Mi az én keresztem? (Mt 16,24-25) - És ezt, hogy kell értelmezni?

„Felemrül a kérdés,hogy csak a hívők kapnak szenvedést,nehézséget,gondot,bajtkeresztet Istentől vagy a benne nem hívők is? esetleg az ő életükben jelenlévő nehézségek nem Istentől származnak?”

Válaszolhatok én? :)

Mindenki átél szenvedést e világon, mivel elég tökéletlen és erőszakos világban élünk. Ha a felebaráti szeretet (Jézus tanítása szerit) lenne az általános, nem lenne annyi szenvedés.

De máshogy viseli el egy hívő, és egy nem hívő a szenvedést, nehézséget. Aki hisz és bízik Istenben, azt nem töri meg, nem aljasítja le egy nehézség - mert sajnos ilyen is előfordul, hogy valaki romboló módon reagál az őt ért nehézségre (pl. családon belüli gyilkosságok, melyek igen gyakoriakká váltak manapság)

Van egy szerintem nagyon mélyértelmű gondolat, amit érdemes megfontolni:

„Az ember előtt ez a választás áll: vagy úgy fogja föl magát, mint aki szabad az egész világmindenségtől és csak Istentől függ; vagy pedig Istentől szabad, s ekkor a mindenkori körülmények rabjává válik.”

(Luigi Giussani: A kereszténység kihívásának eredete)

És természetesen van olyan szenvedés, amelyet Isten arra használ, hogy javítsa a delikvenst:

Zsid.

„12,5 És elfeledkeztetek-é az intésről, a mely néktek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged;

12,6 Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad.

12,7 Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, a kit meg nem fenyít az apa?

12,8 Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok vagytok és nem fiak.

12,9 Aztán, a mi testi apáink fenyítettek minket és becsültük őket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-é a lelkek Atyjának, és élünk!

12,10 Mert ám azok kevés ideig, tetszésök szerint fenyítettek; ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk.

12,11 Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, a kik általa gyakoroltatnak.

Kedves Kérdező!

A kérdés így ebben a formában költői, de az eredeti szöveg alapján inkább úgy érthető: mindenki kész minden árat megfizetni, ha az életét akarja menteni.

A mennyei élet azonban megfizethetetlen, ezért érdemes mindent kockára vetni. A végső ítéletben ki-ki a maga számítása és életfolytatása alapján áll majd helyt. Erre nagyon komolyan kell ügyelnünk, mert ez az idő nincsen már messze.

Üdv. Péter

Üdv kérdező! Az első vagyok.

Az újabb kérdésed szintén elgondolkodtató. Én úgy gondolom, hogy mivel Isten mindentudó, mindenható korlátlan Úr, semmi nincs, ami az Ő tudta vagy akarata nélkül, pusztán vakvéletlenségből történne, és mindenki kap szenvedést. A szenvedés pont a bűn miatt jött az emebriségre a bukás után, bűnt pedig mindenki követ el, viszont a csapások nem feltétlenül szigorú értelembe vett büntetések. Ez látszik ebből a részből is:

Lk 13: 1. Jövének pedig ugyanazon időben némelyek, kik néki hírt mondának a Galileabeliek felől, kiknek vérét Pilátus az ő áldozatukkal elegyítette.

2. És felelvén Jézus, monda nékik: Gondoljátok-é, hogy ezek a Galileabeliek bűnösebbek voltak valamennyi Galileabelinél, mivelhogy ezeket szenvedték?

3. Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan, hasonlóképen elvesztek.

4. Vagy az a tizennyolcz, a kire rászakadt a torony Siloámban, és megölte őket, gondoljátok-é, hogy bűnösebb volt minden más Jeruzsálemben lakó embernél?

5. Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképen elvesztek.

Ezt azért mondta Jézus, hogy ne gondoljuk ítélkező módon, hogy akivel szerencsétlenség történik, az bűnösebb volt nálunk. Jób története szintén arról szól, hogy valakit ártatlanul is érhet szenvedés, sőt Maga Krisztus aki teljesen bűntelen volt, szintén szenvedett, mégpedig nem csekély mértékben. A szenvedés tehát nem feltétlenül pusztán büntetés, más értelme is lehet (Jézus esetében nyilván nem a lelki tökéletesedés, hanem egyszerűen a velünk való teljes közösségből vállalt a szenvedést, nem kímélve önmagát sem ezalól, Jób pedig - többek között - az Ő előképe volt.)

Ha egy hitetlent ér csapás, sokszor tényleg ez készteti elgondolkodásra az élete, értékrendje, Istenhez való viszonya felől. Az a kemény tény is belátható, hogy az ilyen emebrt ha semmilyen csapás nem éri, bizony sohasem gondolkodik el ezeken! Ezzel egyfajta esélyt kap az illető a megtérésre, és ez összhangban van Jézus fent idézett szavaival is.

Ha valaki a csapások miatt viszont Istent okolja, akivel eddig sem tartotta a kapcsolatot, az tulajdonképpen sajnos a lehető legrosszabb reakciót adja... Egyrészt gőgös, mert az első természetes reakciója az egészséges embernek a büntetés nyomán az, hogy valószínűleg megérdelmeltem (tehát teljesen azért nincs kizárva a szenvedés büntető jellege, de tudjuk, hogy a végső büntetés a kárhozat lesz az Ítélet után, jelen világban addig még inkább csak esélyeket kapunk a megtérésre, és lelkünk tökéletesítésére, de a csapásokat bizony akkor is megérdemeljük!). Tehát valamin változtatni kellene. Valószínűleg korábban Isten számtalan szelídebb módon is már megszólította az illetőt, hogy változtasson életén, nem hiszem, hogy bárki életében egyből egy csapással kezdené. Az egész ÓSZ-i prófétai irodalom is arról szól, hogy először Isten mindig figyelmeztet. A csapások akkor jönnek, ha az illető nem figyel a korábbi szelídebb szóra. Mert ezekre tényleg nem figyelnek az illetők, akkor miért vonják felelőségre az Urukat, aki a csapással is meg akarja őket menteni, de azért folyamodik ehhez, mert másra nem hallgat az illető? Többek között a 32. zsoltár is erről szól (érdemes az egészet elolvasni):

9. Ne legyetek oktalanok, mint a ló, mint az öszvér, a melyeknek kantárral és zabolával kell szorítani az állát, mert nem közelít hozzád.

10. Sok bánata van a gonosznak, de a ki bízik az Úrban, kegyelemmel veszi azt körül.

Úgy gondolom tehát, hívőnek és hitetlennek egyaránt nagy kincsek vannak elrejtve a fájó csapásokban, és ezt meg kell találnunk.