Lenne olyan vállalkozó szellemű Keresztény és Muzulmán, aki privátba leírna nekem pár dolgot a vallásáról?

1. Miért hiszek, hogyan tértem meg?

Mindig is foglalkoztatott a kérdés, hogy vajon létezik-e valamiféle felsőbb lény. Kamaszkoromban ez a tudásvágy addig erősödött, mígnem keresni kezdtem a választ. Az összes fellelhető vallás felől tudakozódtam: elbeszélgettem a követőikkel, olvastam a szentírásaikat, kiadványaikat, stb. Imádkozni is kezdtem azért, hogy megtudhassam, hogy létezik-e valamiféle istenség, és ha igen, megismerhessem ezt az istent (szándékosan írom itt még kis kezdőbetűvel, mint köznevet).

Szóval, hosszú és alapos kutatómunkát folytattam, amely során apránként egyre biztosabban tudtam, hogy Isten él, és hogy az Ő Fia, Jézus Krisztus valóban meghalt és feltámadt értünk.

Nem kaptam látványos választ, nem jelent meg nekem angyal, sem semmi ilyesmi. Egyszerűen bizonyságot nyertem arról, hogy az Úr él.

2. Mit gondolok a másik vallásról?

Mások vallását tiszteletben tartom.

3. Volt-e már olyan, hogy megremegett a hitem?

Természetesen voltak, vannak erősebb és gyengébb periódusaim. Mivel esendő ember vagyok, hajlamos vagyok kissé eltávolodni az Úrtól, ha nagyon jól megy a sorom. De alapvetően amit egyszer eldöntöttem, amellett ki is tartok, önmagamat hazudtolnám meg, ha elfordulnék az Úrtól annak ellenére, hogy elköteleztem magam mellette. Az ígéret szép szó, ha betartják, úgy jó - megígértem Neki, hogy kitartok mellette, hát ki is tartok, történjen bármi is.

Így tértem meg:

Kiskoromban jártam katolikus hittanra, énekkarba, voltam elsőáldozó, de a nevelésem azért nem volt igazán keresztényinek nevezhető. Szépen lassan ahogy teltek az évek kezdett magába szippantani a világ, de azért templomba még sokáig jártam. Aztán amikor 19 éves koromban jött egy nagy törés ami miatt évekig rossz hangulatom volt és nem tudtam sehogy se segíteni rajta. Egy ideig még jártam templomba, de aztán amikor rájöttem hogy ez nem segít abbahagytam. Úgy gondolkodtam akkor hogy megpróbálom leélni az életemet minél jobban, de Isten nélkül, mert Ő úgy látszik nem törődik velem.

32 éves koromra az idő telésével szépen lassan rendeződött az életem és egyre javult ezzel a hangulatom is de Istennel még mindig nem tudtam kibékülni. Ekkor történt hogy nyaralni voltunk Krétán, és ott a befizetett idegenvezetős program keretében egy félórára benéztünk egy görög-keleti orthodox kolostorba. Nagyon szép volt, körülnéztünk kb. 10 percig aztán mentünk tovább. Aznap este azt álmodtam hogy abban a kis kolostorban lévő kápolnában vagyok (egy nagyon régi és nagyon kicsi kápolna volt ez) és mintha az elmémbe lenne helyezve egy új ismeret, egy ideig 100%-os bizonyossággal tudtam hogy Isten létezik. Korábban is hittem benne, de akkor arra a rövid időre nem hittem, hanem tudtam hogy létezik. Ez egy természetfeletti tapasztalat volt, korábban soha nem tapasztaltam ilyet. Később megtudtam hogy a kolostor szent Györgynek van szentelve, akinek a közbenjárását hitben való megerősítésért szokták kérni, mint ahogy nekem is a hit erősítésében segített. Ráadásul Szent György a védőszentem, ezért gondolom ő segített a közbenjárásával.

Elsősorban ez az igaz történet az ami megindokolja hogy miért hiszek:

Miután felnőttkorban megtértem elhatároztam hogy mindenképpen el kell mennem egy Élet a Lélekben szemináriumra. El is mentem az Emmausz közösséghez. Egy elég jó kis csapatba lettem beosztva, csak egy fura alak volt köztünk aki akupresszúrával foglalkozott és akinek a kezéből állítólag energia (erős melegség) tudott sugározni és ezzel gyógyított is. Róla nem nagyon tudtuk eldönteni hogy ez a dolog Istentől van-e. Erről sokat vitatkoztunk és ez eléggé hátráltatott minket sajnos. Viszont volt egy lány is a csapatban aki meg Medjugorjéban tért meg és nagyon érdekes dolgokat mesélt. Neki saját állítása szerint Medjugorje óta sokszor jelent meg a Szűzanya és Jézus. Egyszer amikor a szemináriumra betegen jött és a közösség vezetője imádkozott a gyógyulásáért (csak néhány szavas ima volt) egészen eltelt a Szentlélekkel. Olyan volt mintha aludna és látszott rajta hogy nagyon nagy békességet él meg.

Amikor az utolsó alkalommal kézrátétellel imádkoztak értünk akkor nem nagyon történt semmi különös azt leszámítva hogy amiért a közösség vezetője imádkozott az leírtuk és abból lehet következtetéseket levonni. Nekem pl. azt mondták többek között hogy türelmet fogok kapni.

Szóval akkor nem nagyon történt semmi (pedig én azt vártam hogy mindenki prófétálni fog meg nyelveken imádkozni meg minden :)) de néhány hónappal később valóban teljesen betöltött a Szentlélek. Úgy történt hogy éjjel aludtam és egyszer csak arra ébredtem hogy magamban ezt mondom: "Átadom Neked a félelmeimet." És ahogy ezt kimondtam egy pillanat alatt rendkívül erős forróság töltött be a lábujjamtól egész a fejem tetejéig. És a legforróbb a szívemnél volt, ott úgy éreztem hogy a Szentlélek kiégetett valamit (talán a félelmeket). A forróság nem fájt de annyira erős volt hogy nagyon kellett erőlködnöm hogy fekve tudjak maradni mert a lábaim és karjaim kezdtek volna mozdulni az erős forróságtól. Azért nem akartam mozogni mert a feleségem mellettem aludt és nem akartam hogy felébredjen mert valószínűleg csak furán nézett volna (ő nem hívő).

Később arra is rájöttem hogy miért mondtam azt hogy átadom a félelmeimet. Azért történt ez mert minden reggel egy egy mondatos imával átadom a szabad akaratomat Jézusnak. Ez azt jelenti hogy bármikor cselekedhet helyettem vagy rajtam keresztül. Azt hiszem a legtöbbször ez úgy történik hogy én észre se veszem. Ebben az esetben viszont tudtam hogy ezt a mondatot nem magamtól mondom ki hanem inkább olyan volt mintha valaki kimondta volna énbennem, helyettem. Tudom furán hangzik de éreztem hogy ezt most nem magamtól mondom.

Muzulmán vallásról ezt gondolom:

Tetszik hogy a nők náluk szemérmesen öltözködnek. Nem arra a ruhára gondolok ahol csak a szemük látszik ki (ez nem tetszik) hanem arra a másik fajta kendőre és ruhára amiben az arcuk azért látszik.

Szerintem a muzulmánok az Atyát imádják és ez nagyon jó.

Viszont a keresztény vallás által szerintem sokkal közelebb lehet kerülni Istenhez. A muzulmánok nem ismerik Jézust, nem gyónhatnak, nem áldozhatnak. Jézus nevében nem gyógyíthatnak és nem űzhetnek ördögöket. És még sorolhatnám, szerintem nagyon sokat veszítenek Jézus megtagadásával.

"volt e már olyan, hogy megremegett a hite stb stb."

Korábban volt, de miután találkoztam a Szentlélekkel azután már nem fordult elő ilyesmi.