Húsvétkor Jézus feltámadását ünnepeljük. Jézus feltámadásának mi köze a lányok meglocsolásához, a fiúk tojás osztogatásához, a csokinyúlhoz, a sonkához, a pénz osztogatáshoz?
Húsvét előtt böjtöt tartottak a keresztények. Néhányan ma is böjtölnek. Az előtte való hat-hét hétben nem esznek húst, csak vasárnap. Húsvéttól kezdve azonban már nincs böjt, tehát örvendünk, és sonkát eszünk.
A többi népszokásnak nincs köze hozzá.
Lehet, hogy ezek így mentek át a katolikus hagyományba, de mindnek pogány gyökere van, ezért nem tartják sokan. Rohadt gyökerű fáról nem szeretek gyümölcsöt enni.
Más: ha csak meghalt volna, akkor jól néznénk ki, hiszen az vereség lett volna. A feltámadás fejezte ki a győzelmét, amit a Sátánon és annak az alattvalóin aratott, hiszen nem tarthatta fogva a halál. A halála nem lett volna teljes feltámadás nélkül, feltámadás pedig nem lehetett halál nélkül. Erre minden egyes nap emlékeznünk kell.
Nem beszélt a feltámadásáról?
A templom, amit leront, és három nap alatt felépít.
Jónás próféta jele
Tényleg nem szólt róla sehol semmit.
Amikor Jézus bevezette a halálával(!) kapcsolatos emlékünnepét, akkor kizárólag ezt adta parancsba, semmi mást. A Biblia sem írja sehol, hogy a feltámadását, vagy az égbemenetelét is meg kéne ünnepelni. Ez azzal a bibliai igazsággal is kapcsolatban van, miszerint "jobb a halálnak a napja, a születés napjánál", mivel a születéssel ellentétben, a halálkor már minden eldőlt Isten előtt az ember életével kapcsolatban.
Itt elsősorban Jézus tökéletes életének a féláldozásáról van szó, a váltságdíjról, melyet letett értünk, erről a legnagyszerűbb, és egyben legnagyobb áldozatról, nem pedig a feltámadásáról, majd a mennybemeneteléről. Persze, később az is a történet része lett, de a Biblia nem enged az imádatba bevonni pogány hagyományokat, filozófiákat, vagy termékenység szimbólumokat.
Persze lehet változtatni ezen, és be lehetett hajdanán vezetni a feltámadásának az ünnepét is, meg a nyuszit, a tojást, a termékenység szimbólumokat, de bizony ezek nem keresztény szellemű hagyományok, hanem olyanok, melyeket az tilt.
Érdekes utána nézni, hogy a Húsvéti szokások honnan erednek. Pl:
Nyúl: „A mezei nyúl . . . a termékenységnek és az élet ciklikus megújulásának a jelképe” (Britannica Hungarica, 9. kötet, 176. oldal).
Tojás: A húsvéti tojás „az egyházi szimbolika szerint a feltámadó Krisztus jelképe, de a rítusokban betöltött szerepét tekintve egyértelműen termékenységi szimbólum” (Magyar Nagylexikon, 9. kötet, 709. oldal). „A tojás díszítését és kultikus felhasználását . . . nem a kereszténység kezdeményezte; az egyház egy korábbi gyakorlat kereszténnyé tételére törekedett” (Magyar néprajzi lexikon).
Locsolás: A locsolás szokása „ered[etileg] – bizonyos, Jézus feltámadásával kapcsolatos vallásos magyarázatok ellenére – profán, mágikus termékenységvarázsló rítus” (Magyar Nagylexikon, 9. kötet, 708. oldal).
Új ruha húsvétra: „Illetlenségnek tartották, ezért balszerencsét jelentett, ha valaki nem új ruhában köszöntötte a tavasz skandináv istennőjét, Eastrét” (The Giant Book of Superstition).
Hajnali mise: Ez megfelel az ősi napimádók rítusainak, amelyeket „a tavaszi napéjegyenlőség idején tartottak, hogy üdvözöljék a napot és hatalmas erejét, amely új életet ad minden növekvő dolognak” (Celebrations—The
Complete Book of American Holiday).
Különböző forrásművek így összegzik a húsvét eredetét: „A keresztény ünnep köré népszokások is szövődtek. Ezek közül sok az ősi európai és közel-keleti pogány tavaszünnepek szertartásaiból és jelképrendszeréből ered, csak később hozták kapcsolatba a feltámadás gondolatával” (Britannica Hungarica, 9. kötet, 176. oldal).
„A húsvét ünnepében a tavaszünnep és a pogány meghaló és feltámadó istenek ünnepeinek szokásai keverednek” (Magyar Nagylexikon, 9. kötet, 707. oldal).
Ez azért komoly szerintem
Sziasztok!
Nekem vicces hogy Jézust bele lehet magyaráznia tojásba, vagy szomorú, hogy ezt keresztények teszik?
Ilyen alapon dobálhatnánk egymást fa darabokkal, mert ha a fát kivágják - jelképesen meghal, újra feltámad a gyökereiből és kihajt- mint Jézus, vagy.......
Rengeteg hasonlóan értelmetlen magyaráztatott lehetne összehordani.
De szerintem mérvadóbb, hogy mit ír a biblia:
"A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén.
2. Hazug beszédűeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretökben.
3. A kik tiltják a házasságot, sürgetik az eledelektől való tartózkodást, melyeket Isten teremtett hálaadással való élvezésre a hívőknek és azoknak, a kik megismerték az igazságot
"sürgetik az eledelektől való tartózkodást, melyeket Isten teremtett hálaadással való élvezésre a hívőknek"
Nem emlékeztette benneteket a böjtre?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!