Miért örülnek az emberek (vagy a hívők) az új pápának?
A pápa személye egyáltalán nem mind1, hogy kicsoda, de attól függetlenül, hogy kit választanak meg, a katolikusok nagyon örülnek.
Ez látszólag ellentmondásos, de véleményem szerint arról van szó, hogy a katolikusok úgy vélik Isten választja ki az új pápát, a bíborosok csupán az Ő akaratának a közvetítői. Így attól a pillanattól kezdve, hogy Isten kiválasztotta az új pápát bizonyossá válik, hogy az új pápa személye Isten szemében a legalkalmasabb a pápaság élére, azaz ettől a pillanattól felértékelődik a hívek szemében is. Így attól függetlenül, hogy melyik bíboros jelenik meg az erkélyen pápaként, mivel Isten őt választotta, gyakorlatilag a hívek annak örülnek, hogy a lehető legalkalmasabb ember került a pozícióba (mivel csak Istennek van erre rálátása a hívek egyéni véleménye nem számít, illetve felülbírálódik). Ezt tovább fejtve arra jutunk, hogy maga az erkélyen való megjelenés és a hívek Istenbe vetett hitének kombinációja az öröm oka.
Annak a magyarázata pedig, hogy egy biztos eseményen miért kezdenek el örülni az emberek, pedig olyasmi minthogy a gyereknek meg van ígérve az édesség, de amikor ténylegesen megkapja, akkor lesz igazán boldog. Továbbá a pápa nélküli állapot önmagában is nem kívánatos a hívek számára, így ennek lezárása önmagában is egy örömteli hír, mint amikor éhes vagy és végre hozzájutsz az élelmiszerhez.
Nagyon nem mindegy, hogy ki lesz a pápa, hiszen mindegyikük egy bizonyos irányvonalat képvisel. Vannak, akik konzervatívak, akik ragaszkodnak az egyház hagyományaihoz és vannak liberálisok, akik megújítani szeretnék az egyházat, jobban szeretnék, ha az egyház modernizálódna, jobban igazodna a mai modern világhoz. Ez ebből a szempontból kicsit hasonlít a politikára.
Arra pedig, hogy miért örül mindenki az új pápának az előttem válaszoló kimerítő választ adott.
Mint katolikus azt tudom mondani, hogy nekünk egy fontos tényező a pápaság. Nekünk ő Krisztus földi helytartója, továbbá Szent Péter apostol utóda. Mi ezen eretek között képzeljük el az Egyház létét.
A pápa személye nyilván nem mindegy, mert kaphatunk egy totál alkalmatlan valakit is. A katolikusok most nem is elsősorban a pápa személyes adottságainak örülnek (hiszen még nem is ismerjük úgy igazán), hanem magának a ténynek, hogy az Egyház élete megy tovább, van egy pásztorunk, aki vezet tovább minket a Krisztus felé vezető úton. Emellett imádkozunk is, hogy Isten segítse meg az ő munkáját.
Olyan az egész mint az Eurovision.
Minden ország reménykedik hogy tőlük kerül ki a pápa, kimennek a térre a kamerák elé lengetni a zászlókat, aztán a végén úgyse az övék lesz a választott.
"van egy pásztorunk, aki vezet tovább minket a Krisztus felé vezető úton"
Én vagyok a jó pásztor - Én vagyok az út, az igazság és az élet: Ezek derengenek? Vagy az, hogy "aki hozzám jön semmiképpen el nem vetem"? Krisztus felé vezető úton? Pásztorunk? Vezet? "Akiket Isten Lelke vezet, AZOK Isten fiai" (és leányai) Nincs kitüntetett emberi vezető, már maga Péter sem volt az és a vélt "utódja" sem az. Ez sima személyimádás, bálványimádás. Még egy mukkot sem tudtok erről a fickóról, de már úgy rajongjátok körbe, mintha valami félisten lenne és "helytartónak" mondjátok. A bibliában SZÓ SINCS (egy se!) "Isten földi helytartójáról" vagy bármi hasonlóról, akármilyen néven nevezve. De még az "igényről" sem, hogy egy ilyen figurának lennie kellene.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!