A kánaánita vallás Yahweh-nek mi köze a zsidó vallás, és egyben a kereszténység istenéhez?

A kánaánita törzsek valóban többistenhívő társadalomban éltek. Eredetileg El( Él) nevű öreg( szakálas, trónon ülve ábrázolt) Istenség volt a pantheon élén. Ekkor még héberekről nem beszélhetünk. A kánaániták egy része, Egyiptomban élt x ideig, majd onnan visszaindultak kánaán földjére. Ekkor sem beszélhetünk még héberekről, mert még mindig többistenhit jellemezte őket inkább, bár némileg módosult. Főistenségként még mindig El-t tisztelték ( héberül Elochimnak hívják még most is :) ), de emellett tiszteltek bálványokat is ( ez amolyan házi védőszellemként volt jelen a vallásukban). Szóval visszaindultak kánaánba, és mikor odaértek azzal kellett szembesülniük, hogy a kánaániták vallása ( az otthonmaradottaké) megváltozott, mert addigra már nem El volt a főistenség, hanem Baál, aki vihar és termékenységistenségként volt jelen. El volt az atya, ezzel szemben Baál egy fitalal erős harcias istenség volt. Valószínű, hogy azért került a pantheon élére, mert átmetetileg szárazabbá vált az éghajlat, és ha eső nincs, kaja sincs.

A JHVH úgy került képbe, hogy Mózesnek El ezen az új néven mutatkozott be. Égő csipkebokros történet. Isten megszólította majd bemutatkozott JHVH néven, majd mikor Mózes nem tudta ki szól hozzá, Isten azt mondta neki, hogy ő az, Elochim. Tehát Elochim, és JHVH egyenő, ugyanarról az Istenről van szó.

Monoteista valláshoz még ezek után is kellett pár száz év, hogy kialakuljon, mert a házi bálványkultuszra utaló szobrocskákat, még a Héber királyság idejéből is találtak a régészek. Ezek szárnyas lényeket ábrázoltak, egyes kutatók szerint a négy arkangyal előfutárai lehettek, de erre egyenlőre nincs bizonyíték.

Előző válaszoló vagyok, nincs mit. Vallástörténet, kultúrtörténet létező tudomány:) Igaz nem az a cél, hogy Isten létezését bizonyítsa, ezt szokták összekeverni, és emiatt vált ki indulatokat.

Van egy speciális része, a bibliakutatás, ez is ide tartozik, lényegében a bibliában található események történelmi hátterét kutatja, ill azokat próbálják meg alátámasztani régészeti leletekkel. Vannak zsákutcák, mint mindenhol, de nagyon sok felfedezés ennek köszönhető, pl a mára önállósult Sumerologia anno innen indult. Semmit nem tudnánk a sumerokról, ha valakik nem kezdték volna el kutatni, és nem látnak összefüggéseket a leletek, és a biblia között. Mára ezek nagy részéről kiderült, hogy nem egészen bizonyítják a bibliában leírt eseményeket, ill nem abban a formában, ahogy akkor gondolták. Olvastam pár könyvet a témában, és úgy gondolom, hogy a biblia egy speciális mű, valós történelmi eseményeket mesél el, páratlan stílusban. :) Ha szó szerint veszed, akkor nem vagy normális, de akkor sem ha figyelmen kívül hagyod. :) Az igazság a kettő között van.

"A JHVH úgy került képbe, hogy Mózesnek El ezen az új néven mutatkozott be. Égő csipkebokros történet. Isten megszólította majd bemutatkozott JHVH néven, majd mikor Mózes nem tudta ki szól hozzá, Isten azt mondta neki, hogy ő az, Elochim. Tehát Elochim, és JHVH egyenő, ugyanarról az Istenről van szó. "

Ez sem nem tudományos, sem nem igaz. csak feltevés. Annak sem túl jó.

Semmi, mivel a kánaánita vallásban nem létezett ez az istenség, illetve ismeretlen volt ez az istennév. Meglehetősen jó forrásaink vannak az ókori kánaánita vallásról, de sehol nem tanúsítják ezen istenség kultuszát. Ugaritból ismerünk egy csomó-csomó kánaánita istenséget, valószínűleg túlságosan sokkal több nem is volt. Sehol nem említik a nevét. Rengeteg kánaánita várost tártak fel a régészek, bennük számos templommal, de egyiket sem állították egy a Tetragrammaton névvel illetett istenség kultuszára. Rengeteg templomot feltártak, rengeteg szobrot, írott forrást találtak. Van bizonyíték arra, hogy a kánaánita-föníciai vallás főistene Baál volt, akinek a felesége Astarte, illetve Anat (Anat nem biztos, hogy kánaánita eredetű isten, lehetséges, hogy valójában amorita származású). Van bizonyíték Baál két fő riválisának, Mótnak és Jámnak a létezésére. Van bizonyíték Ilre, az istenek atyjára és teremtőistenségre, valamint társasszonyára, Aserára, az istenek anyjára. Ezen fontosabb istenségek mellett még kismillió másik istenre is van bizonyíték, például Kotha-wa-Khasisra (szó szerint azt jelenti a neve, hogy "ügyes és okos"), aki a kovácsolás és a kohászat istene volt. Bár Molochra hiányoznak az egyértelmű bizonyítékok, valószínűleg a név is torzított, mivel Astarte Héber Bibliában található torz nevéhez, az Astarothoz hasonlóan az izraeliták a héber "boshet", vagyis "szégyen" szó magánhangzóit punktálták bele a nevekbe (ugye a héber csak mássalhangzókat ír néhány kivételtől eltekintve, a magánhangzók jelölésére olyan szövegeknél, ahol fontos a pontosság a punktálásnak nevezett pontokat, vesszőcskéket használják, így punktálták a Tetragrammatonba is az Adonáj és az Eloháj szavak magánhangzóit, amit nyugaton félreértették és azt hitték, hogy ez azt jelenti, hogy a Tetragrammatont valóbban Jehovaként mondták ki), ugyanakkor számos tudós Molochot Melechként, vagyis "királyként" adja vissza, ez alapján pedig könnyen lehet és több tudós valószínűsíti, hogy Milkommal, Ammon nemzeti istenével vagy az ugariti istenségtáblákon azonosított Mlk alvilági istennel, esetleg a föníciai-kánaánita Melkarttal (bár ez kevésbé valószínű) azonos.

Szóval egy szó, mint száz: nincs bizonyíték arra, hogy a kánaánita vallásban létezett volna a Tetragrammaton. Sőt, egyel tovább is lehet menni: valójában ennek az istennek a kultuszát közvetlenül egyedül az izraelitáknál tanúsítják. Legkorábbi tiszteletére utaló jel a gézeri parasztnaptár lehet, amit a szerzője "Abijah" néven írt alá. Ez egy sérült szöveg, ugyanakkor erősen valószínű számos tudós szerint, hogy a korban már létezett JHVH kultusza az izraeliták körében, illetve hogy ez egy "Jahu" utótagot tartalmazó sémita név volt. Számos tudós többek között erre alapozva gondolja, hogy JHVH kultuszának Kánaánban való kultuszának megjelenése szerepet játszhatott az izraelitáknak, mint etnikumnak a kialakulásában és már a korábbi időszakban is fontos szempont volt. Például William G. Dever is emellett érvel. A legkorábbi teljes mértékben egyértelmű, nem sérült szövegben való említése a Tetragrammatonnak a moábita Mésa-sztélé, ahogy Moáb nemzeti istenével, Kamósszal kardoskodónak ábrázolják a két istenséget a két nép háborúi során (a szöveg egyébként a Király könyveiben található csatát írja le a moábiták szemszögéből). Szóval a tudósok között meglehetősen erős egyetértés rajzolódik ki abban a kérdésben, hogy JHVH nem kánaáni eredetű, hanem Kánaánon kívülről érkező/származó istenség.

De akkor honnan jött JHVH? A választ a legtöbb tudós a Héber Biblia, illetve Tóra belső, irodalmi bizonyítékai alapján, valamint a régészeti bizonyítékok alapján a déli hipotézisben feltételezi. Manapság a tudósok egyértelmű többsége így tekint erre a névre, illetve istenségre, minden más elmélet sokkal gyengébb lábakon áll. A Tóra Mózes isteneként jelöli meg a Tetragrammaton névvel illetett istenséget, aki Egyiptomban született, élete nagy részét Egyiptomban élte le, ugyanakkor hosszú ideig élt a Sínai-félsziget környékére tehető Midiánban is. A Tóra folyamatosan úgy ábrázolja ezt a nevet és istenséget, miszerint Mózesnek és az egyiptomi fogságban lévő, valamint onnan kivonuló hébereknek nyilatkoztatta ki magát. A Tórában emellett azt is láthatjuk, hogy Jetró, Midián papja is felismeri JHVH hatalmát és a héberekkel együtt áldja, ráadásul Mózes egyik felesége maga is midianita volt. Mózes a Sínai-hegyen kapta meg a Tízparancsolatot és itt kötött szövetséget (illetve a későbbi összedolgozások szerint itt erősítette meg a szövetséget) ezzel a bizonyos istenséggel. A Tanakh legősibb keletkezésű szövegei között azonosítanak a szövegkritikus tudósok egy olyat is, amiben szintén az a kép erősödik meg, hogy JHVH eredeti "származása" délen van. "A Sínai-hegyről jött az ÚR, és Széírből támadt föl nékik. Párán hegyéről ragyogott elő, tízezer szent között jelent meg, jobbja felől tüzes törvény volt számukra." 5Mózes 33,2 Széír, Párán stb. szintén Kánaántól délre fekvő, pusztás, sivatagos régiókban vannak. Ennek az istenségnek a bibliai ábrázolása is egy sivatagi, pusztai, nomád vihar- és háborúisten alakját idézi. A rá vonatkoztatott attribútumok ettől egyáltalán nincsenek távol. Baál és JHVH is kapcsolatba hozható volt az esővel, illetve a háborúkkal, ugyanakkor mindkettő másfajta esővel volt kapcsolatban, másfajta életmódhoz kötődtek, valamint az alakjuk/személyiségük jelentősen eltért, emiatt is jelenhetett meg a két istenség között a nagyon erős rivalizálás és összeférhetetlenség. De hogy áttérjek a Biblián kívüli bizonyítékokra, amelyek szintén eléggé erősek: Egyiptomban több helyen említenek bizonyos saszu nomádokat. Ők nomád sémiták voltak, akik gyakran bementek Egyiptom területére is, ott néha hadifogságba estek, többször dolgoztatták őket, illetve többször ki is jöttek onnan. Pásztorok, valamint zsoldosok voltak főleg. És közöttük volt egy bizonyos "Yhw saszui" csoport, akikről nagyon sok tudós (pl.: Donald B. Redford, William G. Dever, Anson Rainey, Lester L. Grabbe, Aren Maeir, Amihai Mazar és még sokan mások) tartja úgy, hogy a korai izraeliták kialakulásában egy fontosabb szerepet játszottak, illetve részben a későbbi izraeliták egyik ősei is lehettek. Nyilván nem ugyanaz a két nép, ugyanakkor valószínű, hogy bizonyos saszu vagy bizonyos hozzájuk hasonló csoportok csatlakoztak a kánaáni hegyvidéken kialakuló csoportokhoz. Az imént említettem, hogy közvetlenül csak az izraelitáknál tanúsítják ezt az istenséget, ugyanakkor közvetetten a "Yhw saszui" csoportot tartják JHVH első imádóinak. Fontos, hogy ez a csoport nem azonos az edomitákkal - bár átfedés valószínű -, mivel az egyiptomi feliratok a két csoportot külön említik a felsorolásokban. Ez egy lehetőséges magyarázat arra is, hogy miért ábrázolja ilyen szoros testvériségben álló népekként az izraelitákat és az edomitákat, valamint távolabbról a midianitákat, illetve bár még távolabbról, de miért társít hasonló származást a moábitáknak és ammonitáknak is. Nincs egyetértés a tudósok között abban, hogy a "Yhw" ebben az esetben egy helynév vagy egy istennév. Mindkettőnek lenne értelme. Ugyanakkor amennyiben helynév, akkor is valószínű, hogy egy olyan helynév, ami a területhez kapcsolódó istenség imádatán alapszik (lásd: Kánaánban mondjuk Bételhez, vagyis "El házához" hasonlóan). Ezen a területen a régészeti adatok szerint amúgy valóbban létezett a Tórában ábrázolt sátorszentélyekhez kapcsolódó kultusz. Egyes nomád sémiták még Háthor istennő templomát is átalakították nomád, sivatagi sátorszentéllyé.

Ok, de hogy lett ebből a törzsi istenségből Izráel Istene és hogy lett nem utolsó sorban a világon a többi istenséghez képest a legeslegnagyobb istenség? A választ sok tudós a szinkretizmus elméletében látja. A Bibliában az izraeliták Istenét sok néven illetik, valamint sok attribútumot társítanak hozzá. Amennyiben elfogadjuk számos tudós álláspontját abban a kérdésben, hogy a korai izraeliták, vagyis protoizraeliták nem alkottak homogén csoportot, hanem számos Kánaánon kívülről érkező nomád, valamint Kánaánon belülről menekülő csoport találkozásából jöttek létre, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy ezek a csoportok, törzsek hozták magukkal a saját vallási felfogásaikat, illetve istenségeiket is. Egy kisebb délről érkező, nomád múlttal rendelkező csoport hozta magával JHVH kultuszát és nagy valószínűséggel a kivonulás és Mózes történetét, aminek a történelmi magja csak velük, nem az összes izraelitával történt meg, illetve több kutató (pl. Richard Elliott Friedman szerint) a papi hagyományok/szokások egyes korai elemeit is (lásd: az egyiptomi hordozható szentélyekre és nomád kultuszokra hajazó frigyláda története). A Kánaánon belülről származó félnomád/falusias csoportok El/El Eljon kultuszának helyi változatát hozták magukkal. El a kánaáni panteonokban a teremtő isten volt, személye jóságos, szerető nagypapa, aki ugyanakkor sok esetben gyenge. Ők hozhattak magukkal minden olyan szokást, hagyományt, ami a többé-kevésbé letelepedett életmódhoz, Kánaánhoz stb. kötődik. Fontos megemlíteni a kánaáni Malkicedek/Melkizedek papkirály történetét, akitől Ábrahám minden kérdés nélkül elfogadja az áldást El Eljon nevében, tehát lehetséges, hogy egyfajta jebuzeus papi tradíció is fennmaradt. Érdemes tovább Rácháb és családjának történetét is megemlíteni, akik kánaánitákként csatlakoztak az izraelitákhoz. Emellett azonosíthatunk egy harmadik imádati formát is, amire például Daniel Fleming is felhívja a figyelmet. Ez pedig a keleti kultusz. Ábrahámnál és a pátriárkáknál a szöveg következetesen az El Saddáj istennevet használja. Ennek a létezésére szintén nincs bizonyíték Kánaánon belül, függetlenül attól, hogy egy teljesen másik istenségről beszélünk, vagy El kultuszának egy változatáról/El szerepének egy másik értelmezéséről. Ellenben Kánaántól keletre, például Szíriában és Észak-Mezopotámiában annál inkább tanúsítják ezt a nevet. A szírek, arámiak és amoriták által lakott Amurru Királyságban például létezett egy Bel Sadu nevezetű hegyekkel, pusztával kapcsolatos nomád istenség. Több kutatót ez arra vezetett, hogy ezt a kultuszt, valamint a hozzá tartozó mítoszokat úgy hozták be Kánaánba az Eufrátesz folyó környékén élő, szírszerű, amoritaszerű, arámiszerű csoportok. Ez az istenség kevésbé egy szerető, teremtő égatya képét mutatja, sokkal jobban hasonlít a mezopotámiai Enil, az amorita Amurru, az arámi Hadad stb. alakokhoz, valamint ezeknek egy nomádabb formájához, illetve egy keleti pusztai isten alakjához (lásd: az emberiséget úgy bünteti, hogy minden élőlényt elpusztít egy családot leszámítva egy özönvízzel, Szodoma és Gomora városaira megharagszik, ezért kénköves esőt zúdít rájuk, szintén úgy hogy mindenki meghal egy családot leszámítva, akik őt imádják és nem is oda valósiak, vagy amikor a fáraó tudta nélkül is magánál tartotta Ábrahám feleségét, akkor megint csak úgy lép fel, hogy betegséggel súlyt stb.). Szóval volt több réteg, akik más és más kultuszokban vettek részt, de az közös vonás volt, hogy mindegyikük a saját istenét tartotta a legfontosabbnak, legnagyobbnak. Mark S. Smith modellje alapján kb. a bírák kora körül ezeket azonosították, szinkretizálták és rövidesen el is tűnt az emléke annak, hogy valaha ne egylényegűek lettek volna, ezáltal létrejött egy hatalmas istenség, akit az egész Izráel közel érzett magához, így mindenki hűséggel tartozott feléje, henoteisztikusan, majd monolatrista módon imádták, ugyanakkor kezdeteben a többi istenség létében is hittek, valamint a legelején még bizonyos szinten imádták is őket, de jóval kisebbnek tartották őket (pl. teljesen önálló templomaik nem voltak, hanem ameddig át nem léptek a monolátriába a monarchikus korban, addig a hatalmas istenség oltára volt központi helyen a templomban, minden más kisebb lény kisebb oltára meg körbe vagy mellette), bár tény, hogy a saját hazájukban elfogadták a minden helyi isten hatalmát (lásd: amikor megrémültek az izraeliták attól, hogy Mésa feláldozta a fiát Kamósznak a városfal tetején, mert úgy gondolták, hogy moábita földön Kamósz minden erejével azon lesz, ha megfékezze őket). Az ókori izraelita vallás abban különbözött mondjuk az ókori görög, egyiptomi vagy kánaánita vallásoktól, hogy ott nem henoteizmus volt, hanem tiszta politeizmus. Magyarán az istenek kb. azonos hatalommal rendelkeztek. Még Zeusznak vagy a főisteneknek sem volt olyan nagy hatalma, amivel a többi istenséget együttvéve vetekedhetne. Emellett nem tekintették a nemzeti istenség hatalmát korlátlannak a hazájában. Például Pallas Athéné Athénban bár a város istene is volt, ugyanakkor nem hitték, hogy teljhatalma lenne Athénban vagy az athéniak az ős választottjai lennének. Izráel történetének alapmítoszai megszilárdultak angolul mnemohistory-ként, ami együttvéve mitikus és legendás, de külön egyes elemeit véve történelmi magvakon nyugszik.

Amúgy ezt igazolja Aszáf zsoltára is, ahogy Jah áll Elohim mellett az istenek gyülekezetében, ítél az istenek között.

Vagy Mózes a későbbi betoldásában, ami Jahot azonosítja El Saddájjal, vagyis a pátriárkák istenével. Nyilvánvaló, hogy Jah volt az erősebb, így az ő neve lett az általános, majd a tabu.