Római katolikusok! Ti a házasság előtt hogyan éltetek a párotokkal?

"Hogy "ennek mi köze a vallásossághoz"? Betartod Isten parancsait, az. De ha te nem tartod be, és fogalmad sincs, hogy ennek a kérdésnek "mi köze a vallásossághoz", akkor nem értem, mit keresel itt!"

De Te nem Isten parancsait tartod be, hanem maximum a papokét. Nem kell hagynod, hogy más lásson helyetted.

Szia!

Oké, leírom a mi esetünket. (másfél éve házasodtunk meg)

A házasság előtt másfél évig jártunk. Már az elején éreztük, hogy ez több, mint az addigi kapcsolataink (nekem 4 is volt), bár nem mertük magunkat illúziókba kergetni (pl. "Téged csakis Isten rendelhetett mellém") - tehát fenntartottuk a lehetőségét, hogy tévedünk, de ez most melléklényeg. :)

Nos, dúlt a láv, de szerintünk is fontos volt, hogy határokat szabjunk. Nem csőlátásszerűen, csak azért, mert az egyház ezt mondja (remélem, Te sem), hanem mert alaposan végiggondoltuk, átbeszélgettük, és úgy döntöttünk, hogy valóban jobb úgy, ha szakaszonként lépünk előre. Tehát nem véletlen a kereszténység álláspontja a házasság előtti és utáni élethez kapcsolódóan. Nem azért utasít el valamit, mert egyszerűen így döntött valamikor valaki, hanem mert (tapasztaltuk) így volt jobb nekünk hosszú távon. Ha egyből az ágyban kezdjük, kihagytunk volna egy rakat lépést, ami által viszont így sokkal jobban megismertük egymást.

Nem vettem zsákbamacskát azzal, hogy a szexszel vártunk a házasság utánig. Kellőképpen megismertem ahhoz, hogy egyrészt tudjam, a szexben is szuper lesz vele lenni, másrészt nem érdekelt különösebben, hogy milyen lesz vele, mert nem a húsáért vettem el, hanem mert szeretem.

Természetesen nem csak néztük egymást másfél évig, és nem csak szép szavakkal szerettük egymást, hanem fizikailag is kimutattuk, de csak annyit próbáltunk megengedni magunknak, amennyit a lelkiismeretünk engedett, és ez nem csak az ölelés, kézfogás, csók volt. Sokszor aludtunk egymásnál, egy ágyban, bár nem költöztünk össze. Emiatt persze sokszor át-átléptük már azt a határt, amit megszabtunk magunknak, de nem mentünk el a "konkrét aktusig", csak épp tovább mentünk egy egyszerű csóknál... Nem mondom, hogy ez így helyes, nem akarok a lelkiismeretedre hatni. Volt, amit már mi is soknak gondoltunk, volt, amit nem. De nem tépelődtünk rajta, ebből is kihoztuk inkább, amit lehetett, mert állati jókat beszélgettünk utána arról, hogy melyikünk mit gondol erről, hogy látja magát ebben a kapcsolatban. Ezek nagyon összeforrasztottak minket.

Meg is kérdeztük az atyát, akihez házassági előkészítőre jártunk, hogy ez így gáz-e szerinte, jobb lenne-e elfolytani esetleg ezt a vágyat. Nagyon tetszett, amit mondott, és úgy érzem, az egyház vagy a kereszténység is valójában így gondolja, csak nagyon hülyén kommunikálja: Azt mondta ugyanis, hogy a világért se folytsuk el. Az elfolytás egy teljesen téves hozzáállás. Egy csomó csőlátású keresztény pár csinálja azt, hogy házasság előtt csomót köt magára, aztán pedig ott állnak házasként egy rakat szexuális komplekszussal, és alig mernek egymáshoz érni, ami főleg a nőnek okoz majd fizikai fájdalmat az első néhány alkalommal (görcs). Természetesen nem arra buzdított, hogy "akkor most hajrá és mindent bele..." - hanem azt mondta, hogy ezek a vágyak teljesen helyén vannak, kvázi Isten ajándékai, csak időben kell felhasználni. Addig is viszont ne elfolytsuk ezeket az energiákat, hanem vezessük le más udvarlási gesztusokban kezdve a lightosabb együtt töltött idővel, akár, hogy egész bátran beszélünk a másikkal kapcsolatos vágyainkról (jól tud esni :), vagy akár egy szenvedélyes csókcsatával, ami teljesen belefér egy keresztény kapcsolatba.

Konkrétan a szexszel valóban a házasság utánig vártunk, de nekünk megérte. A várakozásnak egy elképesztően szép és romantikus gyümölcse volt.

Másfél éve vagyunk házasok, 4 hónapja szülők, és úgy érzem, teljesen rendben vagyunk egymással. Jó a kapcsolatunk minden téren, és ezt szerintem a lépcsőzetes előrehaladással értük el.