Mely keresztény felekezetek által vallott tanítások, tiltások és elkövetett cselekedetek butaságok, idegesítőek szerinted?
Az összes. :)
Tudom, hogy ez olyan "Nesze, semmi, fogd meg jól!" - válasz; de tényleg sok lenne felsorolni.
Keep calm. :)
Nos, azt gondoltam, hogy nem fogod elolvasni amit linkeltem...(kerestem magyar nyelvű forrásokat, de a magyar jogrendszer miatt ez a probléma nem olyan hangsúlyos, mint pl. az USA-ban...itt ugyanis a jog nem teszi olyan könnyűvé az életmentő kezelés elutasítását, tekintettel, hogy a JT-i által maguknál hordott vérmentes kártya nem elég, azt közvetlenül a terápia megkezdése előtt is meg kell erősíteni, ami ájult beteg esetén nem lehetséges, így ők kapnak transzfúziót általában.)
Így csak angol nyelvűt tudok idézni.
A "rész-okság"ról: Nem lehet önmagában a vértranszfúzió elmaradásának számlájára írni traumás betegek halálát, hiszen az illetők nem a vértranszfúzió hiányába haltak bele, hanem az elszenvedett sérülés végzett velük, ahogy már korábban is írtam.
Attól rész-ok valami, hogy közrejátszik több másik okkal egy végkifejlet létrejöttében.
"Erről a folyóirataink is tájékoztattak minket, mit szólsz? Nem tőled kell megtudnunk"
vs.
"Drágább vagy olcsóbb a vér nélküli kezelés?
Earnshaw úr: Költségkímélő.
Dr. Shander: A vér nélküli orvoslással 25 százalékkal csökkennek a költségek. "
Nem értem...akkor most tudtad, vagy nem tudtad hogy a vérpótlók jelenlegi ára sokszorosa az emberi vérnek?
Ha utánanézel az interneten, még árkatalógust is találsz hozzá...
Az afrikai orvos nyilatkozatát csak azért tettem be, mert az általam linkelt tanulmányban van egy esetleírás egy kanadai JT-ról, akinek beadva a mesterséges vérpótlókat sikeresen stabilizálták az vérének O2-kötő kapacitását, vértranszfúzió nélkül. De ez 250000 dollár pluszköltséggel járt. Erre reagált az afrikai doki azzal, hogy ennyiből ők mennyi embert látnak el...
Tekintélyelvűség? Mire gondolsz? Az általad idézettek mind személyes vélemények...Amit én idéztem, azok tudományos cikkek. A kettő között hatalmas szakadék tátong
Még egy apró kérdés, ha a Biblia változtathatatlanul igaz, akkor hogy lehetséges, hogy 1945ig a Tanúk minden probléma nélkül elfogadhattak vért, 1982ig utána semmit, 1982-2000 között bizonyos "minor" frakciókat, 2000től az összes minor frakciót. Ezalatt az idő alatt a Biblia nem változott...a JT-k mégis...
"Tehát egy félrevezető, hamis állítás az, ha azt állítják egyesek, hogy "ez miatt már sok Tanú halt meg". Ugyanis soha, senki sem tudja bizonyítani, hogy a vér elutasítása vezetett az egyén halálához!!!"
Ezt még az Őrtorony is elismeri...Az Ébredjetek 1994 máj.22-i számában: "A fiatalok, akik Istent tették az első helyre címmel"
Ezt is ismerted, vagy erről az apróságról "elfelejettek" téged tájékoztatni?
Itt a magyar fordítás: [link]
Mielőtt azt mondanád, hogy ez elferdítés, itt az angol eredeti: [link]
Kedves 22-s válaszoló! Hiába lököd mindig ugyanazt, ettől még nem lesz igaz az ismételgetett szöveged, miszerint „elutasítjuk az életmentő kezelést”. Ez az egyik legmegtévesztőbb szöveg, mellyel egyesek manipulálják a laikus tömegeket, egy halálra vágyó, gyilkos szektának állítva be Jehova Tanúit, pedig ennek az ellenkezője igaz!!! Mi tagadás, visszataszító ez a szöveg akkor is, ha valaki csak félretájékozottsága miatt ismételgeti. Egy szélsőségesen elfogult álláspont azt állítani, hogy a vértrafó az „egyetlen életmentő” eljárás, mert ezt sohasem bizonyították, egyetlen esetben sem, mivel nem is lehet.
A Tanúk kártyája itthon is elég arra az esetre, melyre kitalálták. Az eszméletlen betegre is jogilag meghatározott konkrét rendelkezések vannak, melyet a törvényben be kell tartani.
A „rész-okság” a fentiekből következően nem bizonyítható, mivel kizárható, hogy egyedül csak az autolog vér az egyetlen „életmentő” eljárás!!!
A „vérpótlók” egy viszonylag új terület, melynek az ára még magas, erről van hivatalos forrásunk, nem is minden formája elfogadható a Tanúknak. De ezen kívül természetesen minden más „klasszikus” lehetőség adott. Az idézett dokik sem a mai - jelenleg még drága – vérpótlókról beszéltek, hiszen amikor ezt mondták, még csak kísérleti stádiumban léteztek.
Az afrikai doki példájában csak az a hiba, hogy nem csak a közelmúltban fejlesztett, ma még igen drága vérpótlók léteznek, hanem a jól bevált egyéb anyagok is. Tehát ha azokat alkalmazzák, akkor az a helyzet, melyeket az általam idézett dokik nyilatkoztak! Ezen kívül, a vérrel ezekhez képest lehet hogy több embert kezelhetett volna, de mennyi kockázattal???! Sokkal többel – és tán a pénznél sokkal többet ér az egészséged, vagy neked nem?? De ez megint csak abból a hamis képből indul ki, hogy összességében nincs olcsóbb és jobb lehetőség, csak a vér.
„Személyes vélemények”?? A világ vezető orvosai e területen, kiket idéztem, és csak „személyes vélemények”?? Na ne írj azért ekkora marhaságokat!!! Talán jobban tudják, hogy mit beszélnek, hiszen ezt csinálják.
Az általam idézettek is TUDOMÁNYOS TÉNYEK, sőt, ha a kettő ellentétben áll egymással, akkor azoknak hiszek, akik GYAKOROLJÁK IS azt, amit mondanak, nem azon törik a fejüket, hogy lehetne keresztbe tenni egy sokkal biztonságosabb és kiválóbb módszernek, melyet ők nem gyakorolnak, védve a saját elavult tanaikat, presztízsüket, vagy pénzüket!!!
Az Ébredjetek cikk érdekes párbeszédet idéz:
"„Ha elfogadom a vért — kérdezte Lenae —, mennyivel fogja meghosszabbítani az életemet?”
„Körülbelül 3—6 hónappal” — válaszolták (az orvosok)."
Azt persze nem tették hozzá, hogy annak is megvan az esélye, hogy megrövidíti az idegen vér és a kemo az életét, hiszen mindkettő igen negatív hatással van a teljes szervezetre. Hangsúlyozom: még arra sincs SEMMIFÉLE GARANCIA, hogy egyáltalán meghosszabbítja az életét az általuk propagált "életmentő" kezelés, nemhogy arra, hogy nem hal meg a beteg!
Nagyon sokszor éppen az ellenkezője igazolódott annak, amit ezek a dokik mondtak. Trafó nélkül (alternatív kezeléssel) is felépült a beteg (sokszor rövidebb idő alatt!!!), annak ellenére, hogy a trafót erőltető orvosok KIZÁRTNAK tartották, hogy vér nélkül életben marad.
Tehát az Ébredjetek (sok orvossal egybehangzóan) egyáltalán nem írja, hogy a Tanúk a vér elutasítása miatt halnak meg, részesülnek rosszabb orvosi kezelésben. Sőt, az általam idézett orvosok is úgy nyilatkoztak, hogy akik vér nélküli orvosi ellátásban akarnak részesülni (nem csak a Tanúk), a legmagasabb színvonalú egészségügyi ellátásban van részük!
"Vélemény"?? Tudod ezt a véleményt el tudom fogadni olyanoktól, akik sikerrel gyakorolják is azt, amit mondanak!!!
Egy kis történelmi áttekintés:
Kezdeti kockázatok
Az 1600-s évek kezdeti sikertelenségei után, a XIX. században újra vértranszfúziót kezdtek alkalmazni az embereknél. E gyakorlat felelevenítésében egy angol szülész, James Blundell járt élen. Jobb módszereivel és korszerű eszközeivel — valamint azzal, hogy ragaszkodott hozzá, hogy kizárólag emberi vért használjanak — Blundell elérte, hogy a vértranszfúzió újra a figyelem középpontjába kerüljön.
De 1873-ban egy lengyel orvos, F. Gesellius lelassította a transzfúzió újjáéledésének a folyamatát azzal az ijesztő felfedezésével, hogy a végrehajtott transzfúzióknak több mint a fele halállal végződött. Miután híres orvosok értesültek erről, kifogásolni kezdték ezt a módszert. A transzfúzió népszerűsége újra alábbhagyott.
Majd 1878-ban egy francia orvos, Georges Hayem kifejlesztett egyfajta sóoldatot, azt állítva, hogy helyettesíteni lehet vele a vért. A vértől eltérően a sóoldatnak nem voltak mellékhatásai, nem alvadt meg, és könnyű volt szállítani. Érhető, hogy miért kezdték széles körben használni Hayem sóoldatát. Furcsamód azonban a közvélemény nemsokára újra a vért részesítette előnyben. Miért?
1900-ban egy osztrák bakteriológus, Karl Landsteiner felfedezte a vércsoportokat, s rájött, hogy az egyes vércsoportok nem mindig férnek össze egymással. Nem csoda, hogy a múltban oly sokszor végződött tragédiával az, hogy transzfúziót alkalmaztak a betegnél! Ezen most változtatni lehetett: csupán meg kellett bizonyosodni róla, hogy a donor vércsoportja összefér-e annak a személynek a vércsoportjával, aki kapja a vért. Ennek az ismeretnek a birtokában az orvosoknak visszatért a transzfúzióba vetett bizalmuk — épp, amikor kitört az I. világháború.
A vértranszfúzió és a háború
Az I. világháború alatt egyre-másra alkalmaztak vértranszfúziót a sebesült katonáknál. A vér persze gyorsan megalvad, és korábban csaknem lehetetlen volt a vért a csatatérre szállítani. De a XX. század elején dr. Richard Lewisohn, a New York-i Mount Sinai Kórház munkatársa sikeres kísérleteket végzett a nátrium-citrát nevű alvadásgátlóval. Néhány orvos szemében ez az izgalmas áttörés felért egy csodával. „Csaknem olyan volt, mintha a nap megállt volna” — írta dr. Bertram M. Bernheim, a kor elismert orvosa.
A II. világháború alatt megnőtt a vér iránti igény. A nyilvánosságot plakátokkal ostromolták, melyekre ilyen jelmondatokat írtak: „Most adj vért!”, „A véred megmentheti őt”, és „Ő a vérét adta. És te?” A véradásra sürgető felhívás nagy visszhangot keltett. A II. világháború alatt az Egyesült Államokban az emberek mintegy 13 000 000 egység vért adtak. A becslések szerint Londonban több mint 260 000 liter vért gyűjtöttek össze, és osztottak szét. A vértranszfúzió persze sokféle veszélyt rejtett magában az egészségre nézve, ahogy ez hamarosan nyilvánvalóvá vált.
Vér útján terjedő betegségek
A II. világháború után az orvostudományban tett nagy előrelépések lehetővé tették néhány olyan sebészeti beavatkozás elvégzését, mely korábban elképzelhetetlen volt. Ennek következtében egy világméretű, évente több milliárd dollár hasznot hajtó üzletág jött létre azzal a céllal, hogy gondoskodjon a transzfúziókhoz szükséges vérről, mivel az orvosok kezdték a transzfúziót megszokott műtéti eljárásnak tekinteni (csak nincs ennek a biznisznek is némi szerepe abban, hogy oly nehezen akarnak sokan lemondani róla?).
Hamarosan azonban előtérbe kerültek azok az aggodalmak, melyek a vér útján terjedő betegségek miatt ébredtek az emberekben. A koreai háborúban például hepatitis fejlődött ki azon személyek közel 22 százalékánál, akiknél plazmatranszfúziót alkalmaztak — ez hozzávetőleg háromszorosa annak, mint ahányan a II. világháborúban fertőződtek meg. Az USA Járványügyi Központjának a becslése szerint az 1970-es években már évente 3500 haláleset következett be transzfúzióval összefüggő hepatitis miatt. Mások szerint ez a szám tízszer magasabb.
A jobb szűrésnek és a donorok gondosabb kiválasztásának köszönhetően egyre kevesebb lett a hepatitis B-vel fertőzöttek száma. De ekkor a vírus egy új, s olykor halálos változata, a hepatitis C kezdte tömegesen szedni az áldozatait. Úgy becsülik, hogy négymillió amerikai fertőződött meg a vírussal, s ebből több százezren vértranszfúzió által. Nem kétséges, hogy a szigorú vizsgálatokkal végül csökkentették a hepatitis C gyakoriságát. Ám néhányan attól félnek, hogy új veszélyekkel találjuk majd szembe magunkat, és ezeket csak akkor fogjuk felismerni, amikor már túl késő. És ez így is van, mert az orvosok is tésztában vannak azzal, hogy a vérkészletet sohasem lehet teljesen biztonságossá tenni, hiszen mindig lesznek olyan veszélyek, melyek ellen még nincs szűrővizsgálat! De a lappangó stádiumban adott vér ma is veszélyes.
A Tanúk sohasem tagadták, hogy voltak tévedéseik, de fokozatosan kijavították hibás látásmódjukat. Vajon melyik egyház teszi ezt meg ma???
No, most van időm válaszolni...
Az "életmentő beavatkozás" fogalma jogi fogalom, nem orvosi. Nézd meg a törvénytárban.
Egyébként általában M.o-n nem a JT-i azok, akiknél a legtöbbet van alkalmazva ez a jogi passzus, hanem azoknál a daganatos betegeknél, akik vissza szeretnék utasítani a kezelést(kemo, radio, sebészi, stb.). Ez nekik teljesen jogukban áll, és fenti jogi fogalom teszi lehetővé ezt.
Részei: Először írásban és szóban el kell utasítani a kezelést, még a tervezési fázisban, majd a kezelés közvetlen kezdete előtt. Ezeket a dokumentumokat az orvosnak meg kell őriznie, tekintettel, hogy így igazolhatja azt a törvény előtt, hogy a páciensének ténylegesen ez volt az akarata.
Ez a JT-inál ott bukhat meg, hogy a kezelés közvetlen kezdete előtt az illető a traumától vagy ájult, vagy nem beszámítható(pl. altatott), így jogilag képtelen megerősíteni a saját akaratát szóban és írásban. Ezért nem elég a kártya a törvények szerint.
"Trafó nélkül (alternatív kezeléssel) is felépült a beteg (sokszor rövidebb idő alatt!!!), annak ellenére, hogy a trafót erőltető orvosok KIZÁRTNAK tartották, hogy vér nélkül életben marad. "
Erre remélem tudsz valamilyen tudományos iratot idézni...
"A világ vezető orvosai e területen"
Na ezt meg honnan veszed?
"Az általam idézettek is TUDOMÁNYOS TÉNYEK"
Jujj, ez nagyon fáj...
1. Ilyen fogalom a természettudományokban, hogy "tudományos tény" nem létezik tudományfilozófiai okokból, hiszen végtelen bizonyíték sem elég semelyik elmélet bizonyítására, viszont 1 kivétel elég egy elmélet megcáfolásához.
Így itt nem tudományról beszélünk, hanem tudományos ALAPokkal rendelkező kezelési protokollokról(ez azt jelenti, hogy milyen tevékenységek vezetnek jobb végeredményhez, ha sok beteget vizsgálunk.)
Ez a különbség egy tudományos alapokkal rendelkező cikk és egy személyes vélemény között. Az előbbinél számokkal, és olyan módszereket használva kell bizonyítanod az állításaidat, melyek összehasonlítható eredményeket hoznak, addig egy személyes véleménynél nincsen ilyen követelmény. Ezért nincsenek a JT-knek kedvező cikkek. Mert a fentiek nem teljesülnek.
"Az afrikai doki példájában csak az a hiba, hogy nem csak a közelmúltban fejlesztett, ma még igen drága vérpótlók léteznek, hanem a jól bevált egyéb anyagok is."
Apró hiba, hogy ezek a "jól bevált anyagok" nem vérpótlók, hanem volumenpótlók. És a 2 nem ugyanaz. A drága cuccokra már majdnem rá lehet mondani, hogy vérpótlók, de még azok sem tudják pontosan másolni a természetet...
Apropó "nem azon törik a fejüket, hogy lehetne keresztbe tenni egy sokkal biztonságosabb és kiválóbb módszernek, melyet ők nem gyakorolnak, védve a saját elavult tanaikat, presztízsüket, vagy pénzüket!!! "
Ez egészen röhejes...
1. A transzfúzióért nem kell fizetni.
2. A valódi vérpótlókért igen. Akkor ki félti itt a pénzét? Ki próbál, és mit próbál rásózni a népre? Nem lennék meglepődve, ha itt JT üzleti érdekeket is találhatnánk...
3. Nem biztonságosabb. A cikk amit linkeltem, pont arról szól, hogy nem az.
"Tehát az Ébredjetek (sok orvossal egybehangzóan) egyáltalán nem írja, hogy a Tanúk a vér elutasítása miatt halnak meg, részesülnek rosszabb orvosi kezelésben. "
Nem, tényleg nem. Ahogy a Youth, who put God first c. csodából is olvashattuk. Elutasította a kezelést = Megrövidítette az életét.
"A Tanúk sohasem tagadták, hogy voltak tévedéseik, de fokozatosan kijavították hibás látásmódjukat. Vajon melyik egyház teszi ezt meg ma???"
Igen, a többi egyház azért nem teszi, mert látja a dolog paradox voltát. Parancsok egy megváltoztathatatlan szent könyvből, változó parancsok az értelmező bizottságtól, mely a szent könyvet értelmezi...az egyik percben így, a másikban úgy....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!