Ha Isten a zsidókat választotta, hogy tekinthetném a saját istenemnek?
Nem értem, keresztényként mi közöm ahhoz az istenhez, aki a zsidókkal kötött szerződést, nem pedig az emberiséggel. Vagy ha Jézus új szövetséget kötött, a keresztények miért tekintik szentnek, hitelesnek az Ószövetséget, amikor ahhoz semmi közük?
Eszemben sincs zsidózni, a hívőket provokálni, komolyan nem értem a helyzetet.
Isten kezdettől fogva minden embert, minden népet egyenlőként tekint, egyet sem helyez a másik fölé vagy alá.
Nem szereti jobban sem a zsidókat, sem bárkit, mint bármelyik népet.
Jézus a keresztények szerint a Messiás, aki új szövetséget kötött és megváltotta őket.
A zsidók, muszlimok, buddhisták stb szerint a Messiás még nem jött el, ők még várnak az eljövetelére.
Az Ószövetséghez rengeteg köze van az Újnak. Pl Az utolsó vacsora. Olvasd újra, ha gondolod, de amikor ez történt egy zsidó szokások szerint tartott 'széder' estét tartottak (abból látszik mit esznek, sok bort isznak).
"Péshach az Újszövetségben"
Én is ismerem és olvastam az Újszövetséget, bár én nem hiszek abban ami ott le van írva. Egyszerűen úgy érzem, még ha hitemből adódóan mást is tartok igaznak, az ismeret azért fontos dolog.
Így van ez talán visszafele is, vagy még inkább hiszen az Új az Ó-ra támaszkodik. Köze biztos van hozzá, mint minden embernek a másikhoz még ha más vallású is: 10 parancsolat. Nem az a fontos mi mindenben hiszünk vagy nem hiszünk még, a lényeg a fontos.
+ előzőhöz
Amúgy a zsidó hit szerint a "kiválasztott" nép nem csak a zsidókat érinti, hanem minden olyan embert aki úgymond "jámborként" a 10 parancsolat szerint él. Kiválasztottnak lenni azt jelenti, hogy a saját magad mintegy legjobb változatát próbálod érvényesíteni a földön. Így lesz mindenki kiválasztott.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!