Gyümölcsoltó Boldogasszony örömében hány gyümölcsöt oltott be a kertben? (melyikben és milyen gyümölcsöt és mivel? )
Honnan jött ez a név, de most komolyan?
Szerintem nagyon fura. Mindig az ugrik be elsőre, ami felül is olvasható (meg a csecsemő isten).
„Köszi, most már tudom. Csak azt hittem, hogy Jézus fogantatását ünneplik akkor és bezavart....”
Nem gondolod rosszul, csak nálunk másképp is hívják ezt az ünnepet, aminek igazából nincs közvetlen köze a fogantatáshoz. Bár, ha úgy vesszük, vehetjük Máriát az alanynak, és Jézust a nemes hajtásnak, aki majd gyümölcsöt hoz...
Na ne már, ez tényleg teológiai sötétség... és bocs, de ez nagyon kikívánkozott belőlem.
A Gyümölcsoltó Boldogasszony hivatalos neve valóban "Urunk születésének hírüladása", vagyis az angyali üdvözlet, vagyis Jézus foganásának az ünnepe (karácsoy előtt pont kilenc hónappal).
A gyümölcsoltás pedig az addig terméketlen emberiségnek a beoltására vonatkozik az isteni oltóággal (Krisztussal), aki által gyümölcsöt hozhatunk.
A kép annyiban nem helytálló, hogy ha egy fába beoltanak egy termő ágat, majd abba egy nem termő ágat, attól az még nem fog teremni, de a képek nem is arra valók, hogy mindent magukba foglaljanak.
Gyümolcsrontó😃😃...Csak vicceltem. Reformátusként megengedhetek magamnak.
Nálunk Bună Vestire a neve az ünnepnek. Azt jelenti hogy Jó Hír vagy Örömhírvétel. Jézus Krisztus fogantatásának a napja. Mert ugye december 25- én született
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!