Drága Jehova tanúi! Mennybe fogtok jutni szerintetek? Bele fogtok kerülni abba a 144 000-be amit maga a hatalmas Úristen szeretetének tudhatunk be?
N#s, figyelembe véve, hogy ez a szám kb. a jelenlévő Jehova tanúknak, mindössze 4-5%-a lehet e-nagyvilágban.
N#s, továbbá ez egy eldöntendő kérdés, IGEN vagy NEM?
N#s, aki ennél többet ír a tanúk közül azt lepontozom/jelentem.
N#s, aki pedig nem Jehova tanúja, az megmondaná nekem, hogy Isten tényleg ennyire szereti az embereket? Hogy csak 144 000 kerülhet be az Ő országába?
N#s, a válaszokat előre is köszönöm!
Katy!
Ez meg van nekem! De amikor beszélgetünk, ők ezt az 1000 év "tartozékának" (lezárásának) vették. Amit fent írtam, az így értendő. Azt mondták, hogy 1000 év alatt tudhatják majd meg, hogy mi lesz pontosan az ezer év után, illetve a lényeget valószínűleg csak csak az ezer év után lehet majd tudni.
A válaszom nem kiegészítés volt, mert mint láthatod, 1 perc van a hozzászólásaink között.
Kedves előttem szóló.
A "N#s" kifejezés nekem szól.
Mivel többször szoktam volt használni a válasz adásomban ezt a kifejezést, ezzel szeretné a kérdező kifejezni, hogy mennyire Utál már azért is, hogy ezzel a szóval kezdem a Mondatomat, s ha tehetné kitörölne az életből is.
De köszönöm,
Katy Weaver
Drága Kérdező!
Most vagy valóban hiányosak az ismereteid ezzel a tannal kapcsolatban és gondolkodás nélkül írtál.
Vagy csak mindenáron bele akartál kötni a tanúkba / a stílusodhoz ez illik jobban/
Bár mi is volt az ok - szerintem mellé fogtál.
Most épp a Jelenések könyvét olvasom és nagyon tanúságosnak tartom az előbb olvastam a Jelenések 21:14-et, ami az Új Jeruzsálemről szól. Itt a vers a Bárány 12 apostoláról beszél. Ők voltak azok akik kitartottak mellette. Izrael nemzete elvetette a Messiást és meg is ölte. Hogyan is kaphatna akkor egy nemzet ilyen áldást. Az igazság is azt követeli, hogy olyanok legyenek Jézus társuralkodói akik valóban hittek benne, és követték Őt.
Üdv.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!