A katolikus egyház szerint elkárhozik-e, aki nem hisz Istenben?

Elnézést kedves Kérdező!

Ezt benéztem, tényleg nem Te hoztad fel. Mindegy a lényeg, hogy nincs joghézag.

Én hoztam fel a purgatóriumot, és tudom, hogy a Bibliában így nincs leírva, hogy van, de van rá utalás és a purgatórium megléte teológiailag és filozófiailag is szükségszerű. Ezt a tanítást elfogadta a kereszténység régen is, mert lásd az ortodox keresztények is hiszik. A protestantizmus elindulásakor merültek fel a kételyek, mivel a tisztuló lelkek üdvéért végzett cselekedetek sokszor visszaélésekre adtak okot, amit Luther Márton be akart szüntetni.

De ez már nem ehhez a témához kapcsolódik.

Ezt a kérdést így közvetlenül nem lehet megválaszolni.

A katolikus egyház szerint az ember örök sorsa azon múlik, hogy elfogadja vagy visszautasítja-e Isten üdvözítő kegyelmét. A kegyelmet Isten felajánlhatja az embernek "általunk nem ismert módokon is", így az elfogadása lehet nemtudatos is abban az értelemben, hogy az illető nincs tudatában annak, hogy ő éppen Isten üdvözítő kegyelmét fogadja el (legyőzhetetlen tudatlanság), az elutasítása viszont mindenképpen tudatos kell, hogy legyen. Másrészről az apostol azt írja a Róm 1,20-ban: "Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk", s ezt dogmává is emelte az első vatikáni zsinat, amely elég sokat foglalkozott ezzel a témával.

További olvasásra ajánlom:

- Az első vatikáni zsinat dokumentuma Istenről, hitről és kinyilatkoztatásról (Dei Filius): www.depositum.hu/deifilius_strukturalt.doc

- [link]

- [link]

A keresztény teológia NEM vallja azt, hogy abból, hogy ő az egyedüli igaz vallás, abból az következne, hogy mindenki elkárhozik és csak a keresztények üdvözülhetnek. Mert más kérdés az, hogy valamely vallás magában igaz és egyedül helyes-e, és más: hogy nem lehetnek-e egyes emberek, akik bár tárgyilag tévednek, mégis a saját hibájukon kívül tévednek s így tévedésük nem esik erkölcsi beszámítás alá. Aki nem hanyagságból, megvetésből, csökönyösségből ragaszkodik a téves valláshoz, hanem jóhiszemű tévedés áldozata, az ezzel még nem követ el bűnt s e miatt még nem kell elkárhoznia.

De ebből a tételből nem az következik, hogy nyugodjon maradjon csak mindenki abban a hitben, amelybe született. Ellenkezőleg: mindenkinek legszentebb kötelessége, hogy legjobb tudása szerint keresse az igazságot, az Isten kijelentéseit s akaratát, tehát az igaz vallást s ha megtalálta, kövesse is azt, minden akadályon keresztül. De ha a maga hibáján kívül marad meg a tévedésben, nem vétkezik. Viszont, ha felismerte az igazságot s nem követi azt: súlyosan vétkezik s e miatt el is kárhozhatik.

Vagyis - és most jól figyelj - , CSAK az jut pokolba a pogányok közül, aki a saját hibájából maradt kívül az igaz hiten s aki a természetes erkölcstörvény ellen súlyosan vétett és azt soha megfelelően meg nem bánta. Természetes, hogy ez az eset sokkal könnyebben fordul elő a pogányok, mint a keresztények közt s azért kell mindent elkövetnünk, hogy a pogányok is mielőbb mind Krisztus aklába térjenek. Isten mindenkinek üdvét akarja (1 Tim. 2, 4).

A kereszténység szerint az üdvösséghez szükséges az, hogy valaki megkeresztelkedjék, azonban a tulajdonképpeni vízkeresztségnek létezik pótszere, ez esetben az ún vágykeresztség. A vágykeresztség a szeretet aktusából és a bűnök feletti tökéletes megbánásból áll, amely legalább a keresztség utáni rejtett vágyat is magában foglalja. A rejtett azt jelenti, hogy azoknál, akik nem tudnak a keresztelés létezéséről, ennek a vágynak nem kell kifejezetten meglennie. Ezeknél elegendő az őszinte szándék mindannak megtételére, amit Isten tőlük követel. Ezért, ha tudnának a keresztség szükségességéről, meg is tennék azt. A természetfölötti szeretet aktusában még a keresztelés előtt megkaphatja valaki bűnei bocsánatát és a megszentelő kegyelmet, mert a szeretet Isten iránt és a súlyos bűn állapota a lélekben egyszerre nem lehet jelen. Ezek ellentmondanak egymásnak, mivel a halálos bűn elfordít Istentől, míg a szeretet hozzá köt. Ezért mondja Jézus Mária Magdalénáról: „Bocsánatot nyert sok bűne, mert nagyon szeretett” (Lk 7,47), és Szent János: „Mindaz, aki szeret, Istentől született.” (1 Jn 4,7)

Az Apostolok Cselekedetei a vágykeresztségről mutat be egy példát a pogány Cornelius százados történetével. Ugyanis ott azt olvassuk, hogy Cornelius igaz ember volt, és ahogy csak tudott híven szolgált Istennek. Mikor Szent Péter róla prédikált, a Szentlélek reá szállott és egész családjára, holott még nem voltak megkeresztelve. (ApCsel 10,44-48) További példa a vágykeresztségre Valentinian római császár esete. Őt 392-ben még megkeresztelése előtt meggyilkolták. Szent Ambrus ennek ellenére egyházi temetésben részesítette, mert meg volt róla győződve, hogy a császár a keresztelés iránti vágya miatt már megkapta Isten kegyelmét.

A vágykeresztség létezése az oka annak is, hogy felnőttek megkeresztelésével várni lehet addig, amíg a keresztelendők jól felkészültek és időt találnak a megfelelő ünnepségre (a klasszikus keresztelő idő a húsvét). A vágykeresztség kisgyerekek számára természetesen nem jöhet szóba, őket ezért kell minél hamarabb megkeresztelni.

De te hivatalos egyházi állásfoglalást kértél, ezért idézem neked a II. vatikáni zsinat határozatát a kérdésről:

"Akik Krisztus evangéliumát és az ő Egyházát »önhibájukon kívül« nem ismerik, de őszinte szívvel keresik Istent, és a kegyelem hatására teljesítik a lelkiismeretük szavában fölismert akaratát, elnyerHETik az örök üdvösséget. Az isteni Gondviselés azoktól sem tagadja meg az üdvösséghez szükséges segítséget, akik önhibájukon kívül nem jutottak el Isten kifejezett ismeretére, de -- nem az isteni kegyelem nélkül -- iparkodnak becsületesen élni. Mert ami jó és igaz van náluk, azt az evangéliumra való előkészületnek értékeli az Egyház és Isten adományának tartja, aki megvilágosít minden embert, hogy végül élete legyen. Az emberek azonban gyakran, mert a Gonosz rászedte őket, belevesztek okoskodásukba és Isten igazságát hazugsággal cserélték föl azáltal, hogy inkább szolgáltak a teremtménynek, mint a Teremtőnek (vö. Róm 1,21.25), vagy Isten nélkül élve és meghalva ebben a világban a végső kétségbeesés fenyegeti őket. Ezért Isten dicsőségére és mindannyiuk üdvösségének előmozdítására az Egyház, emlékezve az Úr parancsára: "Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek" (Mk 16,15), gondosan törekszik arra, hogy támogassa a missziókat."

Továbbá:

"...a földön vándorló Egyház szükséges az üdvösséghez. Mert egyedül Krisztus a közvetítő és az üdvösség útja, aki az Ő testében, ami az Egyház, jelenik meg számunkra; Ő maga pedig kifejezetten hangsúlyozva a hit és a keresztség szükséges voltát (vö. Mk 16,16; Jn 3,5), egyúttal az Egyház szükségességét is megerősítette, melybe a keresztségen mint ajtón át lépnek be az emberek. Ezért nem üdvözülhetnek azok az emberek, akik »tudják ugyan«, hogy Isten Jézus Krisztus által az üdvösség szükséges intézményének alapította meg a katolikus Egyházat, mégsem akarnak belépni oda vagy megmaradni benne."

Aki hisz, de nagy bűnöket követ el, az is elkárhozhat. de elég a halála előtt feloldozást nyernie, és akkor megmenekül.

Aki azért nem hisz, mert nem találkozott az evangéliummal, az nem kárhozik el valószínűleg. De aki hallott róla, és azért nem hisz, mert Isten nem bizonyította be neki, hogy létezik, annak nem lesz kegyelem, hacsak meg nem tér.

14-es válaszoló vagyok.

Eléggé összecsapva írtam meg a tegnapi válaszomat, s most visszaolvasva észrevettem benne jónéhány súlyos hibát, pontatlanságot, ezért szeretném ezeket most kijavítani.

A katolikus egyház szerint az ember örök sorsa azon múlik, hogy elfogadja vagy visszautasítja-e Isten üdvözítő kegyelmét. Habár az Egyház minden ember üdvözülésében legalább közvetett szerepet játszik, a kegyelmet Isten felajánlhatja az embernek "általunk nem ismert módokon is", ha az ember a lelkiismeretébe írt törvényt követi és nem hallott még az Egyházról és a keresztségről, de az Egyházhoz tartozás, ill. a megkeresztelkedés legalább a vágy szintjén megvan (a tudásának megfelelő formában). Ez a legyőzhetetlen tudatlanság (ignorantia invincibilis). Az isteni üdvözítő kegyelem elutasítása viszont mindenképpen tudatos kell, hogy legyen, még akkor is, ha nem hallott a kereszténység által hirdetett Istenről és az evangéliumról, hiszen ahogy az apostol írja a Róm 1,20-ban: "Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk".

Kedves Kérdező!

A kérdésed értelmes és jogos. Mit mond a Katolikus Egyház az Istenben nem hívők üdvösségéről?

Döbbenettel töltött el azonban az az arrogancia, ahogyan kezelted a Purgatórium létezését firtató egyik hozzászóló megjegyzését! Valóban nem te hoztad szóba a Purgatóriumot, de ez nem jelenti azt, hogy csak és kizárólag katolikusok véleményét érdemes meghallgatnod!

Egy ember üdvösségét a Katolikus Egyház, vagy Isten dönti el? Nyilván Isten. Mi tehát a fontosabb? Azt tanulmányozni, hogy mit mond erről a Katolikus Egyház, vagy azt tanulmányozni, hogy mit mond erről Isten kinyilatkoztatása: a Biblia?

Ha érdekel, a Biblia azt mondja, hogy aki hisz Istenben, az még nem feltétlenül üdvözül. Hiszen Istent az ördögök is hiszik. (De ezek nem fognak üdvözülni.) És akik megvallották Jézust Uruknak, azok sem feltétlenül fognak üdvözülni. Ki üdvözülhet tehát? Akik fehér ruhát nyernek Jézustól. A fehér ruha az ember jellemét jelenti. A fehér ruhát úgy nyerhették el, hogy ruháikat megmosták Jézus vérében. Csak azok nyerhetnek fehér ruhát, akik Jézus áldozatára hivatkozva kérik Isten bocsánatát és kegyelmét, és engednek a Szentlélek munkájának, hogy bűneikből kimosdassa őket.

Fontos tanács: Én nem arra helyezném a hangsúlyt, hogy mikor kárhozunk el, hanem arra, hogy mikor üdvözülünk?

Végül pedig egy számomra fontos kérdés: a Purgatóriumra hol található utalás a Bibliában? Nem a vitatkozás, vagy a vetekedés kedvéért kérdezem, hanem tényleg nem tudom ezt a dolgot.

További gondolatok a Purgatórium létezésével kapcsolatban:

Ha létezik Purgatórium, akkor az tehát nem csupán az emberek megfélemlítésére szolgált, hogy a búcsúcédulák jobban fogyjanak? Luther hogy merte elvetni a létezését, ha valóban van utalás erre a Bibliában? Luther a Szentíráshoz való ragaszkodást helyezte minden tekintély fölé. Ha van utalás a Purgatórium létezésére a Bibliában, akkor Luther, szerzetesként miért nem tanult és tudott erről?

A Purgatórium az a hely, ahol a lelkek megtisztulnak? Tehát a lélek különválasztható a testtől? A halál után is tovább gondolkodunk, és döntünk, és tisztulunk? Ha ez igaz, akkor nem is halunk meg valójában, csak a testünket vesztjük el! Ha viszont nem halunk meg valójában, akkor igazat szólt a Kísértő: "Bizony nem haltok meg." És hogyan értékeljük Isten szavát: "Azon a napon meghalsz"?