Ha az isten jó és mindenható akor mér teremtete a Sátánt?
Igen,Isten megígérte, hogy ha eljön az ideje megfogja szüntetni ezt a jelenlegi hibás világrendszert és visszaállítja majd a paradicsomi állapotokat.Nos, aki abban szeretne majd élni, annak bizony majd Istennek tetsző életet kell élnie.Ami nem jelenti azt, hogy bármi jótól meg lesz fosztva, viszont a gonoszságnak, ostobaságnak nem lesz többé helye.A szabad akarat attól még megmarad, de abban a világban majd remélhetőleg az emberek képesek lesznek belátni, hogy mivel mi csupán teremtmények vagyunk,nem ami tisztünk az egymás és a világ feletti uralkodás, tehát az akarat nem egymás uralására és
egyéb botorságokra fog majd irányulni.
Ez olyan dolog, mint szülő-gyerek kapcsolat.
"Ha Isten látja a jövőt, meg mindent lát (mint Chuck Norris), akkor miért nem lépett már akkor, amikor még Luci nem volt gonosz?"
Hogy érted mit lépett volna? Ha beavatkozott volna akkor az kb. olyan lett volna mintha visszavenné a szabad akaratot.
Ősszüleink, Ádám és Éva visszaéltek a szabad akaratukkal. Olyanok akartak lenni, mint Isten, vagyis maguk akarták meghatározni, mi a jó, és mi a rossz. Ezzel Sátán, az Ördög példáját követték, aki fellázadt Isten ellen.
Tehát a gonoszság nem valamiféle rejtelmes terv része, melyet Isten előre kigondolt. Azóta van gonoszság, hogy Sátán, majd Ádám és Éva, fellázadt Isten uralma ellen. Ennek következtében ősszüleink elveszítették a paradicsomot és a tökéletességet. Bűnössé váltak, és meg kellett halniuk. Miattuk az utódaikra, az egész emberi családra is ugyanez a sors várt. Miért nem vetett véget Isten azonnal a gonoszságnak?
Néhányakban felmerül a kérdés, hogy Isten miért nem pusztította el rögtön Ádámot, Évát és Sátánt, és miért nem kezdett mindent elölről. De vajon ez bölcs lépés lett volna? Nos, mit szólnál ahhoz, ha egy kormány nyomban kivégezne bárkit, aki kétségbe vonja a hatalmát? Biztosan te is úgy gondolod, hogy ez ellenszenvet keltene a jóérzésű emberekben, és aláásná a kormány tekintélyét.
Isten úgy döntött, hogy nem számol le azonnal a lázadókkal. Bölcsen időt adott arra, hogy egyszer s mindenkorra rendeződjenek azok a vitás kérdések, melyek az uralkodási módját illetően felmerültek az Édenben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!