Kiről tanúskodtak a tanítványok/apostolok?
Szia!
Egyértelműen Jézus Krisztusról.
János - a szeretett tanítvány és apostol így írja:
"És aki látta, bizonyságot tett, és igaz az ő tanúbizonysága; és az tudja, hogy ő igazat mond, hogy ti is higyjetek." (Jn. 19:35)
Aztán Lukács így örökíti meg Jézus szavait tanítványaihoz:
"De mind ezeknek előtte kezeiket reátok vetik, és üldöznek titeket, adván a gyülekezetek elé, és tömlöczökbe és királyok és helytartók elé visznek az én nevemért. De ebből néktek lesz tanúbizonyságotok." (Lk. 21:12-13)
Azután szintén Lukács így örökíti meg Jézus búcsúját mennybemenetele előtt a tanítványoktól:
"Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig." (Ap.Csel. 1:8)
Aztán egy fejezettel később megint kiről tanúskodnak az apostolok:
"Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk." (Ap.Csel 2:32)
Azután Pál bizonyságtételéből is kiderül, hogy Jézus Krisztus tanúbizonysága lett:
"És láttam őt, ki ezt mondá nékem: Siess és menj ki hamar Jeruzsálemből: mert nem veszik be a te tanúbizonyságtételedet én felőlem. És én mondék: Uram, ők magok tudják, hogy én tömlöczbe vetettem és vertem zsinagógánként azokat, akik hisznek te benned: És mikor ama te mártírodnak, Istvánnak vére kiontaték, én is ott állék és helyeslém az ő megöletését, és őrizém azoknak köntösét, akik őt megölték. És monda nékem: Eredj el, mert én téged messze küldelek a pogányok közé." (ApCsel. 22:18-21)
Végül pedig Péter apostol is Krisztus szenvedésének tanúja volt:
"A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanuja, és a megjelenendő dicsőségnek részese" (I.Pt. 5:1)
Üdv. Péter
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!