Ugyanaz, vagy két különböző isten?
Az egyik kérdés kapcsán merült fel bennem egy kérdés.
Ha két vallás saját istene erős átfedéseket mutat, de vannak eltéréseik, akkor az egy isten, vagy kettő?
Pl. a zsidók istenképét az Ószövetség írja le. Tudomásom szerint a Korán is tartalmazza az Ószövetséget (az Újszövetséget is?), tehát közös alapról indul. Egy bizonyos pontig, a két istenkép azonos.
Ha feltételezzük, hogy az egyiknek igaza van, a másik viszont részben tévúton jár, attól függetlenül nem ugyanarról az istenről beszélnek? Ráadásul szigorúan monoteista mind a két vallás!
Tehát végeredményben úgy lehetne feltenni a kérdést, hogy lehet egy istenről két különböző istenkép, vagy ha különböző az istenkép, akkor az már mindenképpen másik istennek számít?
Nem kell ebben olyan nagy filozófiát keresni.
Istenről az egyik ember állít valamit, ami igaz, a másik pedig mást, ami az első állításnak ellentmond és nem igaz. A második emberben tehát hamis kép alakult ki Istenről. Olyan kép, ami nem jellemző Istenre, tehát olyan isten, amilyet a második képzel, nem létezik. Úgy is mondhatnánk, hogy Isten nem olyan, mint amilyennek a másik ember mondja.
JÉZUSOM...
Annyira egyszerűen gondolkodik a teremtő, mindent a szánkba rág, nekünk csak tenni kell, nem kell találgatni, hogy miként tehetjük elfogadhatóvá az életünket előtte.
Szerető megváltónk határozottan kijelentette, hogy az Isten szava az abszolút igazság, ami azon kívül van ahhoz semmi köze, nem Ő íratta le, emberek gondolatai nem az Ő gondolatai.
De az emberek nem szeretik az egyszerű igazságot muszáj bonyolítani addig míg a végén elfogy az idő, és már nem lesz módjukban összhangba hozni az életüket Isten akaratával, és ítélet alá esnek.
Csűrnek csavarnak...
Kedves emberek. Ébredjetek fel az Álomból.
(János 17:17) 17 Szenteld meg őket az igazság által; a te szavad igazság.
(János 3:19) 19 Az ítéletnek pedig az az alapja, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek inkább a sötétséget szerették, semmint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak voltak. . .
Jézus a világosság.
Nem kedves válaszoló, nem ugyan az.
Jehova a rend és a fegyelem Istene nem a zűrzavaré.
Ő egységes imádatot hozott létre már az ó korban is.
akik csatlakoztak az Izraelitákhoz és azt a törvényt tartották be az volt a helyes, nem az, hogy mindenki a saját feje után szaladgál, ezért vannak a zűrvarok háborúk,
Ma sincs másként. kizárólagos imádatot akar, mert így egységes és harmonikus, békés, és nincs viszály.
Jézus elmondta, bemutatta, hogy mit kell csinálni, soha nem mondta, hogy mindegy hogyan miként, hány oldalról.
Egyet beszélt nem 47000 félét.
Ezen már mások is törték a kobakjukat.
"A kereszténységtől mindenkit az Isten mentsen meg! A keresztények hazudoznak reggeltől estig, még álmaik is hazugok. Hazugok, mert olyan értékek, és hitek képzeletében élnek, melyek igazak soha nem voltak. Isten nincs! De melyik isten nincs, mert ha az nincs akihez napra-nap imádkozni kell akkor valami Isten csak van."
(Friedrich Nietzsche (1844.X.15.-1900.VII.25.), egyetemi tanár, filozófus, költő, zeneszerző)
....:)
Nos Ez a Híres ember csak az emberek mércéje szerint ért el sikereket.
De Isten nézőpontjából semmit nem ér a tanári diplomája.
Jézusnak nem volt egyetemi vagy más magasabb iskolai végzettsége, de mindenkit felül múlt a Tanításával.
A Farizeusok aki magas iskolát végeztek két mondattal megsemmisítette őket a válaszaival, kérdéseivel.
Nem véletlen mondták, hogy úgy tanít, mint akinek hatalma van, és nem úgy mint az írástudók.
Ő aki az egész világegyetem megteremtésénél ott volt Jehovával és együtt létrehozták az életet, ugyan ki akarja őt felül múlni,
Más részt Isten leíratta hogy Ő ki és hogyan gondolkodik.
ehhez képest mindenki másképp értelmezi a gondolatait, aminek az az oka, hogy az emberek egyénre szabottan akarják értelmezni a saját kényelmükre.
De a Teremtő nem egyénre szabottan kéri az imádatot, hanem mindenkitől ugyan úgy egységesen, nem össze vissza.
Jehova a rend és a fegyelem Istene,
ami mi itt Magyarországon tanulunk róla, ugyan azt egy eldugott Afrikai faluban és nem magyarázzák más kép, mert ők nem itt élnek.
Ettől egységes és rendezett Isten népe.
Nézd meg a világot, milyen rendezettek.....
Elég erre annyit mondanom, hogy 1 Isten van csak?
Attól mert valaki a hegyet északról látja, és aki keletről nézi az mást lát, attól még ugyanazt a hegyet nézik.
Jajj de megszeretnéd ezt csavarni, de felesleges. Senki nem mondja a hegyre hogy tó. Attól mert te nem tudod belátni az egész hegyet, ne hidd hogy hazudik aki a másik oldalán áll.
A filozófián túl, pedig egyértelmű hogy a Korán ugyanarról az Istenről beszél. Nem csak azért mert másról nem is tudna, hanem világosan ki is derül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!