Ateisták, akik az evolúcióban hisznek, ezt hogyan magyarázzátok meg?
Remélem azt a vallásosok és az evolucionisták is tudják, hogy a plazmidok átadásénak semmi közük nincs a szaporodás semmilyen módjához! Ez csupán emberi fogalomtársítás a folyamat párzáshoz hasonlító mechanizmusa miatt. Az ivaros szaporodás evolúciójának sem ez volt a kezdő lépése. A génáramlás már kész egyedek között zajlik, valami olyasmi, mintha én át tudnám adni az előnyös tulajdonságaim génjeit más felnőtt embereknek.
Nem tudom, hogy mi lehetett a híd az egyszerű mitózis és az első "párzás" között, (gyanítom, hogy még tudományos álláspont sincs erről), de a józan paraszti eszem azt súgja, hogy már léteztek többsejtű, eukarióta, tehát egyértelműen fejlettebb élőlények, amik még csak simán mitózissal növekedtek és szakadtak részekre (még ma is vannak egyébként ilyenek, lásd pl. a földieper, nem kell megtermékenyíteni, csak indákat növeszt, legyökerezik, az inda elszárad, és van két darab azonos génállományú, mégis teljesen különálló élőlényünk, nincs a folyamatban meiózis sem, pedig nem egysejtűről, hanem egy valódi növényről beszélünk), amikor az ivaros szaporodás, mint evolúciós "útkereszteződés" megjelent. Vagyis az ivaros szaporodás szerintem többsejtű eukarióták szintjén lehetett "feltalálva".
Sokkal fogósabb kérdés, hogy miként lehetséges, hogy növények és állatok is tudnak ivarosan szaporodni. Tudomásom szerint a növények és állatok evolúciója már egysejtű szinten különvált, ezért a fenti teóriám fenntartással kezelendő.
Tudod, kérdező, az az első probléma a fejedben, hogy az ateisták nem "hisznek" az evolúcióban.
Komoly bizonyítékok vannak rá. Hinni meg abban lehet, ami nem bizonyított.
Ozmium, a földieper is szaporodik ám ivarosan, attól függetlenül, hogy képes rá aszexuális úton, indákkal is.
Az átmenetet a mitózis és a "párzás" között pedig épp az általad is említett meiózis adja. És nem egy ördöngösség, hogy a mitotikus megkettőződések közepette megjelenjen a meiózis folyamata, csak egy apró hiba kell a rendszerbe, amitől két osztódás között kimarad az interfázis (a crossing over valószínűleg csak később jelent meg, de anélkül is elég nagy változatosságot jelent egy meiózisos osztódás).
Maga az ivaros szaporodás kezdetleges kialakulása sem valami lehetetlen folyamat, mindössze két haploid sejtnek kellett egyesülnie, létrehozva egy diploid zigótát, ami a már említett módon, meiózissal gyorsan generált magából négy különböző információtartalmú utódsejtet. Aztán jó sok millió év állt még a folyamat előtt, hogy az ivaros szaporodás a mai szintjére fejlődjön, mind a növények, mind a gombák, mind az állatok esetében (egyébiránt bár az alapkoncepció ugyanaz, vagyis haploid sejtekből alakul ki a diploid zigóta, de maga a konkrét folyamat mindhárom ország esetében egész máshogy működik).
Akik lepontoztak 0%-ra, azok elárulhatnák ez egyszer, hogy a válaszom miért ennyire értékelhetetlen. Talán nem igaz, amit a plazmidokról, vagy a földieperről írtam?
Utolsónak: a földi eperrel csak a vegetatív szaporodásra akartam példát mondani. Lehet, hogy ivarosan is tud (bár a nemesített példányoknál már ebben is kételkedek), de ez most nem lényeges. Sarjikát is mondhattam volna, de az eper közismertebb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!