Aki hisz Istenben, az miért hisz benne? Aki nem hisz Istenben, az miért nem hisz benne?

Én hiszek Istenben, de szabad akaratunk van. A rossz dolgokat nem ő adja, ha nem érezzük a segítségét, az nem azért van, mert nem segít, hanem azért lehet, mert mi a megoldást várjuk tőle, pedig ő nem azt adja, hanem az eszközt, amivel megoldhatjuk a problémákat. Ha fel akarunk jutni egy hegy csúcsára, nem tesz fel minket, hanem ad kötelet, ösvényt, ha enni akarunk valamit, nem teszi az orrunk elé, hanem ad evőeszközt, alapanyagot, edényeket, ha szomjasak vagyunk, nem űzi el a szomjunkat, hanem ott az üdítő, a kút, a forrás... Nem mindig azt adja pontosan, amit kérünk, de hittel kérve mindig mindent megad, amire szükségünk van ahhoz, hogy amit kérünk, azt megkapjuk.

Ha valaki nem hisz, azt sokszor az egyházakra fogják. Tévúton járnak. Isten soha nem nevezett meg egyházat név szerint egyik hitvilág szerint se, Isten az utat mutatta meg, amin járni kell(ene), nem a mit, hanem a hogyant. Sokan még hívő körökben is tévedésben élnek ezen a téren.

Minden hitvilágnak vannak bizonyos közös pontjai, amik mindben ugyanazok, ezeket kellene felfedezni, és máris látnánk, hogy minden út oda vezet, csak másképp.

Ha el akarunk jutni egyik helyről a másikra, azt is többféleképpen megtehetjük, szárazföldön, vízen, levegőben, gyalog vagy járművel, ugyanilyen az Istenhez vezető út is, mindenki más úton jár, de ugyanabba a célba tart.

Hinni azt jelenti bízni.

Nem egy magasabb lényben.(Macska a tetőn is egy magasabb lény. A Bibliai hit azt jelenti, hogy hinni Istenben és az Ő Fiában Jézus Krisztusban. Ez életforma.

"Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz!"

Apostolok Cslekedeteiről írt könyv 16.fejezet 31.vers Biblia, Újszövetség)

"Aki hisz és bemerítkezik (megkeresztelkedi) üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik."

Márk evangéliuma 16:16

Keresztyénnek lenni azt jelenti, hogy teljes szívvel bízni Krisztusban, jobban, mint bárki másban.

Vagy hiszel, vagy kétségbe esel.

Hiszek.

Egy ateisának a kinyilatkoztatás nem sokat mond, ezért a racionális Istenérvekkel válaszolok a kérdező kérdésére.

Az, hogy egyáltalán fontos-e, hogy létezik-e ez az Isten (vagy nem), kérdéses, de nagyon komoly érvek szólnak amellett, hogy igen, fontos.

Ha abból indulunk ki, hogy Isten léte fontos ránk nézve, akkor figyelmet szentelünk azokra az argumentumokra (érvekre, bizonyítékokra) amelyek azt igyekeznek alátámasztani, hogy Isten tényleg létezik. Természetesen vannak eszmei irányzatok, amelyek eleve (már a vizsgálat előtt) kétségbe vonják az istenérvek létjogosultságát, de érveik meglehetősen labilis alapokon állnak.

Alapvető intuitív képességeinknél fogva érezzük, hogy valamit nem lehet elvetni már azelőtt, mielőtt megvizsgáltuk volna.

Isten (legalábbis egy alap szinten), megérthető a józanul gondolkodó, természetes ész által.

Hiba volna azt gondolnunk, hogy képesek vagyunk Isten munkáját kiismerni. Melyikünk állíthatná biztosan, hogy Isten nem használhatja fel a Bibliától független, természetes ész istenérveit egy ember gondolkodásában, aki e szellemi munka által felismeri Isten létezését?

Az agnoszticizmus (vagy szkepticizmus) bizonyos irányzatai (s a neopozitivizmus álláspontja

Az agnoszticizmus (vagy szkepticizmus) bizonyos irányzatai (s a neopozitivizmus álláspontja) a "másik fél" amely szerint nem lehet Isten mellett érvelni; de ezek az álláspontok is ellentmondásosak. Hiszen, ha valamiről kimondjuk hogy "eleve nem vagyunk képesek abban a kérdésben dönteni", ellentmondunk magunknak, hiszen csak akkor mondhatunk ilyet, ha pontosan ismerjük, hogy mi zár ki bennünket a döntés lehetőségéből. De ha ezt ismerjük, akkor már ismerjük az adott kérdést - legalább egy bevezető szinten - s ezen a szinten már megítélni is képesek vagyunk, hogy mi mellett (az Isten létezése, vagy nem-létezése mellett) látunk nagyobb valószínűséggel megálló érveket.

Szóval: ez az álláspont inkább a kérdés elhárítása, amelyhez azonban minden embernek joga van, csak nem biztos, hogy megéri neki; de ezt majd döntse el ki-ki azután, ha megismeri azokat az érveket, hogy miért fontos ránk nézve, hogy van-e Isten, vagy nincs.

Összesen 10 istenérvről szokás beszélni, melyek - így vagy úgy, de - a teizmus Istenét igyekeznek bizonyítani. Ezek közül egy a priori (vagyis már az érzékszervi tapasztalás "előtt" igaznak bizonyul; pontosabban: az érzékelés sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudja) ez az érv logikailag szükségszerű, vagyis olyan kényszerítő erejű, mint az, hogy "minden agglegény nőtlen", vagy bármely matematikai tétel (pl: 3+3=6), ezt ontológiai istenérvnek hívjuk. Az összes többi a posteriori jellegű, vagyis az érzékszervi tapasztalásból következtetünk rá. (Például abból, hogy rend van a világegyetemben, egy rendező okra - Istenre - következtetünk; de majd meglátjuk a tervezési érv kifejtésekor.) Itt kilenc érvvel találkozunk: 1. Kozmológiai istenérv; 2. Fizikoteológiai (vagy tervezési) istenérv; 3. Az öntudatból vett istenérv; 4. A morális istenérv; 5. A vallási tapasztalatból vett érv; 6. A csodákból vett érv; 7. A Kinyilatkoztatásból vett érv; 8. A Pascal-fogadás; 9. A konszenzus érv

Ezek közül 5 (az ontológiai, a kozmológiai, a tervezési, az öntudatból vett és a morális) argumentum elsődleges, vagyis önmagában is megáll, s bizonyítja Isten létezését.

A többi 5 (a vallási tapasztalat érve, a csodák érve, a Kinyilatkoztatás érve, a konszenzus érv és a Pascal-fogadás) argumentum másodlagos istenérv, amelynek inkább megerősítő ereje van, de önmagukban (az elsődleges argumentumok nélkül) nem képesek elvezetni bárkit a teizmusig. Jóllehet "bárkit" nem, de sok embert igen, azokat, akik bizonyos előfeltevéseket elfogadnak

Még térjünk vissza egy gondolat erejéig az elsődleges istenérvekhez. Ezekről azt mondtuk: (1) mindegyik önmagában is megáll és (2) képes valamilyen Istent bizonyítani. Az, hogy "önmagában is megáll" annyit jelent, hogy semmilyen teista előfeltevésre nem szorul, hanem bárki (legyen az istenhívő, vagy ateista), ha tárgyilagosan, racionálisan gondolkodik, levonja magának a következtetést: "van Isten"

két 100 %-ig biztos filozófiai út van ahhoz, hogy Isten létezését felismerjük. Az első az "a priori út": ezen az ontológiai érven keresztül logikai szükségszerűséggel ismerjük fel, hogy van Isten.

) A második út az "a posteriori út", ahol a kozmológiai, a tervezési és az öntudatból vett argumentum által legalább a deizmusig jutunk, de a 4. (az utolsó elsődleges érv), a morális istenérv túllendít minket a deizmuson, és elvezet a teizmusig.

Mármost ha két 100%-os utunk van az Istenlét felismeréséhez, akkor ez a két út még egymást is megerősítve igazi racionális tudást (nem hitet, hanem tudást) nyújt ahhoz, hogy felismerjük Isten létezését, ami azért teremt okot a bizakodásra, mert az öntudatos ember legősibb ellenségén - a halálon - arat diadalmat