Bűn ha egy keresztény lány/nő néha vibrátort használ?

Engem inkább az érdekelne, milyen egy "keresztény párkapcsolat"? Mert én úgy tudom, van a keresztény házasság és van a házasságon (szövetségen) kívüli kapcsolat, a paráznaság. Namost, ha valaki keresztényként komolyan veszi a kereszténységet, akkor az összes "hozzávalójával" veszi komolyan nem? Akkor meg hogy lehet az, hogy valakit zavar annyira a műizé magában járatásának kérdése egy "társ" megléte mellett, ugyanakkor nem csinál lelkiismereti gondot abból, hogy az említett "társas kapcsolat" kizárólag bűnként van definiálva a bibliában?

Nem akarok vaskalapos törvénykezőnek tűnni, de nekem logikai (ÉS ha már a kiírt kérdésnél tartunk, ami totálisan magán jellegű, viszont ilyen értelemben, ahogy meg lett fogalmazva provokatív és lejárató mellékzöngékkel van átitatva) ellentmondásnak és okafogyottnak tűnik a fentiekben vázolt levezetés(em) alapján. Most akkor melyik? Jól van, nem kérdeztem.. illetve, csak költői kérdés volt. Ha a kérdező tényleg nem azonos azzal a jóllakott ovodásként nyomuló netes trollal, aki rendszeresen abban leli örömét, hogy jókat röhög a háttérből egy egy beköpött egysorosára írt több oldalnyi válaszokon, hanem tényleg egyszerű kíváncsiság hajtja, akkor az én olvasatomban ez az egész helyzet (túl azon, hogy magán természetű és amúgyis kit érdekel mit töfköd magába?) azonos azzal, amit "határhúzási játszmának" neveznek, vagyis "ezt még lehet, ezt már nem, de azért még elmegy, azt viszont TILOS!" és ez szinte mindenkinél különböző és személy szerint mindenkinek az énképéhez(be) nőtt. A "vallás" ezt nem tiltja, sőt néhol kimondottan, vagy hallgatólagosan, de bátorítja, azonban a "hit" a természetfeletti, mindenható Istenben és a szavában, valamint abban, hogy nem viccből és ok nélkül mondta, amiket mondott, továbbá, hogy a világegyetem teremtője "talán" kicsit okosabb nálunk embereknél, szőval.. ez a hit feltételez egy olyan jellegű bizalmat, hogy a saját gondolatainkat, téziseinket és elgondolásainkat alárendeljük az ő általa lefektetett szabályokhoz, egyszerűbben mondva: engedelmeskedjünk, akár értjük mitől döglik a spanyolviasz, akár nem. Ha ez nincs meg, akkor ki ezt-ki azt mond és mindenki megy amerre tetszik, a gond csak akkor van, amikor évek telnek el és az ember későn döbben rá, hogy kárt vallott, sokszor olyan kárt, ami éppen annak az Istennek a segítsége nélkül, reálisan nézve helyrehozhatatlannak tűnik, akire tojtunk figyelni, amikor kellett volna hölgyek urak. Isten az embert teremtette igaznak, de ők kerestek sok kigondolást. Nekem ez a véleményem. A bűn nem azért bűn, hogy tilalmakat lehessen olvasni emberek fejére és fegyver legyen egyesek kezében mások bűntudattal való irányítására, hanem attól bűn, mert lassan ölő méreg, viszont baromira édes, csillogó és "könnyebb". Olyan ez, mint a testépítés: Lehet valaki (kisebbségként) "natural testépítő" vagyis egészségesen él, étkezik és edz, pusztán az egészségéért, jó kondíciójáért, kiegyensúlyozottabb lelkiállapotáért stb. vagy pedig beállhat a sorba birkulni és 2 fekvenyomás után feszengeni az edzőtermi tükör előtt, aztán megkeresni az öltözőben az emberét, akitől majd a szteroidokat fogja beszerezni, ha megjött a della anyuéktól. Ez utóbbi esetben látványosan, jópofa aránytalan izmokat kotlik magára, amivel lehet villantani a dizsiben, strandon, meg a suliban, viszont lehet, hogy 35 évesen elviszi egy májrák, meg addigis diszkvalifikálják az ágyakrobatika műfajban heresorvadás és egyéb jópofaságok miatt. Csakhogy az elején ez az egész még baromira nem látszik és lehet okoskodni.