszövetségnek" nevezett rész) tanulmányozása nélkül nem fogja megérteni.

Fontos, hogy ne keverjük össze a megalkuvó, az Írások szellemétől messze eltávolodott egyházakat az eredeti forrással!

A "szexutálat" nem keresztény filozófia termése, mely évszázadokkal később jutott érvényre az akkor már erősen hitehagyott egyházban. A cölibátus is ennek tulajdonítható részben.

Az egész történelmen keresztül sok különböző valláshoz tartozó, számtalan istenfélő férfi és nő választotta, hogy szüzességi fogadalmat tesz. Miért? Sok esetben azért, mert úgy hitték, hogy a testi, anyagi dolgok „a gonosz székét” jelentik. Ez hozta létre azt a filozófiát, mely szerint a szellemi tisztaság csak úgy lehetséges, ha mindenféle szexuális tevékenységtől tartózkodunk. A Bibliának azonban nem ez a nézőpontja. A Biblia a házasságot tiszta, szent és Istentől kapott ajándéknak tekinti. A Mózes első könyvében található teremtési beszámoló a házasságot egyértelműen úgy írja le, mint amely Isten szemében „jó”, és nyilvánvalóan nem úgy, mint amely korlátot jelent az Istennel ápolt, szellemileg tiszta kapcsolatban (1Mózes 1:26–28, 31; 2:18, 22–24; lásd még a Példabeszédek 5:15–19-et is).

Péter apostol és Istennek más helyeselt szolgái, akik hatalmi pozíciót töltöttek be a korai keresztény gyülekezetben, nős férfiak voltak (Máté 8:14; Cselekedetek 18:2; 21:8, 9; 1Korinthus 9:5). Pál apostolnak a gyülekezeti felvigyázók, vagyis a „püspökök” kinevezéséről szóló, Timótheusnak írt utasításai érthetővé teszik ezt a dolgot. Így ír erről: „ A püspöknek azért feddhetetlennek kell lennie, egy feleségű férfiúnak.” (1Timótheus 3:2, Káldi fordítás.)

„ Az Úsz[Újszövetség] egyetlen passzusát sem lehet úgy magyarázni, hogy az evangéliumi tanácsok alatt lévő papságnak meg lett volna tiltva a házasságkötés.” (McClintock—Strong)

A Krisztus utáni évszázadokban azonban megváltoztak a dolgok. Az időszámításunk szerinti első három évszázadban „egyaránt voltak házas és nem házas lelkészek is” — fejti ki David Rice, volt Domonkos-rendi szerzetes, aki azért hagyta ott papi hivatását, hogy megnősüljön. Majd a magukat kereszténynek vallókat olyan dolog kezdte befolyásolni, amit egy vallásos író úgy nevezett, hogy „a görög és a bibliai eszmék amalgámja”, és ez eltorzult nézetet hozott létre a szexualitásról, valamint a házasságkötésről.

Néhányan persze még mindig egyszerűen csak azért törekedtek az egyedüllétre, „hogy elérjék a teljes szabadságot, hogy így Isten királysága munkájának szenteljék” magukat. Másokat azonban inkább azok a pogány filozófiák ösztönöztek erre, amelyeket magukba szívtak. A The New Encyclopædia Britannica a következőt jelenti ki: „ Az abban való hit, hogy a szexuális érintkezés beszennyez, és hogy azt nem lehet összeegyeztetni a szentséggel, a cölibátus gyakorlásának fő ösztönző erejeként szivárgott be” a magát kereszténynek valló egyházba.

Rice azt állítja, hogy a negyedik században az egyház „megtiltotta egy házas papnak, hogy az oltáriszentség megünneplése előtti éjszakán szexuális érintkezést folytasson”. Amikor az egyház bevezette a naponkénti oltáriszentséget, ez azt jelentette, hogy a papoknak véglegesen tartózkodniuk kellett a szexuális érintkezéstől. Idővel teljesen megtiltották, hogy a papok házasságot kössenek. A cölibátus így bárkire kötelező érvényű lett, aki az egyház szolgája volt.

Pál apostol éppilyen dolog kialakulására figyelmeztetett. Ezt írta: „ A Lélek világosan állítja, hogy a végső időkben némelyek elpártolnak a hittől, megtévesztő szellemekre és sátáni tanításra hallgatnak. Tiltják a házasságkötést” (1Timótheus 4:1, 3, Katolikus fordítás).

Jézus Krisztus a következőt mondta: „A bölcsesség . . . igazolja magát tetteivel” (Máté 11:19, K. f.). Annak esztelensége, hogy az emberek eltértek Isten irányadó mértékeitől, a tetteivel vagy következményeivel igazolta magát. David Rice író sok papot kérdezett meg világszerte a kötelező érvényű cölibátus témájáról. Néhányan, akikkel beszélgetett, ezt mondták: „ A papi hivatásodban mindenféle jót megteszel, amit csak tudsz, ugyanakkor titokban kihasználod a lehetőséget, hogy az arra kapható, hitbuzgó és téged csodáló nőkkel szexuális kapcsolatot létesíts.”

A Máté 7:20-at idézve Rice még megjegyzi: „» Az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket« — mondta Jézus.”

Az a szánalom,hogy nem bírsz "leszállni" a hívőkről.

Szinte már beteges,ahogy írod ki a kérdéseidet,amik egyre ostobábbak,ráadásul semmi céljuk nincs.

Ha tényleg érdekelnének ezek a dolgok,akkor minden helységben van arra illetékes (pap,lelkész,hittanoktató,rabbi stb)akitől tényleg kaphatnál válaszokat.Vajon miért nem mered felkeresni őket?Talán saját magadnak is nevetséges vagy már ezzel a lihegéssel?

A szexualitás egyáltalán nem bűn,tilos,vagy undor tárgya.Elég elmebetegnek kell lenni,ahhoz,hogy valaki azon fantáziáljon,hogy a hívőknek mekkora bűn ez(nem nézel egy kicsit sok szado-mazot?)

A cölibátusról is nagy a zavar.Sok felekezetben nincs(pl.evangélikusok,pedig ők is katolikusok)a római katolikusoknál a 1200-as években vezették be,melynek célja az egyházi birtokok megtartása/illetve az,hogy a pap ne a saját családja boldogulásával foglalkozzon.

A keresztény erkölcs,az azt foglalja magában,hogy megpróbálunk a tanításokat betartva élni,viszonyulni az emberiség és egyház felé.