Miért hisznek oly sokan az evolúcióban?
15:29
Az evolúció egy tény, amiről közvetlen megfigyelések és fosszilis leletek alapján tudunk.
Az evolcúióelméletek tudományos elméletek, melyek az evolúcióról szólnak.
evolúció =/= evolúcióelmélet
15:29
azt is rosszul tudod, hogy az egyháznak bármi baja van az evolúcióval. A katolikusnak pl. nincs. Egyes amerikai szektáknak van.
Az evolúcióelmélettel semmi baj baj nincs, ez egy létező dolog elfogadott és igaz. Ebben nem lehet hinni ez olyan mint hogy 1+1=2. A baj azzal van aki nem tud árnyaltan gondolkodni. A teremtéstörténet és az evolúció teljesen összeegyeztethető. Darwin sem a teremtéstörténet ellen volt, hanem megállapított egy dolgot. Tehát mint mondtam a baj az ha nem tudsz árnyaltan gondolkodni.
Az evolúció egy folyamat, melyben a fajok fokozatosan fejlődnek ki. A teremtéstörténet pedig azt mutatja hogy Isten hogyan teremti a világot. Sokan szószerint fogják föl a Bibliát és azt hiszik hogy ez egy mese. A Biblia Isten kinyilatkoztatott szava. Darwin végülis csak annyit mondott az egész elmélettel hogy ez nem egy pillantás alatt történt, hanem egy hosszú folyamatot ölelt fel. De attól még az Úr teremtett mindenkit és irányította az evolúciót, a fejlődést. Ha nem így lenne akkor azzal azt mondod hogy csak véletlen az, hogy nem csápok vannak a kezed helyén és nincsenek tollaid. Be kell hát látni barátom hogy az Úr vigyázott ránk, kiválasztotta fajunkat a gondolkodásra. "Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarainés minden állat fölött, amely e földön mozog" (Ter 1,28) Darvin csak annyit mondott hogy ez nem egy szempillantás alatt történt. De attól még nem véletlen vagyunk okosabbak az állatoknál.
Akkor tegyünk kicsit rendet a fejekben. Az emberek evolúcióhoz való viszonyuk szerint négy csoportra oszthatók:
① Akik elutasítják. Rendszerint semmilyen szinten nincsenek tisztában vele és az állításaival és nem is akarják megismerni. Az elutasítás oka a hiányos ismeretek és érzelmi döntés. Az elutasítóknak ugyanis sérti az önérzetét, hogy "alsóbb rendű" lényekkel állnak rokonságban. Ilyen az előző oldalról Péter (#8).
② Akik elhiszik, de vallással keverik. Az ismereteik a témában erősen hézagosak, általában, mint egy felsőbb hatalom (isten) által irányított folyamatot képzelik el. A megközelítésük sokkal inkább vallásos, mint logikus, így az igazi evolúcióhoz nincs köze. Ilyenek az értelmes tervezettség hívei, és az utolsó (#15) válaszoló.
③ Akik egyszerűen elhiszik. Az ismereteik nekik is hiányosak, de már nem keverik bele a vallást. Ez az átlagos szint a téma ismeretében.
④ Akik ismerik és elfogadják. Ők kezelik helyén mind az elméletet, mind az általa leírt folyamatot. Szakmailag hiteles forrásokból ismerik az evolúciót, tisztában vannak vele miket állít, mikre terjed ki és mivel bizonyítják.
Tehát az evolúcióban való hit a hiányos ismeretek számlájára írható.
Tehát ha jól értelmezem a 4-es csoportba tartozók tudják csak a tutit, aki valamilyen szinten elfogadja, de továbbra is abban hisz, hogy nem a véletlen művei vagyunk, hanem intelligens tervezőnk által, annak egyszerűen nincs elég ismerete a témával kapcsolatban?
Hraskó Gábort melyik csoportba sorolnád?
@ vigera:
Az még hagyján, de mint általában minden ilyen csoportosítás esetén, vannak "vegyes típusok" is. Mondanám, olyan "átmeneti fajok". :)))
Az olyan válaszoktól meg, mint az első, komolyan el tudok ájulni... Szinte mindenki járt iskolába, mégsem hiszünk el mindent, amit ott tanultunk, hiába tartozik az általános műveltséghez.
És ezt akár meg is lehet fordítani: a Biblia ismerete is az általános műveltséghez tartozik, továbbá tananyag is a 9. évfolyamon, mégis sokan vannak, akik nem fogadják el, nem hisznek benne.
Van még néhány válasz, amivel tudnék vitatkozni, de inkább nem húzom fel magam még jobban.
Konkrétan a kérdésre: Ha az evolúciós elméletre gondolsz, akkor azért, mert jelenleg ez az egyetlen alternatívája a teremtésnek. Ha pedig magára a természetben megfigyelhető folyamatra, akkor pedig az nem hit, mert látjuk, tapasztaljuk.
Üdv. :)
A biológusok azért hisznek benne, mert képzésük során elhitették velük, hogy csak evolúciós szemlélettel lehet a modern biológiát művelni. A többi ember pedig azért, mert a biológusoktól, és általában a tudósok többségétől, csak erről hallanak. Ezért a fejekben az evolúciós eredettan azonosul a tudománnyal, a modernitással, a haladással; pedig csupán az aktuális korszellem. Az egyházak passzivitása és világias "alkalmazkodása" csak tesz rá még egy nagy lapáttal.
Ez egy önmagát generáló folyamat, már vagy 100 éve. Véleményem szerint a következő nagy tudományos forradalom meg fogja ingatni.
"a Biblia ismerete is az általános műveltséghez tartozik, továbbá tananyag is a 9. évfolyamon, mégis sokan vannak, akik nem fogadják el, nem hisznek benne."
A görög mitológiát sem hisszük el. Ezekkel csak mint irodalmi művekkel foglalkozunk. A Biblia is csak egy könyv. Az hisz benne, aki akar, de az irodalom órán nem vallásos szempontból vizsgáljuk, ez nem hittan óra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!