Igaz az, hogy a mai zsidó vallás jelentősen különbözik az ószövetségi időkben gyakorolt zsidó vallástól?
Szia Ozzy, igen, megváltozott, mert nincs templom, nincs áldozat, és nincsenek papok. A rabbi nem "Isten embere" jobban mint a kóser hentes, csak többet tud. A rabbi igazából tanító, aki megismerteti a zsidókkal a törvényeket és vezeti az Istentiszteleteket.
A judaizmusnak ma három fő ágazata van:
az Ortodox, a Konzervatív és a Reform zsidóság.
Az ortodox a tradicionális vagy "Tóra" judaizmus, ami szerint a Tóra az Igazság, Isten kinyilatkoztatott szava. Isten személyes és mindenható, az ember pedig morálisan semleges, jó és rossz hajlamokkal. De Isten és a Tóra segítségével legyőzheti a rosszat és tökéletesítheti magát.
(az ortodoxia a Talmud idejére, 2-5 század vezethető vissza. A 18. századig, a reform judaizmus megjelenéséig az egyetlen formája a judaizmusnak.)
A Reform judaizmus a 18. században alakult ki, reformációs céllal a gettósítások után. (liberális, progresszív judaizmusnak is hívják.)
Biblia: Az isteni kijelentés egy folyamat. A Tóra emberi írás, mely megőrizte a nép történelmét, hitvilágát, jogrendjét, szokásait. Morális és etikai kérdésekben fontos iránytű.
Isten képük: "az igazság az hogy nem tudjuk, mi az igazság." Flexibilisek, sokan sokféleképpen értelmezik Istent. Helyet ad naturalista, misztikus és humanista csoportoknak is.
Az emberi természet alapvetően jó, sok tanulással, neveléssel formálható és előhozhatók az értékei. Nem hisznek az eredendő bűnben, ellenben az ortodoxokkal.)
Konzervatívok: a XIX.századi Németországban a reform zsidók asszimilációs törekvéseire alakult ki válaszul. (Történelmi judaizmusnak is hívják)
A Biblia Isten és ember közös munkája, nem olyan módon inspirált,mint azt az ortodoxia hirdeti, az isteni kijelentés folyamatos. Isten-képük nem dogmatikus; sokszor Istent személytelen erőként képzelik el.Az emberről alkotott képük hasonló a reform zsidókéhoz, de kevésbé aktívan humanitáriusak. A tökéletesség megvilágosodás útján jön el. Isten és ember partnerek. A konzervatívok nem hisznek a bűnös természetben. Az ember követhet el bűnt, de attól a természete nem bűnös.
Remélem válaszoltam a kérdésedre.
Freya
Szia Ozmium!
Kielegito valaszokat kaptal, en csak annyit szeretnek hozzatenni, hogy leteznek a messiashivo zsidok is, akik elismerik Jezus Krisztust. Komolyabban meg nem foglalkoztam ezzel a csoporttal, igy nem tudok pontos informaciokat mondani, hogy miben is alapszik a hituk.
^ Mint ahogy soha nem is öltek meg...
Talán magát a Bibliát is elolvashatnád, nem csak a militáns ateista oldalakat / írásokat, melyeknek szerzői szintén nem túl tájékozottak a Bibliát illetően...
Amit Freya írt, nagyjából igaz, de amit az ortodoxiáról írt, az nagyon nem.
Az ortodoxia a XVIII-XIX. sz. terméke, gyakorlatilag válasz a haszkala, a zsidó felvilágosodás által elindított folyamatokra. Tökéletesen mutatja ezt a magyarországi hagyományos tagozódás is, a kongresszusi zsidóság és az ortodoxia között helyezkedett el a status quo ante irányzat (nem azonosak a mai EMIH-hel, akik valójában lubavicsi haszidok, semmi közük a status quo ante irányzathoz, csak a nevüket használják). A status quo ante , tehát a "hagyományos" zsidóság messze nem volt olyan szigorú, mint az ortodoxia. Érdemes megnézni a nagymihályi ortodox gyűlés határozatait és összevetni a status quo ante gyakorlatával. Egyértelműen látszik belőle, hogy az ortodoxia ugyanúgy eltér a hagyományos, talmudi iránytól, mint a modernizálók, csak épp az ellenkező irányba. Sokkal szigorúbb, mint a talmudi irány (csak a példa kedvéért, a talmud beszél női minjenről, ortodoxoknál ez szóba sem jöhet). Tehát nem igaz az a ma, ortodoxok által előszeretettel terjesztett állítás, hogy ők lennének a hagyományos zsidóság és minden más irányzat hozzájuk képest tért el a hagyománytól.
Szia, amiről te beszélsz, az a neo-ortodoxia, annyira már bele sem akartam menni :-) Főleg azért, mert ez egy olyan kérdés, amit a zsidók is erősen vitatnak. De köszi a hasznos kiegészítést.
Freya
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!