Kedves Jehova Tanúi! Meghallgatjátok az alábbi rádió interjút?
Június 15-én, szombaton, 14 órakor a Hétpecsétben interjú hangzik el Kovács Zsolt Mihállyal (Kingdom), aki mint megfogalmazta, 20 évig állt egy vallásszervezet alkalmazásában. Megítélése szerint áldás, és átok is volt az ott eltöltött idő, de a beszélgetésből kiderül, hogy életében, és családja életében a legnagyobb áldás Jézus Krisztus megtalálása.
Szerkesztő, műsorvezető Szabados György
A Civil Rádió internetes elérhetőségei:
"Ettől függetlenül még mindig csak ez a csoport mondhatja el magáról, hogy próféciáknak megfelelően, 239. országban békében élnek egységben egymás és ember társaik mellett, ha nem is értenek sok mindent mások. "
Hű akkor én csak halucinálok a gyülekezetünkkel kapcsolatban?:D
"Ettől függetlenül még mindig csak ez a csoport mondhatja el magáról, hogy próféciáknak megfelelően, 239. országban békében élnek egységben egymás és ember társaik mellett, ha nem is értenek sok mindent mások. "
.............................
Ez igaz. Valahogy így néz ki a dolog: Van egy anyuka, és annak mondjuk 10 gyereke. Mindegyik egyforma ruhában van, ugyanabba az iskolába jár, mind szépen tud mosolyogni, mind ugyanazt a választ adja ugyanarra a kérdésre, és mind egyszerre lép. Ettől érzik magukat egységben. Valószínű, még senkire nem hallgattak, mikor azt mondták nekik, hgy ez nem egység, hanem egyformaság, tulajdonképp egy uniformis. Az egység azt jelentené, ha mindezen a külsődleges jegyeken túl lenne egység közöttük. Ha nem lenne baj, ha más ruhában jránának, ha más iskolába járnának, s a szeretet lenne az, ami összeköti őket. DE így sajnos ha valaki vét az egyformaság ellen, azt ki kell közösíteni, mert az azt jelentené, hogy az illető nem tud velük egyszerre lépni, menetelni, beszélni.... ez türhetetlen, mert az anyukájuk nagyon szigorú, meg van a saját elképzelése, és abból jottányit sem enged.
A gyerekeknek ez egy darabig tetszik, mert úgy érzik, így szeretik őket egyformán, de csak addig, amíg nem lesznek nagykorúak, és meg nem tapasztalják mekkora szeretetteli szabadság van akkor, ha elengedik zsarnok anyjuk kezét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!