Mit tegyek, ha kezdem elveszíteni a hitem?
Azt tegyél, amit jónak látsz :D
Nem szégyen megismerkedni a világgal, nem pedig elhinni egy 2000 éves zsidó nép mítoszait :)
Két dolgot tehetsz:
- elkezdesz tanulni, okosodsz, majd ha már tájékozott lettél, döntesz.
- gyorsan a sarokba dobsz mindent és bégetve rohansz vissza a nyájhoz.
Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai is - döntsd el, hogy neked melyik a jobb, testhezállóbb.
Az a baj ezekkel, hogy nagyon régen történtek, így csak találgatunk, elméletek vannak.
Az ősrobbanás is egy elmélet, amit Georges Lemaitre (1894-1966) belga PAP és csillagász dolgozott ki.
Az evolúció van, fejlődünk stb. stb. és az egyház is elfogadja, de a fejlődéstörténetben nagy lyukak tátonganak. Vannak olyan földtörténeti korok, amikből nincsenek leletek.
Isten nem fizikai lény, tehát a fizika rajta nem tud mit megmagyarázni.
Sőt, a megyei kórházban egyszer több, mint egy óráig élesztettek újra egy kb. 38 éves férfit és még ma is egészséges. Ha nem egy nővér mondja, nem hittem volna el.
Másrészről: A szabad akaratunkon kívül Isten mindenható, hinni és tudni nem ugyanaz, tehát Isten megteheti, hogy ne tudjuk bizonyítani létezését, hiszen akkor nem hinnénk benne.
És ne hidd, hogy attól mert hiszel, nem okosodhatsz.
Szerintem ketté kellene választani a dolgot, vagy még többfelé. Ha a "hited elvesztése" alatt azt érted, hogy már nem fogadod el a katolikus/református vallás dogmáit, akkor azzal szerintem nincs gond és nem kell tenned ellene semmi különöset. Ha viszont úgy érted hogy már semmiben nem hiszel, ide értve Isten vagy más felsőbb hatalom/hatalmak létezését, akkor kicsit vizsgáld meg jobban a sokat istenített tudományt. Mit tud a tudomány a világból megmagyarázni?
- A világegyetlem teljes fizikai valóságának 60% fölötti része sötét energia. Nem tudjuk hogy mi az, sosem láttuk.
- Kb. 23% része sötét anyag. Erről sem tudjuk hogy micsoda.
- Nagyjából 4% a látható fizikai anyag és energia amit vizsgálni tudunk, de ennek is több mint 90%-a a csillagok belsejében található.
- Amit a mi tudományunk kézzelfoghatóan vizsgál az a távoli csillagok 4%, és a bolygókon található anyagok tudománya ami kb. 0.05%.
Ezek tények. Gyakorlatilag a fizikai világ nagy részéről nem tudjuk hogy micsoda, hogy hol van, miért van hogy viselkedik stb. És akkor még csak a fizikai anyagi világról beszéltünk. A tudomány semit nem mond a nem fizikai világokról. Mint például: egy kőből készült szobor az nem csak egy kődarab, annál több, és ezt nem lehet leírni képletekkel. Az érzéseink, a gondolataink, saját tudatunk aktívan formálják saját környezetünket, és ezekkel kapcsolatban a tudomány szinte semmit nem tud vizsgálni vagy bizonyítani.
Ezzel nem azt akartam mondani hogy a tudomány haszontalan vagy rossz dolog lenne. Éppen ellenkezőleg. De ettől még tény, hogy a világ nagy részével a tudomány nem tud mit kezdeni. Emiatt minden gondolkodó embernek szüksége van hitre, enélkül nem nagyon lehet létezni.
Azonkívül, hogy mindent megmagyaráz a tudomány (legalábbis igyekszik, de még mindig gyerekcipőben jár, ezért a mindenre még várni kell), a keresztény Isten egyszerűen abszurd.
Ezt egy másik kérdéshez is leírtam, remélem mindenkit elgondolkodtat:
Isten mindenható, de létezik egy ellenfele a Sátán, aki a Földön uralkodik, de Isten szeret minket, és azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön, jóságos és nem bosszúálló, ugyanakkor nem okozott neki gondot az egyiptomi csecsemők megölése. Mindentudó, de a jövőbelátó képességét nem mindig alkalmazza, így előfordul, hogy nem tudja a mindent. A végtelenül bölcs és megbocsátó isten megteremt egy naiv, a jót és rosszat nem ismerő emberpárt, majd egy tiltott fát, aztán, mikor esznek róla, akkor vérig sértődik és kiátkozza őket. Majd később leküldi a fiát, aki ő maga, tehát a messiás és mártír szerepében tetszeleg, miközben tudja magáról, hogy halhatatlan...
Kedves kérdező!
Ha akkor biztos voltál benne hogy létezik Isten akkor most miért hagy el a hited?
Bízz és higgy Jézusnak ,ez a hited ereje.
Jusson eszedbe a megvető példázata.Ne engedd hogy eltérítsen az ellenség (az ördög)mikor közel az idő.
Légy résen és ne feledd a hited tart meg téged....
Nézd, a hit és a tudomány nem zárja ki egymást.
Mit tanultál te hittanon? Ha csak azt nyomták belétek, hogy a Biblia minden szava igaz és jaj annak, aki megkérdőjelezi, akkor el is hiszem, hogy kezded elveszíteni a hitedet. A hit sokkal másabb, és ennél sokkal fontosabb dolgokról szól. Arról, hogy Isten mindig veled van, mindig segít, és megmutatja a helyes utat. A lelkünk épülése, a jóra való törekvés és egymás szeretete a fontos, nem pedig az, hogy ami a Bibliában áll, az szóról szóra pontosan úgy történt-e.
"Isten a szeretet." Ez viszont szó szerint igaz.
Hu, jó kis szeretet... Olyan, eltorzult, magából kifordult emberi-szeretet. Szeretem azt, aki velem mindenben egyetért, és szeretem azt, aki teljesen alázatos, és csak engem követ.
Akik nem ilyenek, na azokkal ami történik, arra boruljon jótékony homály, hogy a szerető istenség képe megmaradjon. Bár, magam részéről, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogyan képes valaki a keresztény istent szerető istenként ábrázolni, ha egyszer elolvasta a Bibliát...
Sir Butcher:
Az Ószövetség haragos istenképe és a szerető Isten között valóban nem könnyű párhuzamot találni. Vedd figyelembe, hogy a Bibliát is emberek írták, és ha netalántán valami szerencsétlenség történt velük, azt Isten büntetésének fogták fel. A betegség, halál, vesztes csata meg elég gyakori volt akkoriban.
"Szeretem azt, aki velem mindenben egyetért..." stb. - na igen, az emberek itt is kivetítették a saját gondolkodásmódjukat Istenre. Azért ha szétnézünk a világban, láthatjuk, hogy nem csak az Istenhívő emberekkel történnek jó dolgok, nem csak ők szeretik egymást stb. A többiek sincsenek úgymond "Istentől elhagyatva", attól, hogy nem hisznek benne.
Igen, látod ez a nagy különbség a vallásos és a nem vallásos között :)
Ti a jó dolgokat istentől eredeztetitek, és becsukjátok a szemeteket mindenre, ami nem passzol (no, legalábbis nekem úgy tűnik, de ez ügyebár egyéni vélemény), mint pl a, legalábbis én szememben az ószövetség istensége minden, csak nem szerető (legalábbis aki a szinte teljes emberiséget kiirotta - egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni, hogy Noé családját kivéve mindenki bűnös volt a született csecsemőtől kezdve az idős aggastyánig...)
Mi, (legalábbis, akit ismerek ateistát), a pozitív dolgokat általában a saját munkák gyümölcseként fogjuk fel (vagy a barátok, ismerősök - tehát, emberek munkájaként). Nem imaként, hanem legtöbbször kemény munkával érjük el... És ez benne a legfontosabb. Én ugyanis azt látom, hogy a vallásosok is ugyanúgy munkával érik el a dolgokat - majd ezt az istenüknek köszönik. Ezzel nincs is semmi baj - a baj általában ott jön, hogy a vallásos engem is megpróbál meggyőzni, hogy amiért megdolgoztam, azért nem is én dolgoztam meg, hanem egy láthatatlan, számomra érzékelhetetlen lény intézte el. És ez fekszi meg a gyomromat (a sértésektől tekintsünk el, amit mindkét oldal a másikhoz vág, mert az nem normális, egyik féltől sem).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!