Miért a zsidó a kiválasztott nép?
Ez már régen is feltűnt, de most olvastam egy összeesküvés elméletet, ami ezt boncolgatja, hogy sok benne a kamu, mármint a Bibliában.
Egyébként nem vagyok antiszemita mielőtt elkezdődne a hiszti.
legfeljebb azt kérdezheted, miért hiszik magukról, hogy azok
én meg azt, hogy miért hiszed te, hogy azok :D
Csak néhány gondolja azt hogy ők a kiválasztott.
Minden vallásban vannak akik félre értelmeznek mindent.
Azért ők a kiválasztott nép, mert Isten szövetséget kötött Ábrahámmal, megígérve, hogy az ő leszármazottai közül támad a Megváltó. Ezt a szövetséget később Izsákkal és Jákobbal megerősítette. Jákobtól származik Izrael 12 törzse.
De mindez csak akkor lehet számodra érdekes, ha a Bibliát nem "kamunak" tartod.
Nem ilyen egyszerű. Mert létezik testi zsidó,meg lelki. Mit jelent a lelki kiválasztottság? Odaszentelést. A zsidók voltak az a nép,akiket Isten a jelenlétének vételére feljogosított. Az Ószövetségben még együttjárt ez a fizikai és lelki zsidósággal. Ma már más a helyzet,bárki lehet szellemileg zsidó,azaz kiválasztott. Pál a rómaiaknak írta:mert nem az a zsidó,aki külsőképpen az,hanem az a zsidó,aki bensőképpen az. Másutt meg ezt ugyancsak levélben mondja ha jól sejtem: tett bennünket királyokká és papokká
Az Ószövetség alatt a zsidók közül is csak a papok mehettek Isten jelenlétébe. Hogy ennek vége,a fentiek mellett bizonysága,h a kárpit Jézus halálakor kettészakadt,vagyis a bűnt jelképező fal megszűnt. A szentség ma is bír motivumokkal,melyek már nem a mózesi,hanem a krisztusi kegyelem törvényén állnak.
Szia
Mint írták, Isten Ábrahámmal kötött szövetséget.
A zsidók Ábrahám leszármazottai a szövetség örökösei és így a benne foglalt áldásokat is örökölték.
Mivel a szövetséget többször is megszegték, ma már megoszlik a vélemény, hogy maradtak-e kiválasztott nép, vagy Isten elvetette őket.
A 4,-es és 6-os válaszolókhoz csatlakozom.
Pontosan a Zsidó nemzet Ábrahám családjából alakult ki.
(Máté 21:43) 43 Ezért mondom nektek, hogy az Isten királyságát elveszik tőletek, és olyan nemzetnek adják, amely megtermi gyümölcseit.
Ám ahogy a többiek leírták, már nem tartoznak a kiválasztott nemzethez, mára már Jehova nem nemzeteket néz, hanem egyéneket függetlenül hova született.
Ők lehettek volna a királyi papság szent nemzet... és belőlük választott volna 144000 kiválasztottat Jézus társ uralkodójaként, nekik lett volna az a hivataluk, hogy más nemzetű embereket az igazságra tanítsanak.
De mivel felrúgták a szövetséget Jehovával, és a fiát is megölték ezért Jehova is mint nemzettel befejezte.
ahhoz, hogy elfogadható legyen Isten szemében el kell ismernie Jézust mint megváltót, és azt hogy a halála a megmentés...
Ahogy az előre meg lett jövendölve, elsőként olyan zsidó születésű személyek lettek ennek az új nemzetnek a tagjai, akik elfogadták Jézust mint Messiást (Dán 9:27a; Máté 10:6). Később sok nem izraelita személy is tagja lett ennek a nemzetnek, hiszen Péter így folytatta a levelét: „egykor nem voltatok nép, most azonban Isten népe vagytok” (1Pét 2:10).
Szia!
Azért,mert az emberi egó életbenmaradásának az alapfeltétele,hogy összehasonlítsa magát más egókkal és ebből az összehasonlításból úgy jöjjön ki,hogy ő nagyobb a másiknál.Van-e annál nagyobb eredmény,mint ha azt kiáltja ki magáról,hogy ő Isten kiválasztottja?
Ha ez,az összehasonlításból eredő axióma belül megszilárdul,akkor az azt a kényszerképzetet szüli,hogy nála nagyobb nincs.Ha ezt egy magad által írott könyvvel is alá tudod támasztani,akkor bezárult az önigazolás köre és az ember teljesen elveszett az elme tudatában,az egóban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!