Láttad már Istent?

Csatlakozom az előttem szólóhoz.

Maga Mózes is kifejezte egyszer, hogy mutassa meg magát neki a Teremtő, de Ő igy válaszolt:

Ember engem élve nem láthat.

Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.

Jn 1.19

18

a

Istent soha nem látta senki;

b

(egy) egyetlen nemzett, (ilyen) Isten,

c

aki az Atya ölén nyugszik,

d

ő jelentette ki.

A. Egyes kéziratok ezt olvassák a 18b-ben: "az egyetlen nemzett Fiú". Szö­vegkritikailag azonban jobban igazolható ez a változat: "egy egyetlen nemzett, Isten". [22] E nehéz olvasat azonban teológiai szempontból egyáltalán nem értel­metlen. Az "Isten" szó (névelő nélkül) nem csupán az Atyára vonatkozhat: a kifejezés az 1,1c-ben is a Logosz isteni létmódját jelölte: "(ilyen) Isten volt a Logosz". E Logosz az 1,14 szerint hússá lett, és azóta "egyetlenként", "egyetlen nemzettként" ismerjük: ő az "Emberfia" (1,51). - Sajnos, a 18c tartalmát a német (és a magyar) nyelvben lehetetlen megfelelő módon visszaadni. Szolgai fordításban a görög szöveg így hangzik: "az Atya keblére hajló létező" vagy "az Atya ölén lévő létező". Az örökké "levő" valóság méltósága összekapcsolódik a bensőséges barátság és a szeretet képével (Lk 16,22; Jn 13,25), amelyet ezenfe­lül a Fiúnak az Atya felé "hajlása" is élénkít (vö. az 1,1b-ben szereplő "prosz" irányt mutató prepozícióról mondottakkal).

B. Irodalomkritikai szempontból egyes értelmezők a 18. verset a Jordán melletti események (1,19-51) bemutatásához átvezető későbbi betoldásnak tekintették. Mások azonban joggal emelik ki az 1,1 verssel való rokonságát: a 18. vers visszavisz bennünket a kiindulási ponthoz, az Istenen belüli élet titká­hoz. - Történetileg felvethetjük a kérdést: vajon Izajás nem látta Istent? Ezt mondja ugyanis: "Jaj nekem! Elvesztem ... hiszen a Királyt, a Seregek Urát lát­ták szemeim!" (Iz 6,5). A rabbinikus zsidóság - éppúgy, mint a pogányság - mély meggyőződéssel vallotta, hogy a valódi Isten a halandó ember számára láthatatlan, mert felfoghatatlan. Az említett Izajás-idézetet a rabbik így értel­mezték: a próféta valójában nem Istent látta, hanem az Isten, a Király és az Úr lakóhelyének, azaz a "sekina"-nak dicsőségét. János a 12,41-ben helyesebben értelmezi ezt az idézetet: már akkor Krisztus dicsősége vált nyilvánvalóvá, mert az Atya valamennyi kinyilatkoztatása általa történik.

C. Az embereknek az a vágya, hogy Istent megismerjék és ezáltal az emberi életutat megértsék, Jézusban beteljesült. Ez a zárógondolata annak a résznek, amellyel János evangéliumát bevezette. Örömhíre ez: Isten húsban jött el, hogy mindazokat, akik hisznek, az örök isteni dicsőségben részesítse (17,3.24). Jézus az "egyetlen nemzett", Isten egyedüli önkinyilatkoztatása a "világ" számára. A 18. versnek egyik legszebb kommentárja talán Andrej Rubljov († 1427/30) Szentháromság-ikonja. A mamrei terebint előtti lakomát bemutató képen kö­zépen ül "a létező" (ho ôn). [23] Szeretettel hajol a jobbján ülő Atya felé. Az asz­talon lévő (a levágott áldozati állat vérének felfogására utaló) csésze az egyet­len Fiú véres életáldozatára emlékeztet. Feláldozhatta magát, ugyanakkor örök Isten is maradhatott. Papi öltözéket visel. A tőle jobbra és balra látható két személyen, az Atyán és a Szentlelken is az ő vonásait fedezhetjük fel. Jézus lett ugyanis a kinyilatkoztatás közvetítőjévé, amennyiben a róla alkotott kép alap­ján valamiképpen "fogalmat alkothatunk" Istenről. Jézus nem csupán szavai­ban, hanem elsősorban a keresztre vezető királyi-papi életútjában ajándékozott meg bennünket az Atyjának természetére vonatkozó "exegézissel", magyará­zattal és kinyilatkoztatással: Isten a szeretet (vö. a Jn 3,16-ot az 1 Jn 4,8.16 verseivel).

Isten természetesen az emberré válás után is valamiképpen láthatatlan ma­rad. Jézus "kinyilatkoztatta" őt, de nem tette szemmel láthatóvá. Jézus lefátyo­lozott jelképe, egyben jelképszerű fátyla is Istennek a világban. A 18. vers úgy fogalmazódik meg, hogy a minden fogalmunkat felülmúló, "transzcendens" Istent tisztelő magatartásunkat továbbra is "bátorítja", jóllehet ez az Isten Krisztusban valóban kinyilvánította szeretetét. Ily módon teret enged a leple­zetlen örök dicsőség boldogító színelátására vonatkozó hívő reménységnek is (17,24).

D. Az Atyát csak Jézus nyilatkoztatta ki számunkra. Ez a gondolat azonban nem szorítkozik pusztán János teológiájára. Máténál is ilyesmit olvasunk: "Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni" (11,27). Azt, amit a Jn 1,18 történeti visszatekintésben állapít meg (tudniillik hogy "Istent soha nem látta senki"), Máté a jövőre vonatkozóan mondja: a Fiú nélkül senki sem jut az Atya isme­retére. A szinoptikus evangéliumok tanítása így kiegészíti a Jánosnál olvasható búcsúbeszéd szavait: "Én vagyok az út, az igazság és az élet" (14,6). Ám ez a Jézuson keresztül az Atyához vezető út nem mindenki számára nyitott. Isten csak a "kicsiny" gyermekeknek, vagyis azoknak adja meg új életének teljessé­gét, akik színe előtt kicsinnyé lettek (vö. a Mt 11,25-öt a Jn 1,12 és a 3,3 verseivel).

[1] A logosz (mint cím), a szkénoó (szállást vesz) és a kharisz (kegyelem) kifejezés csak a Prológusban szerepel. - Vö. azonban az ehhez hasonló zárt egységekkel, amelyeknek kifejezései a János-evangéliumon belül sehol másutt nem fordulnak elő: a Nikodémussal folytatott beszélgetésben (baszileia tou theou: Isten országa), a Jákob kútjánál folytatott beszélgetésben (hé dorea tou theou: Isten ajándéka), a kafarnaumi beszédben (ho artosz ek tou ouranou: égi kenyér), a jó pásztorról szóló beszédben (ho poimén: pásztor; hé poimné: a nyáj), a szőlőtőről szóló beszédben (hé ampelosz: szőlőtő), a főpapi imában (hina ószin hen: hogy egyek legyenek).

A saját képére formálta kijelentés nem a fizikai ábrázatot jelenti.

Inkább arra utal, hogy az emberben is benne vannak azok a fő tulajdonságok, amikkel a Teremtő is rendelkezik, de nem múlhatja fel a teremtőt ezzel, csak a földi dolgokra korlátozódik. (szeretet, hatalom, bölcsesség, igazságosság,)