Az adventisták miért nem esznek húst?
Az adventisták miért nem esznek húst? Nem törvényeskedés ez? Sehol sem ír ilyet a Biblia.
1. Timóteus 4.
1
A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén.
2
Hazug beszédűeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretökben.
3
A kik tiltják a házasságot, [sürgetik] az eledelektől való tartózkodást, melyeket Isten teremtett hálaadással való élvezésre a hívőknek és azoknak, a kik megismerték az igazságot.
4
Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal;
5
Mert megszenteltetik Istennek ígéje és könyörgés által.
6
Ezeket ha eleikbe adod az atyafiaknak, Krisztus Jézusnak jó szolgája leszel, táplálkozván a hitnek és jó tudománynak beszédeivel, a melyet követtél;
Üdv!
Mózes harmadik könyvének 11. fejezetében olvashatunk arról, hogy mely állatokat fogyaszthatók, és mely állatok nem. Az Újszövetségben viszont már nincsenek étkezési törvények, lásd: Mt 15,11.
Szia!
Az 1. fejezetben Pál a tévtanításoknak azokról a csoportjáról beszélt, melyek "eltévelyedésből" születtek (1:3-6) vagy a hit hajótöréséből keletkeztek (1:19-20). Most súlyosabb válfaját említi a tanítás elferdítésének és a keresztény közösség megzavarásának. Olyan lelkekről beszél, akik sátáni megszállottság alá kerültek, noha "képmutatás" által ezt leplezték, hogy milyen súlyos esetről lehet szó, bizonyítja az a kifejezés is, hogy ezek a hitető lelkek "meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretükben". Bizonyára Pál ismerte őket vagy a jelenséget, azért írt ilyen határozott minősítéssel, mely egyébként Rm. 1:18-22 esetére emlékeztet.
Az egyháztörténetből tudjuk, hogy Sátán már a legkezdetibb időkben hevesen és több oldalról támadta Jézus Krisztus nyáját. Egyik ilyen támadása volt a keleti és egyiptomi aszkétizmus "becsempészése" a kereszténységbe az ún. gnoszticizmus által. (A gnózis jelentése: tudás, ismeret). Ezek a magukat a többi kereszténynél különbnek tartó emberek "tiltották a házasságot". Az Igével való szembehelyezkedésük egyértelmű volt - maguk előtt is (vö.: I.Móz. 1:27-28, 2:18, 24 stb.).
Ezektől a tévtanítóktól jöttek létre az enkratiták, akik az I. században követelték a házasságról való lemondást, a tacianusok, akik a II. században Sátán tiszteletének tartották a házasságot, a montanisták, egy II. században Phrygiában élt pap, Montanus követői, akik a házasságot ágyasságnak nevezték és kijelentették, hogy tiszta csak nőtlen ember lehet, még Tertullianus is hatásuk alá került, a manicheusok, egy III. században élt perzsa kereszténynek, Maninak követői, akik szintén tartózkodtak a házasságtól. Ez a tévtanítás fokozatosan intézményesült a remeteség, a szerzetesség, majd a XII. században a papi cölibátus által.
A másik elterjedt és szintén aszkétikus irányzat mindennemű húsétel fogyasztását tiltotta, noha Isten a tiszta állatok élvezetét az özönvíz után engedélyezte az ember számára. Sajnos ez az idézett 4:3-5 sokszorosan félreértett igehely, itt Pál nem a tisztátalan állatok húsának fogyaszthatóságáról beszél, (hiszen ebben a kérdésben III.Móz. 11. egyetemes tanítást adott), hanem azt ítéli el, hogy e tévtanítók a tiszta állatokra utaltak, melyeket "Isten teremett hálaadással való élvezésre a hívőknek és azoknak, akik "megismerték az igazságot".
A Mt 15:11 egyáltalán nem erről a témáról szól, hiszen ott egyértelműen arról beszél Jézus akik "nem mossák meg a kezeiket, mikor enni akarnak." (lásd 2. vers!)
Az adventisták nem törvényeskedésből nem esznek húst. Egyáltalán nem "sürgetik az eledelektől való tartózkodást", ahogyan azt sokan vádként megfogalmazzák ellenük. Jómagam református környezetből jöttem, református teológiára készültem, és szeretnék bizonyságot tenni arról, hogy éppen az fogott meg az adventistákban, hogy semmit sem sürgettek. Nem akartak áttéríteni, sőt még azt is csak nehezen árulták el, hogy egyáltalán milyen felekezetebe járnak! Az adventisták lelkülete éppen ezzel ellentétes. Amit én tapasztaltam, és tapasztalok immár 20 esztendeje, hogy nem erőszakosak, sokkal inkább vallják, valljuk azt, hogy csak azt fogadd el amiről meggyőződtél. Nem véletlen, hogy az adventista gyülekezetekben a "barátkozók" aránya sokszor megközelíti, vagy akár meg is haladja a tagok arányát.
Vannak olyan adventista gyülekezeti tagok akik fogyasztanak húst, főképp vidéken, ahol saját maguk tartanak állatokat. Az adventisták elsősorban egsézségügyi okok miatt tartózkodnak a húsfogyasztástól, és azért mert igyekeznek Isten edereti terve szerint adott táplálékokhoz visszatérni (I.Móz. 1:29).
Üdv. Péter
Sziasztok!
Péter remekül összefoglalta a témát. Való igaz, hogy nem minden adventista vegetáriánus. (Én az vagyok több okból kifolyólag is.) Egyházunk nagy figyelmet fordít az egészséges életre, így igyekszünk úgy táplálkozni, hogy ne csak lelkileg, hanem fizikailag is Isten rendelkezésére tudjunk állni. Ha némely adventista fogyaszt is húst, abban az egész Egyház egyetért, hogy tisztátalan állatokat nem szabad fogyasztanunk. A teológiai érveken túl egészségügyileg is alátámasztott, hogy például a sertéshús fogyasztása nagyon nem ajánlot, mivel egészségtelen, és úgy vélem, nem szükséges ezt részletezni, hogy valaki belássa, hogy ez így van. Tegyük azonban hozzá, hogy mi adventisták soha senkit nem kárhoztatunk azért, mert olyan ételeket is fogyaszt, amelyeket mi nem. A családomban például én vagyok az egyetlen vegetáriánus. Én maximálisan tiszteletben tartom azt, hogy ők nem vegetáriánusok, de ők is tiszteletben tartják, hogy én az vagyok. Anya ezért is főz nekem külön olyan ételeket, amelyek megfelelnek az én étrendemnek.
24/F
Sziasztok!
Nos akkor sorstársak vagyunk, az én családomban is hasonló a helyzet... ;-)
Üdv. Péter
Én nem vagyok adventista, de szerintem attól, hogy valaki nem eszik meg valamilyen ételt, nem lesz rosszabb ember, sem attól, ha igen (hacsak nem emberhúst eszik, de ez azért ritka ;) ).
Ha valami meg van engedve, még nem kötelező élni vele. Én nem nagyon látom értelmét ezen vitázni, mert itt nincs igazából konfliktus. Te úgy csinálod, én így csinálom, senki sem sérti a másik hitét saját gyakorlatával, szóval mindenki boldog :)
Természetesen mindenki maga dönti el, hogy milyen táplálékot válasz magának, és azt is, hogy milyet engedhet meg magának. Aki nem tud a piacon vásárolni minden nap bió zöldségeket és gyümölcsöket, hanem csak egy kis boltban, hiába mondja, azt, hogy én hű de egészségesen étkezem, mert lehet, hogy éppen agyon permetezett vegyszerezett zöldségekkel mérgezi magát.
Isten az embernek adta az állatokat eledelül, tiszta és tisztátalan "meghatározással" és aki Istenre hivatkozva azt mondja, hogy ne együnk húst az magát Isten fölé emeli! Ha jobb nem enni húst akkor Krisztus miért evett halat, bárárnyt? Nem tudta, hogy mi a jó?
Hallgattam egyszer egy adventista előadást, melyben arról beszélt az előadó, hogy nekünk (mint magyaroknak) nem szabad enni banánt, mert az nem a mi szervezetünknek való, nem nálunk terem, nem itt őshonos stb.
Megkérdezném akkor, hogy krumplit és rizst esznek az adventisták akik ezt a nézetet vallják? :)
Egy másik előadáson arról beszélt az előadó, hogy nem jó az embernek a tej, (sem semmilyen tejtermék), mert az a kis borjuknak való táplálék és nem az ember gyerekének! Majd megjegyezte, hogy aki arról az előadásról hazamegy az biztosan már nem fog enni sem tejet, sem sajtot...
Mi ez ha nem agymosás? Mondom ezt, úgy hogy sok tanításukkal egyet értek, jóravaló tisztességes embereknek tartom őket.
" Ha jobb nem enni húst akkor Krisztus miért evett halat, bárárnyt? Nem tudta, hogy mi a jó?"
Ez épp olyan, mintha én azt mondanám, hogy miért ne menjek ki egy adott helyre éjszaka sétálni, ilyen jódiőben, hiszen egészen biztosan nem fog semmi bajom történni. Annak idején a mostani 60 éves korosztályból is sokan voltak arrafelé, talán nem tudják mi a jó? Nos, azóta jócskán eltelt néhány évtized, és a bűnözés száma is megemelkedett, így most már nem biztonságos. Az iménti példával is hasonló a helyzet. A Jézus korabeli környezeti viszonyokat nem lehet összetéveszteni a mai viszonyokkal, manapság ugyanis már a tisztának minősített állatok fogyasztása is kockázatos. Ami például a halakat illeti, elég csak a néhány évvel ezelőti tiszai ciánszennyezésre gondolnunk, vagy az olajszennyezésre, ami a tengereket érinti. Ezzel szemben a gyümölcsök és a zöldségfélék fogyasztása esetében nem beszélhetünk olyan mértékű kockázatról, ami a húsféléket illeti. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy aki mindenképpen húst akar enni az ne egyen, mert végülis az ő dolga. De a vegetáriánusok többségének általában szilárd meggyőződése van, hogy miért van állnak ezen az étrenden, így fölöslegesnek tartom érveket felhozni, hogy miért nem járnak jó úton. Az előadások, amikről beszélsz, számomra ismeretlenek, szívesen meghallgatnám, és beszélnék az előadóval is (ha ismerem) hogy mire alapozza azt, amit mondott. Régen azt is kinevették, aki azt mondta, hogy az ember valamikor a holdra fog lépni, manapság pedig inkább azt nem vennék komolyan, aki azt mondja, hogy ez lehetetlen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!