Nem kellene inkább az embereket szeretni?

Hogy mi lesz a halálunk után? Erről egészen máshogy vélekednek az ateisták és a hívők. Az ateisták szerint a halálunkkor megsemmisül a tudatunk, megszűnünk létezni. Ami egyszer elkezdődött, az be is fejeződik. Nem fogunk létezni, ahogy születésünk előtt sem voltunk. A hívők viszont úgy vélik, hogy a halál után is van élet. Persze sokan sokféleképpen vélekednek, valakik egy valós helyként képzelik el a Mennyek országát, és vannak, akik egyfajta tudatállapotként, de a lényeg, hogy ott az igazhívők örökké fognak élni szeretetben és boldogságban. Emiatt szokták mondani, hogy a hívőknek nincs veszteni valója, mert hát ha létezik Isten (És olyan, mint amilyennek ők elképzelték), akkor ők jól jártak, ha meg nincs, akkor meg mindegy, mivel ha megszűnik a tudatuk, akkor már nem tudnak azon morfondírozni, hogy rosszul döntöttek. De mégis megéri ez? Szeretni egy valószínűleg nem létező lényt, akit soha se láttak? Hívők, nem gondoljátok, hogy elpazaroljátok a szereteteket? Nem inkább a húsvér dolgokat kéne imádni? Mondjuk az embereket? Sajnos a vallások nagy része a szeretet is korlátozza (nincs csók, se szex házasság előtt, stb.). Miért menekültök a valós dolgok elöl? Miért építetek légvárat magatok köré?

Az élet rövid, és valószínű, hogy csak ez az egy van belőle...