Jákob miért csapta be apját?

Nos ez nem hazugság volt, hiszen Ézsau nem értékelte az örökségét, és semmibe vette azt, képes volt egy tál ételért eladni azt.

Ez tanít nekünk valamit.

. Jákob nagyra becsülte a szellemi értékeket ***

Jákob semmiképpen sem túrta ki Ézsaut az örökségéből. már a fiúk születése előtt megmondta, hogy „az idősebb fogja szolgálni a fiatalabbikat” (1Mózes 25:23). „Nem lett volna egyszerűbb, ha Isten úgy rendezi, hogy Jákob szülessen meg előbb?” — kérdezhetné valaki. A későbbi eseményekből fontos tanulságokat vonhatunk le. Isten nem azoknak tartogatja az áldásait, akik úgy érzik, hogy jogosultak erre. Ki nem érdemelt kedvességet azok iránt mutat, akiket kiválaszt. Az elsőszülöttségi jogot ezért Jákob kapta meg, nem pedig a bátyja, aki nem értékelte. Ugyanígy, mivel a test szerinti zsidók nemzetként ugyanúgy viselkedtek, mint Ézsau, a helyüket átvette a szellemi Izrael (Róma 9:6–16, 24). A Jehovához fűződő jó kapcsolathoz nem lehet erőfeszítés nélkül, örökségként hozzájutni, még akkor sem, ha valaki istenfélő családban vagy környezetben születik. Aki szeretne áldásokat kapni Istentől, annak istenfélelmet kell kifejlesztenie, és igazán értékelnie kell a szellemi dolgokat.

Ennyire komoly.:)

Hogyne lett volna hazugság! Méghozzá nem is kicsi, és nem is véletlen, vagy eseti, hanem előre megfontolt és kitervelt, tárgyi bizonyítékokkal is alátámasztott megtévesztés.

Azért tehette Jákob - az édesanyjával közösen - mert nem győzte kivárni az Isten közbelépését, nem hitt az ígéretben, és saját kezébe akarta venni a sorsát. Sok jó nem sült ki belőle, EZ a dolog igazi tanulsága, és még véletlenül sem az, hogy nekünk miféle erőfeszítést kell tennünk az örökségünk elnyerésére. Pont, hogy semmilyent, erre tanít ez a történet. Bízni kell Isten beszédében, és csak Őtőle várni a segítséget. Aki emberben bízik (akár saját magában), az elveszésre van ítélve.

Nem kell erőfeszítést tenni?Na ne már!

A nagy semmiért kapsz jutalmat.

(Lukács 13:24) 24 „Megfeszített erővel küzdjetek, hogy bejussatok a szűk ajtón, mert — mondom nektek — sokan igyekeznek majd bejutni, de nem tudnak,

□ Mit jelentenek Jézus szavai: „Küzdjetek . . . bemenni a szűk kapun”? (Lukács 13:24, Vida fordítás).

Jézus szavai igyekezetet foglalnak magukban, azt, hogy erőnket megfeszítve teszünk valamit. Szavai azt is jelzik, hogy egyesek úgy szeretnének „bemenni a . . . kapun”, ahogy nekik tetszik, a nekik megfelelő könnyed módon. Ezért mindannyian feltehetjük magunknak a kérdést: „Szorgalmasan, iparkodva végzem a dolgomat?”

Pál apostol jó példája, de a többi apostol kemény munkája is bizonyítja, hogy nem lehet lightosra venni, különösen mivel az utolsó napokban élünk.

Köszönöm:)

Lehet nullázni.

Hitetlenségből. A születésükkor volt egy prófécia, hogy "a nagyobbik szokgál a kisebbiknek" ami ellentmondott a "szokásjognak" vagyis, hogy az elsőszülött örökli az áldás és a vagyon nagyobbik részét "krémjét". Furcsa módon épp Ábrahámnak, a hit "attyának" és Izsáknak az "ígéret gyermekének" mindkét "gyereke" ilyen hitetlen volt, csak Jákob kisebb mértékben, mint Ézsaú, aki teljesen materialista, hedonista és földhözragadt volt, míg Jákob legalább még képes volt értékelni Isten szabát arra vonatkozóan, hogy az áldás mennyire fontos. DE ahhoz már vagy a tudása, vagy a hite nem volt elégséges, hogy az ígéret beteljesedését "kivárja" úgyhogy inkább emberi módon elébe ment. Anyagi "áldásról" még nem lehetett szó, mert az várható volt, hogy apja és Ézsaú is "felkapják" majd a vizet és végül menekülnie is kellett. Egyébként a "Jákob" nevet sem véletlenül kapta (jelentése: sarkot fogó, gáncsoló; ma úgy mondanánk: cseles:D) ahogy az sem véletlen, hogy miután találkozott Istennel Ő megváltoztatta Jákob nevét: Izraelre. ezek a dolgok akkor még jelentettek valamit, ahogy a későbbi kultúrákban, pl. a rómaiaknál is: "nomen est omen: nevedben a végzeted".

Szóval a lényeg: Jákob ismerte ezeket a "szellemi" törvényszerűségeket, viszont nem volt meg neki Ábrahám hite Istenben "aki a láthatókat a láthatatlanból előhozza" így kigondolta a "metódust" hogyan mehetne biztosra. főleg azt látva, hogy egy olyan ember kapja majd ezeket az áldásokat, akit az evésen, iváson, alváson és egyéb "természetes" cselekedeteken kívül a világon semmi nem érdekel és tojik az egészre. Végülis hosszú évtizedekbe került, mire Isten megtanította neki, hogy CSAK hitből közeledhet hozzá, nem "ragadhatja" csak úgy magához testi módon, emberi módon Isten "dolgait", aki nem evilági lény és nem is emberi módon gondolkodik, vagy cselekszik. Később is megvolt még nyomokban ez a testi, emberi hozzáállása, hogy "majd ő!". Pl. amikor már hazafelé tartott(ak) a szülőföldjére kánaánba és az Úr Angyalával (a később Jézusként megtestesült messiással) küzdött és megragadta, nem akarta elengedni. A "jutalma" sántaság lett, hogy emlékeztesse élete végéig erre a "rossz" hozzáállásra, ami azonban nem volt teljesen "rossz" inkább "felemás". Jézus erről a fajta (lelki) eltökéltségről beszélt, amikor azt mondta: "erőszakosoké a mennyek országa" Pál pedig Isten ihletésére nem véletlenül mondta, hogy "Jákobot szerettem, Ézsaút gyűlöltem (rossz a fordítás: kevésbé kedveltem)". Mert npha Jákobnak sok hibája volt és lehet mondani, hogy ez egy nagyon aljas húzás volt, Isten a "motivációját" a végső motivációját nézte, mert ő a "szíveket vizsgálja" nem pedig csak azt, amit az emberek, akik azt "vizsgálják" csak, ami kiveri a szemüket, vagy az orruk előtt van. Jákob már akkor sejthette, hogy menekülnie kell otthonról, amikor az egészbe belekezdett. Kevés hite volt, de az VOLT: abban, hogy Isten áldásával majd visszájára fordulhat ez az egész, egyszer helyreáll a rend és végül mégis beteljesedik a születésükkor kapott prófécia. Aztán elmenekült egy bottal, mint összes vagyonával egy ismeretlen országba 14 évnyi ingyen munkára, ráadásul rokonhoz, aki úgy és ott zsigerelte és semmizte ki, ahogy és amilyen módon csak tudta. És Jákob OTT tanulta meg, hogy CSAK hit által kaphat bármit is ebben az életben Istentől (olvasd el azt a "nem túl valószínű" csodát, amikor Isten a tarka juhokat kezdte el szaporítani pl.)

Szóval így, noha "ifjúsága vétkét" ugyan elkövette, de később, mikor a saját bőrén kellett megtapasztalnia 14 évig, hogy milyen kisemmizettnek lenni és CSAK Istenben bízva reménykedni (inkább hinni, az erősebb:D) egy lehetetlennek tűnő helyzetben, amikor minden porcikája azt súgta, hogy nincs kiút és belefásulhatott volna, szóval akkor tanulta meg, hogyan kell hinni, hittel közeledni Isten felé, nem "megszokásból" vagy azoknak a szellemi óriásoknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Rebekának az "örökölt" hitéből "megélni" alanyi jogon, akiknek az árnyékában felnőtt.. Hogy Isten személyesen VELE akar kapcsoaltot kiépíteni és ápolni, neki ugyanazokon a lépéseken kell átmennie egyénileg, mint a felmenőinek, nem jár automatikusan születés útján. De ez megvolt benne, hogy ragaszkodott Isten ígéreteihez, tisztelte Őt. Csak trükközött. Meg is lett az eredménye. Egyébként ugyanez történt "Egyiptom hercegével" Mózessel is. A hatalmát, erejét és a fáraó lányának fiaként, egyiptom bölcsességét és műveltségét birtokló emberként elérkezettnek látta, hogy a népét "megváltsa" a rabszolgaságból és ő is nekiesett az egésznek "emberi módon" mint Jákob (meg mint kiskutya a biciklinek) viszont "jószándékkal". Ott is mi lett a következmény? Emberölés, 40 évnyi élet egy barátságtalan, félsivatagos földterületen, ahol árnyékban van 40 fok és "kiüresedés" ebből az emberi gőgből, ahogy egyiptomban hozzáfogott.. És amikor visszatért egyiptomba, a biblia feljegyzése szerint "nem volt Mózesnél szelídebb ember" mégis halatmas "ereje" volt. Mert ahol "meghal" az ember "saját" ereje, testben bízása, ott nyer teret Isten hatalmas ereje. És végig ott volt a botja, amik által tette a csodákat (nem ő, hanem Isten, de érted) ami egész hátralévő életében emlékeztette arra, hogy honnét jött: a 40 évnyi birkapásztorkodásra 50 fokban, ahová a testi "akarnoksága", "saját bölcsessége" és "saját ereje" juttatta.

Pál:

"Az ilyennel dicsekeszem; magammal pedig nem dicsekeszem, ha csak az én gyengeségeimmel nem. Mert ha dicsekedni akarok, nem leszek esztelen; mert igazságot mondok; de megtürtõztetem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint a minek lát, vagy a mit hall tõlem. És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam. Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tõlem; És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erõm erõtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erõtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem. Annakokáért gyönyörködöm az erõtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert a mikor erõtelen vagyok, akkor vagyok erõs"

Vagyis, amikor Jákob, Mózes és Pál feladták a saját képességeikre való támaszkodást és átengedték Istennek önként a cselekvést engedelmességben, akkor tudta Isten megmutatni rajtuk hatalmát és cselekedni rajtuk Isteni módon, Szelleme által megáldva ezzel ember tömegeket és megváltoztatva a világot mindhárom esetben. Mert, ellentétben a sátánnal, aki kényszerít, hazudik, manipulál és befolyásol, Isten SOHA nem tesz ilyet, noha végtelen erejű és bármikor elfújhatná az egész univerzumot atomostól, quarkostól, glüonostól, higgs mezőstől, szuperhúrostól a retekbe:)

Mert Isten: ISTEN és hozzá képest a mi összes bölcsességünk, "nemességünk" és minden erőnk kb. akkora sincs, hogy ha az emberiség egésze egy bolha volna, akkor a (saját) tudása, bölcsessége stb. simán kimerülne egy pattanásba gravírozott "HELLO!"-ban a bolha fenekén és puszi, verhetné is földhöz önfeledten:)

Jákób valóban hazudott, de hát mit is tehetett volna, hiszen a neve is "Csaló". Ezt jelenti ugyanis Jákób.

Jákób nagyon nagyra tartotta az örökséget, míg Ézsau eladta, azt mondja a Zsidókhoz írt levél, hogy "paráznává lett". Azaz az örökséget semmibe vette és egy tál kajáért, a testi késztetésért eladta a szellemi áldást, amit nyerhetett volna.

Egyébként, Jákób csak az atyai áldást nyerte el, nem az Isten áldását. Azt később kapta meg. Itt még csak azt mondja:

I Móz 28: 3 A mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítsa és sokasítsa meg utódaidat, hogy népek gyülekezetévé váljanak. 4Adja neked Ábrahám áldását, neked és utódaidnak veled együtt, hogy birtokba vedd ezt az országot, ahol jövevény vagy, amelyet Ábrahámnak adott az Isten. 5Így küldte el Izsák Jákóbot, hogy Paddan-Arámba menjen Lábánhoz, az arám Betúél fiához, Rebekának, Jákób és Ézsau anyjának a bátyjához.

Tehát, az Úr adhatta neki ezt az áldást, nem pedig Izsák. Viszont Bételnél maga Isten áldotta meg.

Továbbá: Jákób életében látható a megtérés folyamata is. Valóban, csaló volt. Ügyeskedett, mindenkit átvágott. Viszont Pénuél-nál, amikor Isten megjelent neki és küzdütt Vele, és győzött, a következő játszódott le:

1 Móz, 32:

25Jákób pedig ott maradt egyedül. Ekkor Valaki tusakodott vele egészen hajnalhasadtáig. 26De látta, hogy nem bír vele, ezért megütötte a csípője forgócsontját, és kificamodott Jákób csípőjének forgócsontja a tusakodás közben. 27Akkor ezt mondta Jákóbnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Ő azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem. 28Ekkor megkérdezte tőle: Mi a neved? Ő így felelt: Jákób. 29Erre azt mondta: Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél.

Azaz:

- Mi a neved?

- CSALÓ.

- Nem Csaló lesz ezután a neved...

Itt valójában nem csak a csípője tört össze, hanem minden ereje elhagyta, mikor Isten a szemébe nézett, és megkérdezte: Ki vagy?

Jákób erre teljesen összetört, és elismerte: csaló vagyok.

Isten pedig megajándékozta őt egy új elhívással.

Szerintem csodálatos, amit ez tanít nekünk. Az egyik kedvenc történetem! Rengeteg más is van még, amit ebből tanulhatunk. De ha csak arra gondolunk, hogy Ábrahám, Izsák és Jákób Istenének hívják a Mindenhatót, akkor már ez is döbbenetesen hangzik: Ábrahám, Izsák és a Csaló Istene... Aki megtért.

Kedves 4-es válaszoló!

Az én megmenekülésem, üdvösségem nem függ a világon semmi mástól, csak és kizárólag Isten akaratától. Ha Ő kiválaszt engem, akkor ad nekem hitet, szellemet, erőt, akarást, kitartást, értelmet arra, hogy végig tudjam csinálni azt, amit Ő ad dolgomul, de ebben nekem semmiféle érdemem nincsen. Nem az engedelmességért CSERÉBE kapok üdvösséget, hanem az üdvösség eleve elő van készítve, és ennek ÉRDEKÉBEN tart meg engem engedelmességben az Isten.

Ennek a mikéntjét, módját én nem ismerem, nem tudom előre a végét a sorsomnak, ezért kell úgy hozzáállnom, mint a futóknak, akik közül csak egy győzhet, és mindent megtenni azért, hogy Istennek tetsző módon éljek. Ez persze csak emberi szemszögből van így, valójában mind az akarást, mind a cselekvést az Isten munkálja ki bennem.

Hát elég rossz lehet egy reformátusnak. Mint utolsó is írja, végig küzdheted az életedet, mégis pokolra jutsz, mert Isten legfőbb szórakozása, hogy némelyeket pokolra küld, akárhogy is küzdenek, másokat meg mennybe, akármilyen életet is éltek... Ez nonszensz.

Természetesen van kiválasztás és elrendelés, de nem abban az értelemben, ahogy itten kisarkítjátok. Kizárt dolog, hogy meghaljon bárki is, aki tiszta szívből keresi az Urat. Olvassatok néha Bibliát is, ne csak keresztény magyarázatokat:D