Kik azok a divatateisták?










23:36:
> Ezek saját gondolatokkal nem rendelkező primitív bigott emberek.
Pont mint a divatkeresztények.





Nekem semmi bajom azokkal, aki azt mondják, hogy Jézus útját követik. Jól teszik, mert Jézus maga a szeretet.
De a válaszodból még mindig nem értettem meg a divatateizmus mibenlétét. Én úgy nevelkedtem, hogy a kereszténység, mint vallás hiányzott az életemből. Mint kultúra jelen volt, hiszen mégis csak jelen vannak a történelmi egyházak, és voltam istentiszteleten is, habár nem érintett meg. De ateista sem vagyok, bár ismerek párat. De ők nem azért azok, mert a szomszéd Józsi is az, és milyen menő mostanság annak lenni. Egyszerűen nincs szükségük arra, hogy higgyenek nagyobb erőkben. De mégis úgy élnek, ahogy kell. Nem ének bűnben, nem lopnak, ismerik és követik a szeretetet. Ahogy egy buzgó hitű ismerősöm mondta, az istennek mindegy, hogy tagadják-e, a lényeg, hogy szeretni tudjanak.
Nem értem, miért lenne divat a buddhizmus. Csak manapság tudod, már lehet választani. Én is képtelen vagyok hinni az istenben, megpróbáltam, de nem tudtam, viszont az a világnézet, ami az enyém, nagyon hasonlít a buddhista világnézetre. De nem azért, mert az most milyen népszerű. Nem is hiszem, hogy az lenne. Ha az lenne, akkor az ország több pontján lenne buddhista templom.
Azért írtam azt, hogy "az isten" az "Isten" helyett, mert számomra nem több, mint egy mitológiai alak. Mint Zeus vagy Thor vagy Amaterasu.










"Nem divat kereszténynek lenni, lemaradtál egy évezreddel barátom."
Egy évezreddel ezelőtt sem volt divat.
Ha azt mondaná az állam, hogy megöl, ha nem hordasz fekete gatyát, akkor milyen színű gatyát hordanál?










Azért írtam azt, hogy "az isten" az "Isten" helyett, mert számomra nem több, mint egy mitológiai alak. Mint Zeus vagy Thor vagy Amaterasu.
De azért az utóbbiakat nagybetűvel írtad.





"Biztos sok köze van az államvallásnak a sok ezer embernek a szerzetesrendekben... Az érvelésed hibás utolsó."
A lényeg az, hogyha nem voltál keresztény megöltek. Nem divatból voltak keresztények és nem is feltétlenül azért, mert hittek istenben. Egy jobbágynak gyakorlatilag mindegy volt, csak egy plusz teher volt az, hogy az egyháznak is kell fizetnie. Egész nap dolgoztak a földön, aztán robotolhattak is, majd még el KELLETT menniük a templomba, ha tetszett nekik, ha nem. Nem választás kérdése volt. Nekik az is mindegy lett volna, ha német földbirtokosuk van, ugyanúgy kizsákmányolta őket.
"Andizsuzsi válasza:
>>Azért írtam azt, hogy "az isten" az "Isten" helyett, mert számomra nem több, mint egy mitológiai alak. Mint Zeus vagy Thor vagy Amaterasu.<< De azért az utóbbiakat nagybetűvel írtad."
Persze, hogy azzal írtam, mert az a nevük. Mint ahogy az isten neve is Elohim meg Jahve. Ha így írom, akkor az "ő" nevét is nagy betűvel írom.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!