Tényleg 439 ellentmondás van a Biblia című könyvben?

Hallottál-e már valaha két embert beszámolni olyan eseményről, amelynek mindketten tanúi voltak? Ha igen, észrevehetted, hogy mindegyikük azokat a részleteket hangsúlyozta, amelyek hatással voltak rá. Az egyik kihagyhatott olyan dolgokat, amelyeket a másik elmesélt. Mégis mindketten igazat mondtak. Ugyanez a helyzet a Jézus szolgálatáról szóló négy evangéliumi beszámolóval, valamint más történelmi eseményekkel, amelyeket több bibliaíró írt le. Mindegyik író pontos információt ad, még akkor is, ha az egyik megőrzött olyan részleteket, amelyeket a másik elhagyott. Az összes beszámolót figyelembe véve teljesebb képet nyerhetünk arról, ami történt. Ezenkívül az ilyen változatok azt bizonyítják, hogy a bibliai beszámolók egymástól függetlenül keletkeztek. Lényegi összhangjuk pedig azt bizonyítja, hogy igazak.

Olvasd el a szövegösszefüggést!

Gyakran már a szövegösszefüggés megvizsgálásával feloldhatunk látszólagos ellentmondásokat. Nézzünk például egy gyakran felmerülő problémát Káin feleségével kapcsolatban. Az 1Mózes 4:1, 2-ben ezt olvassuk: „Idővel [Éva] megszülte Káint és azt mondta: ’Férfit szültem Jehova segítségével.’ Később megszülte annak testvérét, Ábelt.” Mint ismeretes, Káin megölte Ábelt. Később azonban azt olvassuk, hogy Káinnak felesége és gyermekei voltak (1Mózes 4:17). Ha Ádámnak és Évának csupán két fia volt, hogyan talált Káin feleséget?

A megoldás abban a tényben rejlik, hogy Ádámnak és Évának kettőnél több gyermeke született. A szövegösszefüggés szerint nagy családjuk volt. Az 1Mózes 5:3-ban azt olvassuk, hogy Ádám egy Séth nevű fiú apja lett, majd a következő versből megtudjuk, hogy „fiak és leányok apja lett” (1Mózes 5:4). Így Káin összeházasodhatott az egyik testvérével vagy az egyik unokahúgával. Az emberiség történetének abban a korai szakaszában, amikor az emberek még közel voltak a tökéletességhez, egy ilyen házasság nyilvánvalóan nem jelentette azt a kockázatot az utódok számára, amit egy ilyen kapcsolat ma jelent.

A szövegösszefüggés figyelembevétele segíthet nekünk megérteni a Pál apostol és Jakab közötti állítólagos nézetkülönbséget is. Az Efézus 2:8, 9-ben Pál rámutat arra, hogy a keresztények hit által, nem pedig cselekedetek által részesülnek megmentésben. Ezt mondja: „Hit által részesültetek megmentésben . . . nem cselekedetek által.” Jakab ezzel szemben a cselekedetek fontosságát hangsúlyozza. Ezt írja: „Miként a test halott szellem nélkül, úgy a hit is halott cselekedetek nélkül” (Jakab 2:26). Hogyan egyeztethető össze ez a két állítás?

Figyelembe véve Pál szavainak szövegösszefüggését azt látjuk, hogy az egyik állítás a másik kiegészítője. Pál apostol ugyanis a zsidóknak a mózesi törvények betartása érdekében tett erőfeszítéseire utal. Ők úgy vélték, hogyha a Törvényt annak minden részletében betartják, igazságosak lehetnek. De Pál rámutatott arra, hogy ez lehetetlen. Saját cselekedeteink által soha nem válhatunk igazságosakká — és így soha nem érdemelhetjük ki a megmentést — a bennünk levő öröklött bűn miatt. Csak a Jézus váltságáldozatába vetett hit által lehetünk megmentve (Róma 5:18).

Jakab pedig azt a fontos alapelvet fűzi hozzá ehhez, hogy a hit önmagában, ha cselekedetekkel nincs alátámasztva, értéktelen. Annak, aki kijelenti, hogy hisz Jézusban, tetteivel bizonyítania is kell ezt. A cselekedetek nélküli hit halott, és nem vezet megmentéshez.

Pál apostol teljesen egyetértett ezzel, és gyakran említette, milyen cselekedeteket kell felmutatniuk a keresztényeknek ahhoz, hogy bizonyítsák hitüket. A rómaiaknak például ezt írta: „Szívvel gyakorolunk hitet az igazságosságért, de szájjal teszünk nyilvános kijelentést a megmentésért.” „Nyilvános kijelentést” tenni — azaz megosztani a hitünket másokkal — a megmentés érdekében elengedhetetlen (Róma 10:10; lásd még 1Korinthus 15:58; Efézus 5:15, 21–33; 6:15; 1Timótheus 4:16; 2Timótheus 4:5; Zsidók 10:23–25). De egyetlen keresztény sem képes a cselekedetei által, és különösen nem a mózesi törvény betartására tett erőfeszítései által kiérdemelni a jogot az örök életre. Az örök élet „ajándék, amit Isten ad” azoknak, akik hitet gyakorolnak (Róma 6:23; János 3:16).

Különböző nézőpontok

A Biblia írói néha különböző nézőpontokból írják le az eseményt vagy beszámolóikhoz különböző ábrázolásmódokat választanak. Ha ezeket a különbségeket figyelembe vesszük, könnyen feloldhatunk további látszólagos ellentmondásokat is. Egy példa erre a 4Mózes 35:14 vers, ahol Mózes a Jordán keleti részét úgy említi, hogy „a Jordánnak ezen az oldalán”, Józsué azonban a Jordántól keletre eső földre úgy hivatkozik, hogy a „Jordán másik oldalán” (Józsué 22:4). Melyik pontos?

Tulajdonképpen mindkettő. A Mózes 4. könyvének beszámolója szerint a zsidók még nem keltek át a Jordánon az Ígéret földjére, így számukra a Jordán keleti oldala „ezen oldal” volt. De Józsué már átkelt a Jordánon. Ő tehát a folyó nyugati oldalán, Kánaán földjén volt. Így a Jordán keleti oldala számukra a folyó „másik oldalán” feküdt.

Egy beszámoló összeállításának módja is látszólagos ellentmondáshoz vezethet. Az 1Mózes 1:24–26-ban a Biblia azt mutatja, hogy az állatok az ember előtt lettek megteremtve. De az 1Mózes 2:7, 19, 20-ból úgy tűnik, hogy az ember lett megteremtve az állatok előtt. Miért van ez az eltérés? Mert a két beszámoló a teremtést két különböző nézőpontból írja le. Az első bemutatja az ég és a föld megteremtését mindazzal együtt, ami rajtuk található (1Mózes 1:1—2:4). A második az emberi faj teremtésére és a bűnbeesésre összpontosít (1Mózes 2:5—4:26).

Ezenkívül az első beszámoló időrendben, hat egymást követő „napra” van felosztva. A másodikban az eseményeket fontossági sorrendben írták le. Ezért a beszámoló egy rövid bevezetés után egyenesen Ádám teremtésére tér rá, majd az ő és családja történetét tárgyalja (1Mózes 2:7). A további információkat szükség szerint fűzték a beszámolóhoz. Megtudjuk, hogy megteremtése után Ádám Éden kertjében élt. Ekkor említi az Édenkert ültetését (1Mózes 2:8, 9, 15). Jehova azzal bízza meg Ádámot, hogy nevezze el „a mező minden vadon élő állatát, és az egek minden repdeső teremtményét”. Ezért itt az ideje megemlíteni, hogy „Jehova Isten megformálta a földből” mindezeket a teremtményeket, bár az ő teremtésük jóval azelőtt kezdődött, hogy Ádám megjelent a színtéren (1Mózes 2:19; 1:20, 24, 26).

Olvasd figyelmesen a beszámolót

Sokszor már az is elég a látszólagos ellentmondások feloldásához, hogy a beszámolót figyelmesen elolvassuk, és elgondolkozunk a kapott információkon. Ez a helyzet például annál a feljegyzésnél, ami arról szól, hogy az izraeliták elfoglalták Jeruzsálemet. Jeruzsálem Benjámin örökségének része volt, de azt olvassuk, hogy Benjámin törzse nem tudta a várost meghódítani (Józsué 18:28; Bírák 1:21). Később azt is olvassuk, hogy Júda képtelen volt meghódítani Jeruzsálemet — mintha a város e törzs örökségének része lett volna. Végül Júda legyőzte Jeruzsálemet és felégette azt (Józsué 15:63; Bírák 1:8). Évszázadokkal később Dávidot szintén mint Jeruzsálem meghódítóját írták le (2Sámuel 5:5–9).

Első pillantásra mindez zavarosnak tűnhet, de valójában itt nincs semmiféle ellentmondás. A határ Benjámin és Júda öröksége között a Hinnom völgyében húzódott, tehát éppen Jeruzsálem ősi városán haladt keresztül. Amit később Dávid városának neveztek, tulajdonképpen Benjámin területén feküdt, amint az a Józsué 18:28-ból következik. De Jeruzsálem Jebusite városa valószínűleg túlnyúlt a Hinnom völgyén, és egy része júdai területet fedett le, így Júdának is harcolnia kellett a kánaánita lakosok ellen.

Benjámin nem tudta meghódítani a várost, de egy alkalommal Júda megrohamozta és felégette Jeruzsálemet (Bírák 1:8, 9). Ám Júda haderői nyilvánvalóan továbbhaladtak, és az őslakosok közül néhányan ismét birtokba vették a várost. Később olyan ellenállási fészket alakított ki, melyet sem Júda, sem Benjámin nem volt képes szétverni. Így a jebuzeusok továbbra is Jeruzsálemben maradtak egészen addig, amíg Dávid évszázadokkal később meg nem hódította a várost.

Az evangéliumokban rábukkanunk egy másik példára. Azzal kapcsolatban, ahogyan Jézust a kivégzéshez elővezették, János evangéliumában ez áll: „És saját maga vivén a kínoszlopot, kiment” (János 19:17). Lukácsnál azonban ezt olvassuk: „Mikor pedig elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirenei születésű Simont, és a kínoszlopot ráhelyezték, hogy vigye Jézus mögött” (Lukács 23:26). Jézus maga vitte a kivégzés eszközét vagy Simon vitte azt helyette?

Kezdetben nyilvánvalóan Jézus vitte kínoszlopát, ahogy azt János leírta. De később, amint Máté, Márk és Lukács tanúsítja, a cirenei Simont kényszerítették, hogy vigye azt a kivégzés helyéig még hátralévő úton.

A függetlenség bizonyítéka

Igaz, van néhány olyan látszólagos ellentmondás a Bibliában, amit nehéz megmagyarázni. De nem kell azt feltételeznünk, hogy ezek egyértelmű ellentmondások. Gyakran csupán információhiányról van szó. A Biblia elég ismeretet nyújt szellemi szükségleteink kielégítésére. De ha minden említett eseményről minden részletet közölne, akkor egy óriási, nehezen kezelhető könyvtár lenne ahelyett a kézikönyv helyett, amellyel ma rendelkezünk, és amit mindig magunknál tarthatunk.

Jézus szolgálatát illetően János apostol jogos túlzással ezt írta: „Valójában van sok egyéb is, amit Jézus cselekedett, s amit ha valaha teljes részletességgel megírnának, maga a világ sem lenne képes befogadni a megírt tekercseket” (János 21:25). Sőt még lehetetlenebb lenne feljegyezni Isten népe hosszú történetének minden részletét a patriarcháktól az első századi keresztény gyülekezetig.

A Biblia valóban a tömörség csodája. Elegendő információt tartalmaz ahhoz, hogy felismerhessük: sokkal több, mint csupán emberi mű. A változatok, amiket tartalmaz, azt bizonyítják, hogy az írók valóban független tanúk voltak. Másrészt a Biblia csodálatos egysége — amellyel részletesebben majd egy következő fejezetben foglalkozunk — minden kétséget kizáróan mutatja annak isteni eredetét. A Biblia Isten Szava, nem emberé.

Hű! Te aztán kitettél magadért.

A legbigottabb hozzáállás:

"A Biblia Isten Szava, nem emberé"

A hosszú hozzászólásaid hosszan magyaráznak egy kis töredéket abból a rengeteg homályból ami áll abban az igenis ember alkotta írományban.

A biblia egy politikai eszköz a valóság elferdítésére.

Emberek írták. De legnagyobb részét nem Isteni sugallatra.

Jézus tanítása Isteni eredetű. Minden ami ezzel a tanítással egy kicsit is ütközik, az már csak a politikai mese.

1essz.4.7:

"Mi mindannyian megtartjuk Mózesnak, a mi törvényhozónknak törvényeit, amint azok írva vannak a szentírásban.

És Jézus válaszolt:

- Ne a szentírásokban keressétek a Törvényt, mert a Törvény az Élet, az írás pedig halott.

Aki ezt a nagy felbontású képet elkészítette,megérdemli a jelest informatikából és irodalomból.Egyszer biztos elolvasta elejétől a végéig a Bibliát és "aláhúzta" a számára fontos részeket.:)

Ettől függetlenül egy beteg állatnak tartom.

Egy "nemkeresztény".

"Soknak utánanéztem, és valóban helytálló. Melyikek nem?"

- Egyik se !

439 könnyű kérdés a Bibliából...csak sokáig tartana megválaszolnom és már megtették helyettem...

Itt van egy könyv, 1820 oldalon az összes kérdésre ott a válasz: [link]

"Adott két tudatlan lény"- ez stimmel.

"Az okos kígyó elmondja az igazat nekik. Jehova hazudott nekik, mert nem haltak meg akkor"- AZ Úr feltehetőleg megváltoztatta a döntését. A kígyó (Sátán) nem igazán bánta volna, ha akkor és ott elpusztítja őket. Abban persze igazat mondott, hogy megtudták, hogy mi a jó és a rossz. Szóval az történt, hogy két intelligens, kíváncsi, ám tapasztalatlan embert egy náluk agyafúrtabb lény átdobott a palánkon.

Ami viszont nekem is szemet szúr, hogy az elején azt mondja az Úr Ádámnak, hogy meghal, ha eszik a fáról. Ehhez képest mindenféle egyéb büntetést is kiró rájuk.