Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miben különbözik a vallási...

Miben különbözik a vallási nézetük a nagy felekezeteknek?

Figyelt kérdés

Miért kellett a reformáció és az evangélikusok és refomátusok nézetei miben különbözik a római katolikusokétól?

Miben másak ezek, mint a kopt, görögkeleti, ortodox?

Ha egy Biblia van akkot mit értelemznek ennyi féle képpen?

Mik a fő különbségek?



2013. febr. 13. 19:16
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
0%

Abban hogy a Rómaiak, és a görögök pogány imádatából bele gyúrtak a keresztény tanításba ami sosem lehetett volna keresztény , vagy bibliai tanítás.


Benne is van a nevükben:

Római katolikus, tele a Rómaiak hagyományával pogány tanításával, Görög katolikus, itt pedig a Görögök hellenikus hitnézeteiből gyúrtak bele néhányat a keresztény tanításba.

ezért a fordításokat is igyekeztek úgy intézni, hogy némely nem bibliai tanításból keresztény tanítás legyen így sok "pogányból" tudtak keresztényt csinálni de ha kellett erőszakkal is.


ebből is jól látszik hogy az első "egyházak" megalkudtak Sátán világával és keverték a tiszta tanítást a hamissal.


A pokol tüzének, a halottak kínzásának, az Isten szent háromságának tanítása biblia ellenes, és szégyent hoz a szerető Istenünkre, hogy ilyen tanításokkal ferdítik el Isten valódi kilétét.

2013. febr. 13. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:

Az előző olyan kolosszális baromságot mondott, hogy az valami elképesztő. Most teológiai vitába nem is akarok belemenni (az utánam következő, felkészültebb válaszolók ezt biztos megteszik), csak az első részére a kommentjének.


Azért RÓMAI katolikus, mert a székhelye RÓMÁ-ban van. Azért GÖRÖGkeleti, mert a miséket nem latinul, hanem GÖRÖG-ül tartották. Semmi közük nincs a régi római meg görög politeista vallásokhoz az elnevezéseknek. Hogy lehet ilyen hülyeséget kitalálni?


Volt egy úgynevezett nagy egyházszakadás 1054-ben. A római klérus, akik latint preferálták a vallásban lettek a római katolikusok, a Bizáncot követők, akik a görögöt preferálták, lettek a görögkeletiek vagy más néven orthodoxok. Persze ezeken túl sokkal komolyabb vallási nézeteltérések is voltak, de ez már más téma.

2013. febr. 13. 20:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%

Kedves első, ne téríts!

És ne ferdítsd el az igazságot..

De ha már erőszakról beszélsz ma vajon kik azok akik ezt a fajta "térítő" munkát végzik?

Jobb ha ezt nem kavarod mert a végén még nagyon büdös lesz.

Szép napot!

2013. febr. 14. 08:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:

Három tagoltság van: egyik kategória, aki teljesen hitetlen, van a vallás, és van a hamis vallás. Az ember megteremtése után Isten szava volt a vallás. Az ember azt tette, úgy élt, ahogy Isten mondta. A vallás tehát e szempontból életforma. Megjelenik a Paradicsomban a hamis vallás a kígyó képében, és mást mond az embernek, amit Isten. Mint kiderült, hazudott. Az ember pedig miután kivettetett a Paradicsomból, mert elfordult Isten szavától, mindenféle hamis vallásoknak engedelmeskedik. Isten azonban gondoskodott róla, hogy valahogyan tudassa az emberrel az igaz vallást, azaz az Ő akaratát. Ez nagy vonalakban az előzmény.

Ezt követően tehát jelen van a világban az igaz vallás, ugyanakkor jelen van rengeteg hamis vallás. Amikor az igaz vallást követők összejönnek, és elhatározzák, hogy Istent követik, akkor beszélünk az egyházról. (Ez is csak végtelenségig leegyszerűsítve)Egy baj lesz mindig az igaz egyházzal, hogy kihalnak, kicserélődnek a tagok, akik beengedik a hamis, de szép tanokat. Ezek ragaszkodnak ahhoz, hogy mivel ők az eredeti egyház tagjai, tehát akkor ők az igaz vallás képviselői, holott már rég hamis tanokat hirdetnek. Isten azonban mindig belenyúl a folyamatba, és mindig megmondja újra és újra, hogy mi az, amit ő tanít,. Ilyenkor ezek, akik felismerik, hogy az egyház eltévelyedett, előbb próbálnak az egyházban tenni, hogy az egyház visszaálljon az igaz vonalra - de mivel ez sosem sikerül - ezért otthagyják a hamissá vált egyházat, és követik új egyházként Istent. Aztán újból kezdődik az évek múltával, kihalnak, elhajolnak, megint lesz egy új sarj. Ez egy folytonos folyamat, addig fog tartani, amíg Isten vissza nem jön, és el nem pusztítja a hamis vallásokat.

A reformáció egy ilyen megújulási folyamat volt. A különbségek felsorolása hosszú, erre itt nem vállalkozom. A bibliát ezért értelmezik annyiféleképpen, mert 1. értelmezi egyszer helyesen az igaz vallás követője, 2. a hamis vallás követője pedig elferdítve akarja megmagyarázni, hogy neki van igaza. - Az igaz vallás követője nem engedhet a hamis értelmezésnek, mert akkor szembe fordulna Istennel, a hamis vallás követője nem engedhet az igaz vallás értelmezésének, mert akkor elzavarnák őket az emberek, hogy eddig miért hazudtak nekik.

Ezek az általános dolgok. Ha bele akarsz mélyedni, akkor fogj hozzá, mert itt kimerítő válasz nem lehet adni. Tanulj.

2013. febr. 14. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
Egyszerűbb lenne arra válaszolni, hogy miben egyeznek. :D
2013. febr. 14. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:

4-es

Naív kérdés az,hogy akkor hol, melyik felekezetnél találkozhatok az igaz vallásnál? :-)

Vagy csak a halál után tudjuk majd meg,hogy a jó úton jártunk-e?

2013. febr. 14. 21:55
 7/12 anonim válasza:
semmi különbség nincs. Mindegyik a saját hite és normái szerint él (elvileg). azok meg hesonlóak, csak a külsőségekben van különbség. A bibi ott van, ha a sajátját a másik fölé kívánja emelni
2013. febr. 15. 03:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
4-es - Nem naiv kérdés, hanem teljesen jogos. Olyan ugyanis nem lehet, hogy mindenki, aki különféle irányba tart, ugyanoda érkezzen - ez válasz arra, hogy mind egyforma lenne. Ha valóban meg akarod tudni, melyik az igazi, akkor vegyél egy bibliát, javaslom a Károli fordításút, és kezdd el te magad "megfejteni" a kérdést. Kezdd el a Márk evangéliumot, minden napra végy egy fejezetet, olvasd el alaposan, lassan, gondolkodj el rajta. Imában kérd az Istent, hogy segítsen megérteni. Napi egy órát szánj rá. Ha két hét múlva nem tapasztalsz magadon semmi változást, akkor hagyd abba, még nincs itt az ideje. De légy becsületes, és csak akkor jelentsd ki, hogy nincs változás, ha te minden nap rászántad az egy órádat. Ha nem teszed, akkor ne fogd rá Istenre, hogy nem foglalkozott veled. Amit megértesz így, azt Istentől kapod. Ha végeztél a fejezettel, akkor visszatérhetünk a további lépésekre.
2013. febr. 17. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
Szerintem a különböző egyházak közötti különbségek a biblia értelmezésében különböznek bizonyos dolgokban és a szertartások is különböznek. Pl. A katolikusok elfogadják a csecsemőkeresztséget, a protestánsok nem fogadják el. A görögkeletiek isteni tulajdonsággal ruházzák fel a szobrokat és képeket, a római katolikusok csak jelképnek tekintik, a protestánsok bálványimádásnak tartják ha az istentisztelet szobrok és képek segítségével történik. Ilyen és ehhez hasonló különbségek vannak tudomásom szerint.
2013. febr. 19. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
A csecsemőkeresztség tekintetében a protestánsok megoszlanak. Pld. a reformátusok gyakorolják. A baptisták elutasítják. A presbiteriánusok elutasítják. A protestantizmus és a katolicizmus között sokkal mélyebb a szakadék, feloldhatatlan. A katolikusok ma is áldoznak, ehhez miséznek, egyfajta ószövetségi népegyházi formulát kreálva. Vallják a tranzszubtanciációt, imádják az ostyát, mint Jézus testét. Pedig csak el kellene olvasni a Zsidókhoz írt levelet. Aztán ott van nekik a trezor-eccleziaisztikum - ki sem tudom mondani - amelyben gyűjtik a jócselekedeteikkel begyűjtött mennyei érdemeket, amelyeket eladnak a holtak javára, így be lehet vásárolni a holtakat a mennybe, illetve a szenvedéseiket meg lehet rövidíteni. A protestáns a biblia alapján vallja, hogy az ember nem tud érdemszerző jócselekedeteket tenni. Szóval nagyon hosszú a kérdésedre a válasz, több kötetet kellene leírni.
2013. febr. 21. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!