A bibliában (mindkettőben) mit írnak a pokolról és az emberi bűnösökről?

Az 1Mózes-ből nem tudom minek lobogtatod a versdet. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen a lélek szó a Szentírásban gyakran az emberi életet [Vö. Mt 16,25--26; Jn 15,13.] vagy az egész emberi személyt [Vö. ApCsel 2,41.] is jelenti. De jelenti az ember bensőjét is [Vö. Mt 26,38; Jn 12,27.], azt, ami benne a legdrágább [Vö. Mt 10,28; 2Mak 6,30.], azt, ami által a leginkább Isten képmása: a "lélek" az emberben a szellemi principiumot jelenti.

Az az ószövetségi szóhasználat, amely nefes-nek nevezi az embert magát is (és amelyet az általad lobogtatott versben is megmutatkozni látsz), egyáltalán nem zárja ki, hogy az ember több lenne, mint puszta anyag és hús. A nefes szó az Ószövetségben gyakorta a teljes embert jelenti, tehát ha az ember (akár testileg) meghal, akkor e szóhasználat szerint a lélek meghal. Ez általában büntetésként szerepel. Az Ószövetségben nem volt még olyan világos az ember halál utáni sorsa, mint az Újszövetségben, így nem meglepőek az ilyen megfogalmazások. Erről sok mindent lehetne írni, de ha hajlandó vagy, elolvashatod H. W. Wolfftól az Ószöv. antropológiája c. könyvet (Harmat kiadó, 2001), amely nyelvi alapon bizonyítja, hogy amit az Ószöv.-ben léleknek neveznek, az erősen testi jegyeket mutat magán. Amikor ezt következetesen a "psziché" szóval kezdték fordítani, egy testi(bb) fogalmat borítottak le egy szellemi(bb) görög fogalommal.

„Az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét (nesamah). Így lett az ember élôlénnyé (nefes)” (Ter 2,7).

A leírás már egyébként burkoltan jelzi, hogy van az emberben valami, amit külön adott Isten, külön lehelt bele.

A nefes héber szó, amely lélegzetet és lélegezni tudó élôlényt egyaránt jelent, de nem a testtel szembeállítható lelket.

A baszar szó elsôdleges jelentése hús, másodlagos jelentése test, harmadsorban az egész embert jelenti, a testbôl és lélekbôl álló élô embert (pl. Verbum caro factum est; incarnatio). Az emberre kétféle értelemben alkalmazzák: néha láthatóságát, tapinthatóságát vagy sebezhetôségét akarja jelezni, ritkábban pedig azt az embert, aki megfeledkezik az Istennel való kapcsolatáról. Az utóbbi értelemben szembe van állítva az Istennel kapcsolatot tartó ruach-val, de csakis ilyen kegyelmi vonalon, nem pedig metafizikai ellentét formájában. A régi könyvek még tehát nem két olyan valaminek tekintik a testet és lelket, amelyek összetételébôl egy harmadik lesz, úgy hogy azok szét is választhatók egymástól. Nem a test hal meg, hanem az ember (Ter 3,17-19). Nem a nefes vagy a ruach lesz az alvilág (seól) lakója, hanem az ember, aki ott árnyékszerű formában él tovább, bár teste elrothad.

Nincs ebben semmi meglepő, hiszen ez az ószövetségi nézet, amely bizony szűkebb, mint az újszövetségi. Érdemes tehát tudatosítani egy kereszténynek is, nehogy mindenhol egyháza dogmáját akarja fellelni. - Jehova Tanúi elkövetik azt a hibát, hogy a Biblia előrehaladó kinyilatkoztatási menetrendjét sutba dobva az Ószövetséggel ütik agyon az Újat (annak több kinyilatkoztatott részletét, mely néhol felülírta a korábbi szűkös tudásra alapozott kijelentéseket). Erre nem az a megoldás, hogy az Újat akarjuk az Óban minduntalan meglátni, s ahol az kevesebbet mond, ott görcsösen belemagyarázzuk. JT-i ellen bőven elég ilyenkor pl. a Prédikátor vagy némelyik zsoltáros létpesszimizmusát bizonyítékul hozni, hiszen ők a földön vártak minden jutalmat, és ezért féltek a haláltól, könyörögtek életük meghosszabbodásáért és így tovább.

Az Őrtorony túlzottan leszűkítik a „lélek" és a „szellem" fogalmát; a „lélek" csak „egész ember", és a „szellem" csak „életerő". Mindamellett az Őrtorony bibliai lexikona is elég nyílt ahhoz, hogy bevallják: „Széles jelentéstartalmuk van ezeknek a kifejezéseknek, különböző árnyalatokkal" (i. m. 1. 340. o.), akkor is, ha magyarázatukhoz nem vonnak le következtetéseket ebből a felismerésből. Éppen azért, mert a „rúach" és „n'sámá" (héber), továbbá a görög pneuma („szellem"), valamint a „nefes" (héber) és a „pszühé" (görög) kifejezéseknek oly „széles jelentéstartalmuk van", magyarázatuk és elhelyezésük a teológia tudományában is nehéz. így itt csak nagy vonalakban vázolhatjuk őket -, arra a kérdésre tekintettel, hogy van-e további lét a halál után (kontinuitás), vagy az ember a „teljes halálba" süllyed (diszkontinuitás).

Az ember maga élő lélek, vagy van lelke? A Biblia mindkettőt mondja.

Isten az ember testét földből alkotta, és életet adott annak az Istenhez hasonló halhatatlan lélek által. Az, hogy Jehova Tanúi az embernek ezt az „egységességét" hangsúlyozzák, érvelésüknek valós eleme. Igen, az ember a maga egészében „élő lélek", amelyet Isten a földből formált, és életének leheletével (ha nem is olyan dinamisztikusan, majdhogynem materialisztikusan értve, mint az Őrtorony Társulat, ld. feljebb) töltött be. Mivel azonban a „nefes" és a „pszühé" fogalmát az Ó- és az Újszövetség tovább szélesíti, és egy sor jelentésárnyalatot mutat fel, másképp is alkalmazható, így például a következő kijelentésekben: „a lelke (pszühé) benne van (en autó)" (Csel 20,10; vö. 1Kir 17,21k), „lelkük van (ta ehonta pszühasz)" (Jel 8,9 stb.). Jehova Tanúinak ismételten azok a helyek okoznak gondot, ahol test és lélek megkülönböztetéséről, sőt szétválasztásáról van szó, például Mt 10,28-ban: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket (pszühé) meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja veszíteni a gyehennában." Az „Újszövetségi Teológiai Fogalmi szótár (TBLNT) a héber „nefes" és a görög „pszühé" következő jelentésárnyalatait sorolja fel a Szentírásban, a megfelelő helyekkel alátámasztva: „az élet helye, vagy az élet", „az egész természeti lét és az ember élete", „élő lélek", „a belső emberi élet... én, személy, személyiség a lélek különböző erőivel... a személy a tudat minden képességével", „az elevenség és az akarat és kedély oldala az emberben", „az eszhatológikus élet", „az az adottság, amelyen belül élet és halál, romlás és üdvösség eldől" (THBLNT D/1977 1.116k). Ha közös nevezőre akarjuk hozni a definícióknak ezt a zavaró (korántsem teljes) változatosságát, akkor talán így fogalmazhatunk: A „lélek" olyan fogalom, amely mind az emberi személy egészére, mind pedig lényegi tulajdonságaira és körülményeire vonatkozhat. Az Ó- és az Újszövetség úgy ábrázolja az embert mint „lelket", de úgy is, mint „szellem-lélek-test" egységét, amely a testi halállal ideiglenesen megszűnik, és a testi feltámadáskor helyreáll. A köztes időben (köztes állapot a földi halál és az utolsó napi feltámadás között) az ember személyként tovább létezik, mégha földi, anyagi test nélkül is. A személy folyamatossága a földi halál és a feltámadás között az emberi én - vagy a „lélek" - továbbélésének is nevezhető, anélkül, hogy ezzel „a lélek halhatatlansága" pogány platonista elképzeléseinek hódolnánk. A „lélek" ebben az értelemben az embernek az anyagi halálon túl is tartó személyisége.

Azta paszta cipőpaszta :D Hát ezt végigolvasni.

Ne haragudj, hogy ilyet mondok, de ennek se eleje se vége, aszem erre lehet azt mondani, hogy beszél, de hogy miről az jó kérdés.

Vegyük alapjában a Bibliaverseket:

Prédikátor 9: 5, 6 - amikor egy személy meghal, ott mindennek vége.

Ezékiel 18: 4 - a lélek meghalhat. A Bibliában sehol sem szerepel a lélek mellett a halhatatlan vagy örökkévaló szó.

1Mózes 2: 7 - az ember maga a lélek és nem egy tőle különálló rész.

Vagy egyértelmű, hogy a lélek halhatatlanságának tanítása, csak akkor lett része a keresztény tanításoknak, amikor az megromlott és elkezdődött a hitehagyás. Akkor pedig egy keresztény miért is kardoskodik egy pogány tanítás mellett?

Kedves lsandor!

#21-es vagyok, a #23-as válaszodra reagálnék. Először is, ezt most csak kimásoltad valahonnan, vagy át is gondoltad, hogy mit írsz?

"hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat". - Kijelentéseidnél fontos megvizsgálni a szövegkörnyezetet is. Ennek a személynek akiről most szó van, azt mondta Jézus, hogy legyen a követője, Ő pedig azt válaszolta erre, hogy egyszer had temesse el az apját. A férfi apja nyilvánvalóan még nem halt meg, különben nem valószínű, hogy a fia itt hallgatná Jézust."

Miért nem valószínű? Jézus soha se találkozott gyászoló emberekkel?

"A fiú nyilván addig kér időt, amíg apja meg nem hal."

Túl sokszor használod a "nyilvánvaló", "nyilván" kifejezéseket. Csakugyan nyilván??? Gondold már át, légy szíves, hogy miket írsz. Jézus nem egy teológussal beszélgetett, akinek a szavai mögött hatalmas szellemi igazságok voltak, hanem egy egyszerű, hétköznapi emberrel, aki számára az, hogy el kell temetni az apját, tényleg azt jelentette, hogy el kell temetnie az apját, mert meghalt.

Szerintem sokkal "nyilvánvalóbb", hogy Jézus továbbment arról helyről és nem várta meg akár a másnapot sem, ha akkor volt az apja temetése. Akkor ugyanis Jézus követése tényleg azt jelentette, hogy fizikailag otthagyják mindenüket és mennek és követik Jézust oda, ahova Ő megy.

"Nincs felkészülve arra, hogy Isten Királyságát tegye életében az első helyre. Jézus erre válaszolta neki azt, hogy hagyja, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat. Jézus ezzel arra utalt, hogyha ez a fiatal vagy a családtagjai nem lesznek Jézus követői, akkor i. sz. 70-ben Jeruzsálem pusztulásakor ők is meg fognak halni."

Ha így is lenne, akkor hogyan temetik el a halottak a halottaikat???

Lehet, hogy nem érted teljesen a gondolatmenetemet. Jézus azt mondta ennek az embernek, hogy hagyja, hogy hadd temessék el a halottak az ő halottaikat. Kik azok, akik el tudnak temetni valakit? Nyilván, és ez tényleg "nyilván" :), csak élő emberek. Hogy nevezte ezeket az embereket Jézus? Halottaknak, akik eltemetik az ő halottaikat. Mivel ezek élő emberek voltak, ezért csakis a szellemi halálukra utalhatott Jézus, hogy ezek a szellemi halott emberek hadd temessék el a fizikai (és szellemi) halott ismerőseiket. Erről a szellemi halálról beszélt Jézus többek között az Úrvacsora vételével kapcsolatban:

'Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem iszszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.' Ján 6:53

"Ezáltal arra utalt, hogy már most halott személyeknek tekinthetők és akkor ők had temessék el az adott pillanatban már tényleg meghalt hozzátartozóikat. Tehát ez a Bibliavers egyáltalán nem ahhoz kapcsolódik, mint aminek az alátámasztására te fel akarod használni."

Nem igazán értem, hogy mi a különbség az akkori, vagy 40 évvel későbbi temetés között. Ugyanúgy a szellemi halott ember temeti el a fizikai halottat. Péternek csupán annyit akartam bebizonyítani Isten Igéjéből, hogy a halálról csak egy egyoldalú, torz képe van, mert a szellemi halott emberek is halottak, de még sincsenek megsemmisülve. Ádám se halt meg fizikailag azon a napon, amikor vétkezett, pedig ezt mondta neki Isten! Ádám szellemi halottá vált a bűn következményeként és elszakadt Istentől. És ez a szellemi halál sem az elmúlást, megsemmisülést jelentette.

"Valamint utaltál a János 5: 28, 29 szavaira is. Ez a vers nem a halott személyek testét elhagyó lélekre utal, mivel a Biblia azt mondja, hogy amikor egy személy meghal, akkor megszűnik létezni... Valamint arra utalsz, hogy Jézus szavait kell figyelembe venni. Akkor érdemes lenne azon is elgondolkodnod, hogy Jézus miért az alvás állapotához hasonlította a halált?"

Akkor most a halott ember alszik, vagy pedig megszűnik létezni?

Tudtad azt, hogy amikor alszunk, a szellemünk sokkal éberebbé válik és álmaink pedig szellemiek? Ezért van az, hogy ha például napközben tisztátalan gondolatid támadnak, akkor jó eséllyel éjszaka tisztátalan álmaid lesznek! Egyszer azt mondta nekem a tisztátalan álmokra valaki, hogy az nem bűn - de most már tudom, hogy ez nem igaz, mert ezek az álmok többnyire a nappal elkövetett bűnök következményei. A fizikai alvás során a szellemünk továbbra is ébren marad és az igenis képes érzékelni, látni, hallani. A fizikai halál is egy hasonló állapot. Jézus szerint a halottak meg fogják az Ő hangját hallani!

De majd holnap reggel, ha fölkelsz, nyugodtan kérdezd meg magadtól a következőt: "az Őrtorony tanítása szerint akkor most éjszaka nem léteztem?"

Üdv.

[link]

[link]

[link]

[link]