Ha az Édenkertben harmonia volt, és a bűn még nem volt jelen, hogy juthatott eszébe Ádámnak és Évának enni a jó és rossz tudásának fájáról?

Ez egy igen érdekes kérdés. Felmerül az is, hogy ha maga Isten a tökéletes jóság, akkor hogy kerülhetett oda egyáltalán a rossz.

A másik dolog: számomra a jó és a rossz tudásának fája azt jelenti, hogy tudomást szereztek a rossz dolgokról is. Aztán a jó fogalma is relatív: rövid távon lehet valami jó, ha az hosszútávon viszont ártalmas lehet(ld. alkohol, kicsapongó életmód). Viszont attól, hogy magam is fontolgathatom, hogy mi a jó és a rossz nekem, még nem biztos,hogy úgy döntök, és meg is teszem azt.

Ádám és Éva kíváncsiságát nagy valószínűséggel felkeltette a jó és gonosz tudása (nem eldöntése, ahogy egyesek bizonygatják). Az egy másik dolog, hogy ezt a nagy titkolózást Sátán rögtön fel is használta Isten ellen azzal, hogy megvádolta, mondván, hogy egyszerűen nem akarja, hogy olyanná váljanak, mint ő. S akkor "összeállt a kép: szóval azért nem tudhatjuk meg, mert a hatalmát félti tólünk?"

Kérdés, hogy miért nem lehetett törvényeket felállítani az Édenkertben,hacsak nem azért, olyan helynek lett szánva, ahol teljes az ember szabadsága (kivéve egy dolgot- amit még mindig nem tudok megérteni).

Valószínűleg számíthatott rá, mivel mindenható. A Biblia szerint ezért is küldte egyszülött fiát.

Szia!

A Biblia határozottan állítja, hogy a rossz nem Istentől ered. Tőle csak „jó adomány és... tökéletes ajándék származik” (Jakab 1,17). Isten számára teljességgel idegen és elfogadhatatlan a bűn: „nem lakhatik tenálad gonosz” – olvassuk Zsoltárok könyvében (5,5). Istennek nem állt szándékában az építés mellett a rombolás, a teremtés mellett a megsemmisítés!

A búzáról és a konkolyról mondott példázatában Jézus Krisztus arról szólt, hogy Istentől csak a „jó mag” származik (Máté 13,24). Isten életet teremtett a vetés növekedésére és az örömért, amit a bőséges termés láttán érez a gazda. A roszszat – amit a példázatban a konkoly jelképez – „valamely ellenség” szórta a jó mag, a tiszta búza közé (Máté 13,28). Jézus ebben a példázatában arra utalt, hogy a rossz egy személy cselekvése által jött létre.

Egy másik alkalommal így szólt Jézus arról a személyről, aki a bűn szerzője: „Az ördög atya... emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” (János 8,44)

A Biblia másutt is szól Sátánról, avagy az ördögről, mint a bűn szerzőjéről. (Különösképpen: Ésaiás 14,12–20; Ezékiel 28,12–19; Jelenések 12,3–10; 1Péter 5,8; 2Korinthus 11,14–15; Jakab 1,13–15 stb.) A Szentírás ugyanis a bűn szerzőjeként egyetlen személyt tüntet fel, akinek gondolkodásában és életében legelőször jelent meg és gyökerezett meg a bűn.

Ez a valaki Isten magasrendű teremtménye, egy angyalfejedelem volt, aki lázadása után kapta a Sátán (ellenség) nevet. A Biblia szerint Sátán ellenségeskedése Istennel szemben már a mennyben, a mi földünk teremtése előtt létrejött. A Biblia szerint ennek az angyalfejedelemnek semmi oka nem volt arra, hogy Teremtőjével szembeforduljon. Nincs értelmes magyarázata Sátán mennyei lázadásának. „A bűn eredetére lehetetlen olyan magyarázatot találni, ami megindokolná létezését. A bűn titokzatos, érthetetlen, mentegetése egyenlő volna igazolásával. Ha mentséget lehetne találni rá, vagy okot létezésére, akkor megszűnne bűn lenni.

A Biblia utal arra, hogy amikor Sátán szembefordult Istennel, más angyalokat is maga mellé állított (Jelenések 12,4). Arról is szól, hogy egy „viaskodás” alakult ki Sátán és angyalai, valamint Krisztus és angyalai között (Jelenések 12,7). Istennel fizikai harcot vívni nem lehet, mivel Ő a Teremtő, és minden teremtményének az élete kizárólagosan az ő hatalmában van, őtőle függ. (Lásd Jób 34,14–15) Ezért csak eszmei, lelki küzdelemre lehet itt gondolni. Úgy tűnik, hogy egy nagy lelki küzdelem folyt Sátánnak és követőinek az igazsággal való meggyőzéséért. Sátán végestelen-végig tudatában volt tehát annak, hogy nincsen igaza! Nem tudatlanul lett igazságtalan. Tudta, hogy eszméje és érvelése téves, de a hatalomvágy és az önmagasztalás lelkülete nem engedte már visszafordulni. A teremtmények között befolyásra kívánt szert tenni, és ezt csak úgy érhette el, hogy igazságtalanságát az igazság mezébe öltöztette. Az énközpontúságot igazságnak állította be, mert jól tudta, hogy az igazságos Istennel csak úgy veheti fel a harcot, hogy egy másik „igazságot” tüntet fel ellene.

Ott, ahol hazugság van, Sátán működik. De a hazugságot gyakran csak később sikerül leleplezni, és mire ez megtörténik, az ördög műve már más alakban ölt testet. Ennek oka pedig az, hogy Sátán nem könnyen leleplezhető, „lapos” hazugságokat talál ki, hanem első szempillantásra igaznak látszóakat. Pontosan annyi igazságot használ föl céljaihoz, amennyi elegendő ahhoz, hogy hazugságait is elfogadhatóvá tegye. Az igazság palástjában jelentkező sátáni elgondolás, az igazság és hamisság mesteri keveréke a legveszedelmesebb hazugság.

„Egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek.” (Róma 5,12) Ez az „egy ember” az első ember, illetve emberpár, Ádám és Éva. Isten „igen jónak” teremtette őket is (1Mózes 1,31). A bűn kísértésével való szóba állásra semmi okuk sem volt. Isten azonban szabad erkölcsi választás képességével teremtette őket is, csakúgy, mint Sátánt. Ezzel összhangban nem zárta el előlük a hatalom eszközével a rossz választásának lehetőségét. Tudta, hogy úgy juthatnak a lelki-szellemi, erkölcsi fejlődés legmagasabb szintjére, ha a saját szabad erkölcsi megfontolásukkal utasítják el a bűnt, és az isteni szeretettörvény követését választják. Ehhez minden alapjuk megvolt. Egyedül ez lett volna a kézenfekvő és természetes számukra. A bűnnel való megfertőződésük egyáltalán nem volt szükségszerű.

A Biblia azonban mégis áldozatnak mondja az embert egy bizonyos értelemben. Az ember személyes, súlyos bűne volt, hogy nem bízott Isten előre adott óvásaiban és tanácsaiban – amire pedig minden oka meglett volna –, és hogy szívében helyet adott az önzés eszméjének és a Teremtője iránti hála és szeretet kötelezettségét semmibe vette. Másrészt viszont olyan merész, igazságnak feltüntetett hazugsággal kísértette meg az embert Sátán, hogy megtévesztés áldozata is lett. Nem akarta tudatosan és megfontoltan tenni azt, amit végül is tett.

Sátán szinte ugyanazt az ígéretet állította az ember elé – „olyanok lesztek, mint az Isten” (1Mózes 3,5) – mint amelyet Isten is adott az embernek, amellyel létének rendeltetését határozta meg. A Biblia ugyanis világosan mondja, hogy Isten „a maga képére és hasonlatosságára” teremtette az embert (1Mózes 1,27), és „úrrá tette kezei munkáin” (Zsoltárok 8,7). „Csupán” abban volt a különbség, hogy a célt Isten folyamatos lelki fejlődés, növekedés által hirdette elérhetőnek, Sátán pedig azt tanácsolta az ős-szülőknek, hogy az Istenhez való hasonlóságot úgy ragadják el Istentől, mint valami zsákmányt. Látszólag ugyanazt ajánlotta föl, csak egészen más módon és eszközökkel.

Ősszüleink legyőzhették volna Sátán hazugságait. Akkor is, és azóta is tökéletes védelmet kínált és kínál Isten beszéde. Ez mindenkor az egyetlen fegyver a rossz felismerésére és teljes legyőzésére. Jézus Krisztus is azzal győzte le az Ellenség minden kísértését földi életében, hogy azokat egybevetette a Biblia kijelentéseivel. Sátánnak adott visszautasító válaszai mindig így kezdődtek: „Meg van írva”. Példája azt mutatja, hogy a hazugság átlátható és legyőzhető a Biblia igéi által.

Jézus „emberölő”-nek is nevezte Sátánt. Akiket Sátán hazugságaival belevisz a bűnök elkövetésébe, azokat egyedül hagyja a bűnben, a rosszban, hogy azután lelkileg, testileg, idegileg a nyomorba, a pusztulásba döntse őket. A bűn kipróbálása, sorozatos elkövetése és megszokása végül halálhoz vezet.

A csalás, a hazugság méretei az embergyilkosságig terjednek tehát, méghozzá évezredek óta. Sátán szedi az áldozatait, „átváltoztatva magát világosság angyalának” (2Korinthus 11,14–15), és „ordító oroszlánként szertejárva” (1Péter 5,8), amint a bibliai hasonlat mondja. „Ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és Sátánnak, mind az egész föld kerekségét elhiteti” (Jelenések 12,9). Az ember bűnbeesése révén ő lett „e világ fejedelme” – amint Jézus nevezte őt (János 14,30).

Üdv. Péter

Péter, a jó és gonosz tudásának fájáról evést már azelőtt megtiltotta az Úr, hogy Sátán elkezdte volna "áldásos" tevékenységét. Tehát a rossz fogalma már azelőtt létezett.

2.voltam

Tényleg nem volt jelen a bűn, a tökéletlenség. De ott volt Sátán. Becsapta Évát, elhitette vele, hogy az Istentől való függetlenség az jó. Ádám tudta, hogy amit Sátán mond az hamis, de Évához való ragaszkodása erősebb volt, mint abba vetett bizalma, hogy Isten ezt a helyzetet is orvosolni tudja(1Timóteusz 2: 14) Sajnos ősszüleink ilyen bután cselekedtek.

Isten nem tudta előre, hogy mi fog történni. Bízott Ádámban és Évában így nem volt szükséges, hogy használja azt a képességét, hogy lássa a jövőt

Nekem van erre egy teóriám, persze nem kell készpénznek venni:) De azért leírom!

1. Nem Éva és Ádám volt az első emberpár. (vannak ősibb emberi leletek is)

2. Ezt a zsidók találták ki, ez az ő történetük, nem az emberiség története.

3. Azért írták le a "bűnbeesést", hogy ezentúl tudják majd egyesek magyarázni, hogy az ember bűnös, és ezért bűnhődnie kell. Tehát erre megy ez az egész.

4. Ott a baki, hogy Isten nem ember, tehát tökéletes, ha tud mindent, akkor tudja a jövőt is, tehát tudta volna, hogy milyen az ember, mivel belelát a szívekbe... innentől már nincs értelme az egésznek. Mivel Isten nem tesz próbára senkit, mivel ismer mindenkit....

5. Viszont ez a "bűnösség" minden emberre átöröklött, vagyis te és én is bűnös vagy (ezt rád erőszakolják) és természetesen ezért kell ilyen rosszul, és rossz világban élni.... persze, mivel ez valakiknek érdeke volt, hogy így legyen....Azért hogy legyenek gazdagok, legyenek nyomorgók , legyen halál, és fájdalom és persze legyen kire ezt fogni, pl. a Sátánra....

6. Igazából ez a bűnbeesés nem is történhetett így meg, mivel ha valaki csak a jót ismeri (azaz nem tudja a rosszat) az nem érte el az ember mai intelligenciáját.

7. Azaz, hogy tudod hogy mi a jó és mi a rossz, az egy ÁLDÁS, mert az azt jelenti, hogy fejlettebb intelligenciával rendelkezel, mint a földön élő többi élőlény. +képes vagy fejlődésre és mivel tudod a rossz és a jót, ezért hatalmad van felette, hogy azt a jó irányba vezesd! Ez az isteni adottságunk! Ezt Istentől kaptuk, a fejlett aggyal jár!

Ha megrekedtünk volna ősi elődeinknél, akkor nem tudnánk a rosszat, és ez azt bizonyítaná, hogy nem vagyunk isteniek!

Azaz isteni adottság, mivel Isten is tudja a jót és a rosszat.

Ez inkább fejlődésnek tekinthető. Itt a baj az, hogy ilyen történetekkel traktálják az embereket, a meg nem történt bűnért kell bűnhődni, ahelyett hogy fejlődnénk az isteni tökéletesség irányába.

Én ezt így érzem.