Ha Isten a zsidókat választotta, hogy tekinthetném a saját istenemnek?
Nem értem, keresztényként mi közöm ahhoz az istenhez, aki a zsidókkal kötött szerződést, nem pedig az emberiséggel. Vagy ha Jézus új szövetséget kötött, a keresztények miért tekintik szentnek, hitelesnek az Ószövetséget, amikor ahhoz semmi közük?
Eszemben sincs zsidózni, a hívőket provokálni, komolyan nem értem a helyzetet.
Nem csak a Zsidóknak íródott. ez nem jó kifejezés.
Inkább úgy mondanám, hogy első sorban neki íródott, de mások is élhetnek vele.
számtalan Bibliai példa van erre.
Vegyük a Moábita származású Rúthot.
a Kánaánita Ráhábot, vagy az egyiptomból kijövő néphez rengeteg elegy nép is csatlakozott nem csak az egyiptomiakból...
De Itt van Jób esete aki nem volt Izraelita, nem is élt közöttük, de Jehova törvénye szerint élte az életét teljesen más helyen.
S persze sorolhatnám...
T.Kérdező!
Valóban, ahogy az egyik válaszoló már megirta, a zsidó nép választott népe volt Istennek, mivel ők az egyedüli teremtő Istent imádták. Ezért kötött velük szövetséget Isten. A többi nép mind bálványimádó volt, ezért a zsidóknak adott törvény rájuk nem is vonatkozott.
Sajnos a zsidó nép is számtalan esetben megszegte az Istennel kötött szövetséget.
Az Ószövetséghez ugyan olyan közünk van, mint az Ujszövetséghez. Hiszen az egész Biblia egységes, egyiket sem lehet megérteni a másik nélkül. Ami az Ószövetségben le lett irva prófécia, az átnyulik az Ujszövetség idejére, - akkor teljesedtek be -. Igy pl. Jézusról szóló jövendölés is, amit Ésaiásnál találunk - Ószövetség -, a megvalósulása, beteljesedése az Ujszövetség megirásának az idejére nyulik át. Valóban, Jézus és az apostolok csak a zsidóknak prédikáltak. De mivel ez a nép megtagadta Jézust és megölette, igy Isten elvetette őket mint nemzetet. Ekkor nyitotta meg az utat a "pogány" népek felé. Az első ilyen megtért pogány Kornélius római százados és háznépe volt. Ettől kezdve a prédikáló munka már minden nemzetbeli embernek szólt.
A Biblia megirása által tudunk ismeretet szerezni Istenről, és az akaratáról, szándékáról. Innen tudjuk megismerni azt, hogy mit kiván tőlünk. Maga Jézus is állandóan idézett az akkor létező Ószövetségi tekercsekből. Tehát a keresztény vallás alapja bizony a Biblia megismerése.
És ahogy már irtam, ma már minden nemzetbeli elfogadható Isten előtt, aki cselekszi az Ő akaratát.
Remélem válaszom megfelelő volt? Üdvözlettel: Judit!
Ha kérdésed lenne, irj privátba!
Számomra ez elfogadhatatlan. Isten szövetséget köt egy emberen keresztül egy néppel, aztán amikor az a nép (értsd: sok-sok ember) nem felrúgja a szerződést (amit nem is ők kötöttek, hanem EGY ember), Isten inkább úgy dönt, eldobja magától a választott népét, és másokkal "barátkozik". Direkt ezt a szót írtam, mert ez a magyarázat olyan, mintha Isten ember lenne, ez egy ember reakciója, egyáltalán nem isteni.
Mindenki válaszát szívesen látom, tanú, katolikus, református, zsidó, mindegy, akár még hozzáértő ateistáét is, csak ne egymással veszekedjetek, engem ez tényleg érdekel.
"nem felrúgja" - meg felrúgja
Elnézést.
"Direkt ezt a szót írtam, mert ez a magyarázat olyan, mintha Isten ember lenne, ez egy ember reakciója, egyáltalán nem isteni."
Persze,hogy elfogadhatatlan,mert pont erről van szó,ez emberi kreáció,a gyatra logikából meglátszik.Önző,Istent kisajátító emberi viselkedés,ez elég átlátszó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!