Halálesetek sorozata egy családban. Valaki segítene megmagyarázni az okokat?
A szomszédunk negy néhány évvel nyugdíj előtt álló tanító házaspár. Tündéri emberek, mindenki szereti őket. Rosszat soha, senki nem mondott róluk. Valószínű még a "rosseb" szó sem hagyta el soha a szájukat.
Az asszonynak két éve meghalt az édesapja, az ősszel az édesanyja. Szerdán este pedig a 30 éves lánya autóbalesetben. Vallásosak, templomba járók, példás emberek. Miért éri őket ennyi szörnyűség? Miért kell ennek az aranyos két embernek ennyit szenvednie? Jó lenne, ha vallásos emberektől kapnék erre magyarázatot.
Ez valami valláskritika akar lenni, vagy tényleg azt gondolod, hogy ennek köze van a valláshoz?
(amúgy én nem vagyok vallásos, ezért nem írtam magyarázatot)
Simán nem volt szerencséjük, meg a gyengébb, és idősebb mindig elhullik ez az evolúció.
A vallások szerint meg mert megérdemelték.:
Hinduk szerint mondjuk ha húst ettek, akkor teljesen jogos volt. Mivel ennél szörnyűbb bűn nincs, és sok sok életükben eszik majd meg őket, mivel ők is szenvedést okoztak.
A kereszténység szerint meg biztos szerette őket az Isten, ezért magához hívta. Például a zsidó kisfiukat, és kislányokat is szerette amikor azért imádkoztak, hogy ne gázosítsák el őket! Ezért hagyta ,hogy megöljek őket! Hitler bácsit viszont 43 merénylettől megmentette, mert nem szerette, meg akkor ki küldte volna neki a fejbe lőtt gyerekeket akiket szerethetett :D
Szerintem meg a vallás istenkáromlás mivel, egy 11 dimenziós lényt aláznak meg azzal, hogy megpróbálják egy majom értelmi szintjére levinni a bibliában, meg a többi sötét szemétben.
Gyakorlatilag megfogalmazva a világ összes teremtményéből egyedül az ember lett Istentelen, mindezt a vallásoknak, és a gondolati síkon elválasztható Isten fogalomnak köszönhetően. Szóval ha van Isten fogalmatok, az vélhetően a Sátán műve, mivel az Isten kifejezés gondolati szeparációt indít el ami istentelené tesz.
Irgalmatlan: tévedsz. Nem az ember alázta, vagy alázza meg Istent, hanem Isten alázza meg magát az emberért.
Kérdező, a figyelmedbe ajánlom Jób könyvét.
Mindenki meghal egyszer...
Legalábbis nagyon úgy tűnik.
Halihó,
ha tényleg vallásos vagy akkor észrevetted hogy a halál nem rossz.
Egy szép életet a földön befejezni nem isten csapása hanem Isten kegyelme.
Azt is tudod hogy nincs is halál, odaát 100x inkább élünk mint itt. A szörnyűség szó így nem is használatos, nem is értem hogy került ide...
Mellesleg az öregek gyakran követik egymást....egyszerre jár le a misszójuk a földön mert valszeg közös életet terveztek (maguknak).
Persze az igazi okok rejtve vannak az egyszerű szemlélő elől, azt ahogyan az Isten szeret (szenvedéssel és bonyolult okrendszerek mentén) azt sosem fogod megérteni földi tudattal. A lányuk az rendhagyóbb eset....általában az embereket az emberiség közös karmája sodorja (így lesz a dalai láma is rákos...) átszőve az egyéni karma szálaival...ez misztérium, nem fogsz igazi választ kapni.
Imádkozz értük ha így megérintett a család sorsa az sokat segít nekik.
Tudod, nem szüntek meg létezni...remélem tudod...
T :)
Szervusz
A szenvedés a földön nem az szerint van valamilyen módon elosztva, ki a jó, ki a rossz, gonosz ember. Honnan tudhatjuk ezt? Jób, aki korának a leginkább Istenfélő embere volt, mérhetetlenül sokat szenvedett.
Minden szenvedés, ami éri az embert az ősszüleink bűnének a következménye. Az öregség, betegség és mindenféle fájdalom ami éri az embert. Ez az oka annak is, hogy sokszor (mivel nem látjuk előre) rossz döntéseket hozunk.
Beszélt Jézus is hasonló esetről. A tanítványait is foglalkoztatta az általad föltett kérdés.
"Lukács 13:1-5 Ugyanebben az időszakban jelen voltak némelyek, akik beszámoltak neki azokról a galileaiakról, akiknek vérét Pilátus az ő áldozataikkal elegyítette. Ezt felelte nekik: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbnek bizonyultak minden más galileainál, mert ezeket elszenvedték? Semmiképpen — mondom nektek —, de ha nem tanúsítotok megbánást, mindannyian hasonlóképpen elpusztultok. Vagy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket, azt hiszitek, hogy nagyobb adósnak bizonyult minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Semmiképpen — mondom nektek —, de ha nem tanúsítotok megbánást, mindannyian ugyanúgy elpusztultok.”"
Itt Jézus kétszer is hangsúlyozza, hogy a bajok az ember bűnös mivolta miatt van. Éppen ezért halt meg értünk, hogy ettől az Ádámi átoktól megszabadulhassunk. De egy ideig még sajnos mindannyiunknak szenvednünk kell a "bűn zsoldja" miatt.
Vigasztald meg, például olvasd el nekik a 2Korintusz 1:3,4 versét:"Áldott legyen Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak Istene és Atyja, a gyöngéd irgalmasságok Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal bennünket minden nyomorúságunkban, hogy képesek legyünk megvigasztalni+ mindenféle nyomorúságban levőket azon vigasztalás által, amellyel minket vigasztal az Isten.", és érezz együtt az idős házaspárral, ez az amit jelenleg megtehetsz.
Üdvözlettel: Zita
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!