Létezik e a gonosz?

10:37-es: Ajánlom figyelmedbe Leo Taxil remek írását, "A szórakoztató Biblia"-t (elérhető innen: biblia.uw.hu). Ebből idézem a következő részletet az általad írottak kapcsán:

""Mózes első könyve ugyan nem beszélte el nekünk az angyalok teremtésének történetét, mégis másodszor említi ezeket a természetfeletti lényeket. Először a paradicsom kapuja elé állított kerubbal kapcsolatban esik szó róluk. Célszerű tehát, ha elmondunk egyet-mást a zsidók angyal-hitéről.

A keresztények, hogy beillesszék hitüket az izraelita vallásba, olyan hittételeket koholtak, amelyeknek semmi nyomuk a bibliában; így eszelték ki, az első betűtől az utolsóig, jóval a jézus Krisztus életének állítólagos időszaka után, a sátán lázadását és Mihály arkangyal által történt legyőzetését.

Minthogy a bibliát főként a katolikus vallás szemszögéből vizsgáljuk, helyénvalónak tartjuk, hogy itt foglalkozzunk ezzel a pótlással.

Valamikor hajdanában rájött tehát Jehova mester, hogy a magafajta mindenhatónak nem elegendő, hogy eget és földet teremtett. Mivel a földet benépesítette, miért ne népesítse be az eget is? Unatkozott a káoszban; s annál jobban unatkozott egyes-egyedül a paradicsomban. Minthogy a semmiből temérdek tárgyat és élőlényt tudott létrehozni, angyalokat is teremtett, akiknek az a szerep jutott, hogy kellemes társaságul szolgáljanak neki. Ezután szerzett egy szép, monogramos karosszéket, hogy megfelelőképpen elnökölhessen az égi gyülekezeten. Szórakoztatására pedig állandóan énekeltek az angyalok. Természetfölötti lények lévén, sohasem fáradtak el.

Egyszer azonban a legszebb angyal, az a kemény legény, akinek a papok a Lucifer nevet adták, szeme sarkából a mindenható trónusára sandított, és vakmerő ábránd fogant benne: teremtőjének helyébe lép, és ő lesz a paradicsom elnöke. Bűnös kísérletét remek tréfának vélték egyes angyalok, akik megunták az énekgyakorlatot, és csatlakoztak a lázadóhoz; többségük azonban szerfelett megbotránkozott rajta.

Ekkor Mihály, a hűséges angyal, a ragaszkodás példaképe vállalta, hogy diadalra juttatja isten ügyét: szörnyű csihipuhit rendezett. A lázadó angyalt a pokolba taszította, amely legott, az ő tiszteletére teremtődött. Bűntársai is lebukfenceztek oda. Jehova papa visszahelyezhette habtestét az elnöki karosszékbe.

Röviden így hangzik a legenda, amelyből a katolikus papok dogmát faragtak reszkető bárányaik számára. Ez az epizód ugyanis főként arra szolgál, hogy rémülettel töltse el mindkét nembeli híveket. Vigyázzatok, jámbor báránykák! Ha nem engedelmeskedtek a pap uraknak, akkor ti is repültök a gonosz angyalok után a pokol legmélyére.

A héber bibliában – amelynek könyvei vitathatatlanul a babiloni fogság után íródtak (ezer évvel Mózes halála után) – valahányszor ördögökről esik szó, e démonok közül a legfontosabb a sátán néven szerepel.

Ezek az ördögök azonban gonosz szellemek, bővebb magyarázat nélkül. Nem úgy ábrázolja őket a biblia, mint a mennyei paradicsomból kiűzött és a tüzes pokolban bilincsbe vert lázadókat. A Jób-legendában például sátán, a gonosz szellem, sétál az égben, úgy jár-kel, mintha otthon lenne, s vitatkozik Jehovával. A biblia utolsó könyveiben az ördögök igen jól érzik magukat és nem szenvednek semmilyen kínt. Meg is jegyezték a kritikusok, hogy ez pontosan megfelel a kaldeusok, a perzsák hitének, akiknek szent könyvei még régebbi keletűek, mint a zsidóké. Arra a következtetésre jutottak, hogy a hosszú babiloni fogság alatt az izraeliták hozzáadtak vallásukhoz egyet-mást azoknak a népeknek a hitéből, amelyekkel érintkezésbe kerültek. Egyébként a név is, amelyet a zsidók akkoriban a főördög jelölésére alkalmaztak, elárulja, hogy Kaldea vagy Babilon vallásából ered: sátán ugyanis nem héber szó, hanem kaldeus kifejezés és "gyűlöletet" jelent.

A szentlélek tehát nemcsak néhány angyal lázadásának történetét titkolta el isten népe elől, hanem még a főördög igazi nevét is, mivel ez utóbbit a biblia sohasem nevezi Lucifernek. A keresztények találták ki ezt az egészet.

Az egyházatyák azonban mindent elkövettek, hogy említést találjanak az ószövetségben Luciferről. Ezért furfanghoz folyamodtak, amely eléggé ügyesen megtéveszti a jámbor híveket, akik hisznek puszta szavukban s csak azt olvassák a bibliából, amit elébük adnak. Ez a ravasz furfang megérdemli, hogy leleplezzék, és elnézést kérek az olvasótól e kis kitérőért, de szükséges.

Ésaiás jövendöléseiben – 14: fejezet, 12. vers – a papok szerint a saját nevén szerepel Lucifer, és a papok idézik is a sor elejét, de Jeromos Vulgatának nevezett latin fordítása által meghamisítják.

Íme, a kérdéses részlet. A 14. fejezetben Ésaiás, aki jó zsidó módjára dühtől lángol, amiért nemzete oly sokáig sínylődött babiloni fogságban, kiönti hazafiúi haragját, s kijelenti a babiloni királynak, hogy az ő országa is hanyatlásnak indul és porba hull.

"Mert könyörül az Úr Jákóbon – kiált fel Ésaiás – és ismét elválasztja Izráelt, és megnyugotja őket földjükön... E gúnydalt mondod Babilon királya felett, és szólsz: Miként lőn vége a nyomorgatónak, a szolgaság házának vége lőn! Eltörte az Úr a gonoszok pálcáját, az uralkodóknak vesszejét...

…Miattad felriasztja árnyait, a föld minden hatalmasit, felkölti székeikről a népek minden királyait;

Mind megszólalnak, és ezt mondják néked: Erőtlenné lettél te is, miként mi; hozzánk hasonlatos levél!

Kevélységed és lantjaid zengése a sírba szállt; fekvő ágyad férgek, és takaró lepled pondrók!" (1, 4, 5, 9–11. vers.) "Miként estél alá az égről, Hélel,1 fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál!

Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon...

Pedig a sírba szállsz alá, sírgödör mélységébe!

Akik látnak, rád tekintenek, és elgondolják: Ez-é a föld ama háborgatója, aki királyságokat rendített meg?

Aki a föld kerekségét pusztasággá tette, városait lerontá, és foglyait nem bocsátá haza!

A népeknek minden királyai dicsőségben nyugosznak, ki-ki az ő sírjában.

Te pedig messze vettetel sírodtól, mint valami hitvány gally, takarva megölettekkel, fegyverrel átverettekkel, sziklasírba leszállókkal, mint valami eltapodott holttest!" (12, 13, 15–19. vers.)

Valóban papi arcátlanság szükséges, hogy azt állítsa valaki, Ésaiás a 14. fejezetben Lucifer-Sátánról beszélt. A babiloni királyról van szó. A harag áradata, a fenyegetés özöne kizárólag a babiloni királynak szól.

Hogyan hamisította meg a szöveget Jeromos?… Mivel zavarta a Septuaginta görög változata, latinra fordította a bibliát.

Felhasználva azt a körülményt, hogy Ésaiás a babiloni királyt történetesen hajnalcsillaghoz hasonlítja, amelyet a zsidók Hélelnek (hajnal), a rómaiak pedig Lucifernek (fényt hozó) neveznek, ezt írta a 12. sor első részében: "Quomomo cecidisti de coelo, Lucifer, qui mane oriebaris?" "Hogyan estél le az égből, Lucifer, ki reggel felkeltél."

S a mi papjaink elfogadják ezt a pontatlan fordítást, s óvakodnak megmondani híveiknek, hogy az eredeti héber szövegben Hélel áll, és a babiloni királyról van szó, akit a Venushoz, a hajnalcsillaghoz hasonlít. Papjaink viszont ügyelnek arra, hogy a fejezet többi része ne kerüljön a hiszékenyek szeme elé, akiket kiforgatnak kis vagyonkájukból – és diadalmas ábrázattal így kiáltanak fel: – Lucifer bukása benne van a bibliában! Ésaiás szólt róla!

Ez aztán a merészség... Ugyanebben a fejezetben, a 28. versben Ésaiás kijelenti, hogy "A mely esztendőben meghalt Akház király, akkor lőn e jövendölés", vagyis időszámítás előtt 723-ban. Ha fel is tételezzük, hogy Ésaiás nem utólag írta a jövendölését, akkor is el kell ismerni, hogy a szerző az első sortól az utolsóig jövőben beszél. Ha tehát ez az égből való lezuhanás Lucifer-Sátánra vonatkoznék, akkor ez Akház király halála után történt volna! A katolikus papok pedig másutt azt mondják, hogy ez ugyanaz a Lucifer, aki ördöggé válva kígyó alakjában megkísértette Évát! Az ellentmondások micsoda zagyva tömkelege!...

Íme, egy újabb katolikus ámítás, amelyet végleg megcáfolhatunk. Ebből a kitérőből döntő bizonyosságot szerezhet arról az olvasó, hogy a zsidók szent könyveiből teljesen hiányzik a fellázadt és legyőzött Lucifer legendája.

A Lucifer név egyszer fordul elő a Szentírásban, és csak némelyik bibliafordításban. Például a Károli-fordítás 1899-es kiadása így adja vissza az Ézsaiás 14:12-t: „Mimódon estél alá az égről, te Luczifer, hajnalnak fija?”

Az a héber szó, amelyet „Lucifernek” fordítottak, azt jelenti: ’fényesség’. A Septuaginta egy olyan görög szót használ, melynek a jelentése ’hajnalhozó’. Ezért van olyan fordítás, amelyben az eredeti héber szót „hajnalcsillagnak” vagy „fényes csillagnak” fordították. De a Jeromos által készített latin nyelvű Vulgata a „Lucifer” (’fényhordozó’) kifejezést használja, és ez magyarázatot ad rá, hogy miért jelenik meg ez a szó némelyik bibliafordításban.

Ki ez a Lucifer? A „fényesség” vagy a „Lucifer” kifejezés abban az üzenetben olvasható, amelyet Ézsaiás prófétai parancsa szerint az izraelitáknak hirdetniük kellett ’Babilon királya elleni példabeszédként’. Ezért ez annak a kijelentésnek a része, amely elsősorban a babiloni uralkodóházhoz szól. Az, hogy a „fényesség” kifejezés egy emberre, nem pedig egy szellemteremtményre vonatkozik, jól látható ebből a kijelentésből is: „a seolba szállsz alá.” A seol az emberiség közös sírját jelenti, vagyis nem egy olyan helyre utal, ahol Sátán, az Ördög tartózkodik. Továbbá azok, akik látják, hogy Lucifer ilyen állapotba kerül, ezt kérdezik: „Ez volna az az ember, aki megrengette a földet?” Világos, hogy a „Lucifer” szó egy emberre, nem pedig egy szellemteremtményre utal (Ézsaiás 14:4, 15, 16, NW).

Miért tüntetik ki ennyire a babiloni uralkodóházat ezzel az elnevezéssel? Tudnunk kell, hogy a babiloni királyt csak a bukása után hívták fényességnek, gúnyból (Ézsaiás 14:3). A babiloni királyok önző büszkeségből a körülöttük levők fölé emelték magukat. Annyira öntelt volt ez az uralkodóház, hogy ezeket a szavakat adták a szájába: „Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon . . . hasonló leszek a Magasságoshoz” (Ézsaiás 14:13, 14).

„Az Isten csillagai” a Dávid király leszármazási ágához tartozó királyokat jelentik (4Mózes 24:17). Dáviddal kezdve ezek a ’csillagok’ a Sion-hegyről uralkodtak. Miután Salamon felépítette Jeruzsálemben a templomot, a Sion név az egész városra utalt. A Törvényszövetség alatt minden izraelita férfinak kötelessége volt, hogy egy évben háromszor elutazzon Sionba. Ezért ez a „gyülekezet hegye” lett. Nabukodonozor úgy döntött, leigázza a júdai királyokat, majd pedig eltávolítja őket erről a hegyről, s ezzel kinyilvánítja azt a szándékát, hogy e ’csillagok’ fölé magasztalja önmagát. Nem Jehovának adta a dicsőséget a júdai királyok felett aratott győzelemért, hanem inkább öntelten magát helyezte Jehova helyébe. Ezért a babiloni uralkodóházra a bukása után gúnyosan úgy utaltak, hogy „fényesség”.

A babiloni uralkodók büszkeségét csakugyan visszatükrözi „a dolgok ezen rendszerének istene”, aki nem más, mint Sátán, az Ördög (2Korintus 4:4). Őt is mérhetetlen hatalomvágy jellemzi, és sóvárog azután, hogy Jehova Isten fölé helyezze magát. De a Lucifer név a Szentírás szerint nem Sátánra utal.

Így van, kedves olvtársaim. Lucifer valószínűleg a kereszténység egyik megalkotott rémképe.

De ha már itt tartunk, érdemes megemlíteni pár dolgot még ezzel kapcsoaltban.

1. Sátán sem kifejezetten a főgonosz a Biblia szerint. Különös tekintettel arra az érdekes tényre, hogy pl. a Sátán Jób történetében trécselve beszélget, vitatkozik a jóistennel. Sőt, Isten mintegy őt küldte, hogy felderítse, hogy mi is a helyzet (ergo a menyországból való kitagadása és levettetése elég erős kamu is lehet).

Hogy mennyire nem valós ez a fajta kitagadás, arról még esetleg annyit, hogy a Jelenések könyve ugyan írja a Sátán levettetését a földre, csakhogy az jövő időben beszél, és nem a múltat idézi. Ergo a Sátán még nem is vettetett le a menyországból (az angyalaival együtt), hanem majd csak ezután hajigálják ki őket onnan.

Persze lehet, hogy ez is csak egy a több bibliai ellentmondás ill. félremagyarázás közül.

2. Ha már a gonosznál tartunk, azt is érdemes felvetni, hogy a gonosz még a Biblia szerint sem egy személyt/szellemet takar, hanem többet. Említhetnénk Asmodeust, Leviathant, Baal-Zebubot (Belzebub, Baál), stb.

Ja, és persze különös egybeesés pl., hogy az említett Baál ugyan a Bibliában gonosz démonként szerepel, ugyanakkor más közel-keleti népek esetében normális istenként.

Tehát a kereszténység voltaképpen a több démont, istent, akármit egybemosta, és egyként kezelte. Belzebúb eggyé vált Sátánnal, Luciferrel, az ördöggel meg a többiekkel. Holott más és más entitásokat takarnak.

De ez is egy érdekesség csak a sok közül. ;)

19:09-es: Igen, én is épp azért vágtam be, mert emberről van szó. De jelen kérdés szempontjából a lényeg konkrétan ez a rész, kiemelném újra:

"A héber bibliában – amelynek könyvei vitathatatlanul a babiloni fogság után íródtak (ezer évvel Mózes halála után) – valahányszor ördögökről esik szó, e démonok közül a legfontosabb a sátán néven szerepel.

Ezek az ördögök azonban gonosz szellemek, bővebb magyarázat nélkül. Nem úgy ábrázolja őket a biblia, mint a mennyei paradicsomból kiűzött és a tüzes pokolban bilincsbe vert lázadókat. A Jób-legendában például sátán, a gonosz szellem, sétál az égben, úgy jár-kel, mintha otthon lenne, s vitatkozik Jehovával. A biblia utolsó könyveiben az ördögök igen jól érzik magukat és nem szenvednek semmilyen kínt. Meg is jegyezték a kritikusok, hogy ez pontosan megfelel a kaldeusok, a perzsák hitének, akiknek szent könyvei még régebbi keletűek, mint a zsidóké. Arra a következtetésre jutottak, hogy a hosszú babiloni fogság alatt az izraeliták hozzáadtak vallásukhoz egyet-mást azoknak a népeknek a hitéből, amelyekkel érintkezésbe kerültek. Egyébként a név is, amelyet a zsidók akkoriban a főördög jelölésére alkalmaztak, elárulja, hogy Kaldea vagy Babilon vallásából ered: sátán ugyanis nem héber szó, hanem kaldeus kifejezés és "gyűlöletet" jelent. "

„Amint imádkozott, megnyílt a menny és a szent szellem testi alakban galambhoz hasonlóan leszállt rá és hang hallatszott a mennyből: ’Te vagy az én szeretett fiam, elismerlek téged.’ Egyébként amikor Jézus megkezdte munkáját, mintegy harminc éves volt.”

Mint Messiás és királyjelölt, azonnal célpontja lett az Őskígyó, az Ördög támadásának, valamint a zsidó vallásvezetőknek, akik képmutatóan Isten szolgáinak mondták magukat (Lukács 3:21–23).

Jézus pedig szellemmel eltelve visszatért a Jordántól és a szellem elvezette a pusztába negyven napra, mialatt az Ördög megkísértette (Lukács 4:1, 2). Sátán felismerte Jézusban az Isten ígérete szerinti ’magot’, amely adott időben szétzúzza őt és gonosz ’magvait’. Vajon képes lesz-e Sátán meghiúsítani Jehova szándékát, s engedetlenségre bírni Jézust? Jézus negyven napon át böjtölt. Ekkor az Ördög felszólította az éhes Jézust, hogy a terméketlen puszta néhány kövét változtassa kenyérré. Jézusnak volt már hatalma csodák végrehajtására, de ő helyesen cselekedett, amikor Jehova igazságos törvényét idézte:

„Meg van írva: ’Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden Jehova szájából származó kijelentéssel’” (Máté 4:1–4; 5Mózes 8:3).

Mennyire más volt ő, mint Éva és férje, Ádám, akik engedetlenek voltak és ettek a tiltott gyümölcsből, jóllehet tápláló ételek bősége vette őket körül.

Az ezt követő kísértés nyilvánvalóvá tette Jézus alázatosságát, és hogy teljes mértékben alárendeli magát Atyjának. Sátán megpróbálta elhitetni Jézussal, hogy mint Isten Fia, igen fontos személyiség. Igen, vesse csak le magát a templom párkányáról; Isten angyalai majd megfogják, és nem lesz semmi bántódása! Jézus azonban ismét Jehova törvényére hivatkozva visszautasította a balga ajánlatot:

„Viszont meg van írva: ’Ne tedd próbára Jehovát, a te Istenedet!’” (Máté 4:5–7; 5Mózes 6:16).

Ebből mindenki számára, − aki Isten szolgájának vallja magát − az a tanulság: Senki se éljen vissza Jehova kapcsolatával. Isten áldását nem azért élvezzük, amit a múltban tettünk, áldása nem attól függ, hogy milyen állásban szolgáljuk őt, hanem attól, hogy a továbbiakban milyen alázatosan engedelmeskedünk neki, állandóan mély tiszteletet tanúsítva elrendezése és követelményei iránt (Filippi 2:5–7).

Most pedig nézzük az utolsó kísértést! Vajon a királyságot érintő döntő vitakérdésben sikerül-e Sátánnak Jézust elbuktatnia? Ennek érdekében „az Ördög magával vitte őt egy szokatlanul magas hegyre és megmutatta neki a világ összes királyságát és azok dicsőségét, és azt mondta neki: ’Mindezeket neked adom, ha leborulsz és imádsz engem’”. Ezzel az egyszerű egyezséggel − így állította Sátán − Jézus nyomban elnyerhette volna az egész emberi világ feletti hatalmat anélkül, hogy még évszázadokig várnia kellene rá, míg Jehova meghatározott ideje elérkezik. Válaszában azonban Jézus ismét Jehova törvényére utalt:

„Távozz tőlem, Sátán! Mert meg van írva: ’Jehovát, a te Istenedet imádd és egyedül neki végezz szent szolgálatot!’” (Máté 4:8–10; 5Mózes 6:13).

Ismét kiváló példát mutatott azok számára, akik ma szolgálják Jehovát. Mindegy, milyen hosszúnak látszik is az út, azok, akik szent szolgálattal áldoznak Jehovának, soha, de soha ne szűnjenek meg Isten Királyságát az első helyre tenni az életükben. Soha senki ne állítson fel kis egyéni „királyságot” a sátáni világ anyagi társadalmában!

Máté 6:33!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Mi történt, amikor Jézus visszautasította Sátán kísértéseit? A Biblia azt írja:

„Attól fogva kezdte Jézus prédikálni és mondani: ’Tartsatok bűnbánatot, mert elközeledett a mennyek Királysága!’”

Milyen értelemben közeledett el a Királyság? Olyan értelemben, hogy a leendő királyaként felkent Jézus Krisztus maga jelent meg „tanítva zsinagógáikban és prédikálva a Királyság jó hírét”. Helyről helyre nagy tömeg követte őt (Máté 4:17, 23–25). Jézus világosan tudtul adta, hogy azok, akik elfogadják tanítását, ’nem lehetnek része a világnak, miként ő sem volt része a világnak’. El kellett határolniuk magukat a világtól, annak erőszakosságától és erkölcstelenségétől. Akik ma követni kívánják Jézust, azoknak hasonlóképpen kell viselkedniük (János 17:14, 16; 1Péter 2:21, lásd még: Máté 5:27, 28; 26:52).

A hamis imádattal kapcsolatban Jézus azt mondta kora vallásvezetőinek: „Ti az Ördög atyátoktól vagytok, és ti az atyátok kívánságát akarjátok cselekedni. Ő embergyilkos volt kezdettől fogva és nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazugságot szól, a saját jelleme szerint beszél, mert hazug és a hazugság atyja ő” (János 8:44). Akkoriban nagyon fontos volt, hogy az egyszerű nép elforduljon a hamis hagyományoktól, amelyek átitatták a zsidó vallást (és amelyeket később átvettek a Talmudba is). Ma éppúgy igen fontos, hogy akik egész életükben − mint a zsidók − ősatyáik vallása szerint éltek, felülvizsgálják, hogy vallásvezetőik nem ’félretették’-e Isten Szavát puszta emberi hagyományok tanítása érdekében? (Márk 7:9–13).

Amikor Jézust kihallgatták és ez élet és halál kérdése volt számára, ő azt mondta korának politikai kormányzatával kapcsolatban:

„Az én Királyságom nem része ennek a világnak. Ha a Királyságom része volna e világnak, az én követőim harcoltak volna, hogy ne legyek kiszolgáltatva a zsidóknak. Ámde az én Királyságom nem ebből a forrásból ered.”

Jézus Királysága mennyei volt. Hatalmát a legfelsőbb Szuveréntől, Jehova Istentől kapta és nem a Sátántól. Ezért Sátán felhasználta földi ’magvát’ Jézus és a követői üldözésére (János 18:36).

Jézus ezért azt mondta igaz tanítványainak: „Ezeket parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást. Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy az engem gyűlölt, mielőtt titeket gyűlölt volna. Ha része lennétek a világnak, a világ szeretné azt, ami a sajátja. De mivel nem vagytok része a világnak, hanem én választottalak ki benneteket a világból, ezért gyűlöl titeket a világ” (János 15:17–19). Jehova imádói egészen a mai napig keserű gyűlöletnek és üldözésnek voltak kitéve, mivel elhatárolták magukat a napjainkban oly széles körben elterjedt korrupt politikától és erőszakosságtól. De mindazokra, akik végül is legyőzik a világot, gazdag jutalom vár. Jézus így erősítette tanítványait: „A világban nyomorúságotok lesz, de legyetek bátrak! Én legyőztem a világot!” (János 16:33).

Jézus igazságszeretete és törvénytelenséggyűlölete, nagy vonzalma az emberiség iránt és mindenek előtt Atyja akarata iránti rendíthetetlen engedelmessége Jehova nevének megdicsőítése érdekében − mind azt bizonyítja, hogy Jehova lojális Fia csodálatosan alkalmas arra, hogy a föld eljövendő királya legyen. Nem szeretnél egy ilyen király boldog alattvalója lenni és elnyerni az örökké tartó életet?

Mindegy, hogy milyen jó vagy milyen rossz volt az eddigi életviteled, az örök élet reménysége egy csodálatos földön, a te számodra is valóság lehet. Még a Jézussal együtt kivégzett bűnbánó tolvaj is reménységet kapott a feltámadásra! Mert amikor Jézusnak azt mondta: „Emlékezzél meg rólam, amikor bekerülsz a Királyságodba!”, ő azt válaszolta: „Bizony, mondom néked ma: velem leszel a Paradicsomban” (Lukács 23:42, 43). Ez a paradicsom hamarosan valósággá válik. Előre tekintesz-e te is a Királyság ’eljövetelére’ és áldásaira?

(Máté 6:10 -"Jöjjön el a királyságod. Legyen meg az akaratod, mint az égben, úgy a földön is.")

Mielőtt azonban a Királyság megkezdhette volna uralkodását, létfontosságú volt, hogy a mag elsődleges része, Jézus Krisztus eljöjjön a földre. Miért? Azért, mert Jehova Isten őt jelölte ki, „hogy az ördög munkáit lerontsa [vagy jóvátegye]” (1János 3:8). Sátán munkái közé tartozott az is, hogy Ádámot bűn elkövetésére késztette, ami a bűn miatti kárhoztatást és a halált eredményezte Ádám minden utódjának (Róma 5:12). Jézus jóvátette az Ördögnek ezt a munkáját, azáltal hogy életét váltságul adta. Így alapról gondoskodott ahhoz, hogy az emberiség megszabaduljon a bűn miatti kárhoztatástól és a haláltól, és megnyitotta az örökké tartó élethez vezető utat (Máté 20:28; Róma 3:24; Efézus 1:7).

EGY BIBLIAI TÖRTÉNET

............-Egy valószínűtlen tanítvány-...............

MICSODA rémisztő látvány tárul Jézus elé, amint partra lép! Két szokatlanul vad ember lép ki a közeli temetőből és fut felé. Démonok tartják őket a hatalmukban. Mivel az egyikőjük feltehetőleg erőszakosabb, mint a másik, és sokkal régebb óta szenvedett a démoni hatalomtól, ő kerül a figyelem középpontjába.

Ez a szánalomra méltó férfi régóta meztelenül él a sírboltok között. Éjjel-nappal kiáltozik és kövekkel vagdossa magát. Olyan erőszakos, hogy senki sem mer ott elhaladni az úton. Többször is megkísérelték már megkötözni, de szétszaggatja a láncokat és letöri lábáról a bilincseket. Senkinek sincs ereje megfékezni őt.

Ahogy a férfi Jézushoz közeledik és lábai elé esik, az őt megszállva tartó démonok ilyen üvöltésre késztetik: „Mi dolgom veled Jézus, a Legfelségesebb Isten Fia? Esküvel kényszerítelek az Istenre, hogy ne gyötörj engem!”

„Jöjj ki ebből az emberből, tisztátalan lélek! — mondja Jézus. — De aztán ezt kérdezi Jézus: — Mi a neved?”

„Légió az én nevem, mert sokan vagyunk” — válaszolja. A démonok kedvüket lelik abban, hogy azok szenvedéseit nézzék, akiket megszállva tartanak; láthatóan örülnek, hogy csapatba verődve, gyáván, csőcselék szellemben tanyázhatnak bennük. De Jézussal szembesítve könyörögnek, hogy ne küldje őket a mélységbe. Újra láthatjuk, milyen nagy hatalma van Jézusnak; még a gonosz démonokat is le tudja győzni. Ebből is kitűnik, hogy a démonok tisztában vannak azzal, hogy Isten rájuk vonatkozó ítélete az, hogy vezérükkel, Sátánnal az Ördöggel együtt a mélységbe vettessenek.

A közeli hegyoldalon körülbelül 2000 disznót legeltetnek. Ezért ezt mondják a démonok: „Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük.” Nyilvánvaló, hogy a démonok valamiféle természetellenes szadista élvezetet találnak abban, hogy hústestből álló teremtményekbe bújjanak. Amikor Jézus megengedi, hogy a disznókba menjenek, mind a 2000 disznó hanyatt-homlok átrohan a parti sziklafalon és a tengerbe zuhan.

Amikor azok, akik a disznók gondját viselik, látják ezt, sietnek közölni a hírt a városban és a környéken. Erre az emberek eljönnek megnézni, mi történt. Mikor megérkeznek, meglátják a férfit, akit elhagytak a démonok. S lám, felöltözve és ép elmével ül Jézus lábainál!

A szemtanúk elmondják, hogyan gyógyult meg ez a férfi. A disznók furcsa pusztulásáról is beszámolnak az embereknek. Amikor az emberek ezt meghallják, nagy félelem tölti el őket, és komolyan sürgetik Jézust, hogy hagyja el a vidéküket. Így hát eleget tesz kérésüknek, és csónakba száll. A volt démonos férfi könyörög Jézusnak, hadd menjen vele. De Jézus ezt mondja neki: „Menj haza rokonaidhoz és jelentsd be nekik mindazt, amit Jehova tett veled és a könyörületet, amelyet tanúsított irántad.”

Jézus általában azt mondja azoknak, akiket meggyógyít, hogy ne beszéljenek senkinek gyógyulásukról, mivel nem akarja, hogy az emberek a szenzációs hírek alapján vonjanak le következtetéseket. De ez a kivétel helyénvaló, mert a volt démonos férfi tanúskodni fog azok között az emberek között, akiket Jézusnak valószínűleg nem lesz lehetősége elérni. Ezenkívül, a férfi jelenléte tanúbizonyságot tesz Jézus jót cselekvő hatalmáról, ellensúlyozva bármely kedvezőtlen híresztelést, amely a disznók elpusztulása miatt lábra kelhet.

A volt démonos, eleget téve Jézus utasításának, elmegy. Hirdetni kezdi Dekapolisz területén mindazokat a dolgokat, amiket Jézus tett érte, az emberek pedig egyszerűen meg vannak döbbenve. Máté 8:28–34; Márk 5:1–20; Lukács 8:26–39; Jelenések 20:1–3.

...

Miért kell nektek hívőknek mindig kilométeres Bibliaidézetekben beszélni? Saját magatokat és egymást nyilván nem kell győzködnötök - aki meg eleve nem fogadja el a Bibliát, azt eleve nem is érdekli. Akkor mi értelme ezeknek a terjengéseknek?

Tényleg ajánlom, hogy olvasd el elejétől a végéig Léo Taxil fent említett könyvét, aztán írd le a saját meglátásaidat. Mert teljesen biztos vagyok benne, hogy vannak olyanjaid, saját gondolataid is. Hidd el, semmivel sem lesznek értéktelenebbek a szavaid attól, ha nem áll minden mondatod mögött egy bibliai passzus és minden bekezdésedben legalább egy bibliai idézet.

Egyetértek. Én az ilyen hosszú bibliai idézeteken alapból továbbgörgetek. Nem érdekel a térítésük. Olvastam már a Bibliát, megvan a magam elképzelése róla, így nem érdekel, hogy más hogyan magyarázza ugyanazt a szöveget. Maga az idézett szöveg meg végképp nem érdekel.

Nem értem, miért nem csak az adott idézet sorszámát rajka be. Többre menne vele. Úgy legalább látszana a saját gondolata is (már ha van).

Pl. Máté 10:34

És ha valakit érdekel, az majd elolvassa a Máté 10:34-et.

Ennyire bonyolult lenne ez, vagy ez is csak a térítés része náluk? :)

(Mert akkor szólok, hogy pont ellentétes hatást ér el vele. :) )