Mi értelme van így ennek? Jézus a vesztünkre tör?
Ez a két idézet mindkétszer Jézust idézi, ugyanaz az apostol vetette papírra, és közel is van egymáshoz a két igehely.
1. Mt 10,35
Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt;
2. Mt 12,25
Jézus pedig, tudva az ő gondolataikat, monda nékik: Minden ország, a mely magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, a mely meghasonlik magával.
Ez nem provokáció, ezért nem a valláskritikába írtam.
Az első igevers a választásról / döntésről szól, mert adott esetben ez is szükséges lehet.
A második jobban érthető a szövegkörnyezettel együtt:
"Akkor odavittek hozzá egy vak és néma megszállottat, és ő meggyógyította, úgyhogy a néma beszélt és látott. Az egész sokaság elcsodálkozott ezen, és ezt mondta: "Csak nem ez a Dávid Fia?" A farizeusok azonban, amikor ezt meghallották, kijelentették: "Ez nem űzheti ki az ördögöket másként, csak Belzebubnak, az ördögök fejedelmének a segítségével." Ő pedig, ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: "Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával. Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, meghasonlott önmagával, és akkor hogyan maradhat fenn az országa? És ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kivel űzik ki? Ezért ők lesznek a ti bíráitok! Ha viszont én Isten Lelkével űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa. (Máté 12:22-28)
Így már rendben van, vagy szükséges további magyarázat?
1, Jézus az oka a világ és a kereszténység közti ellentétnek, mert követeli az emberektől az állásfoglalást, maga mellett, vagy ellene. Ezért is mondja azt: "Nem békét jöttem hozni!" Isten csakis határozott állásfoglalással tudja az ember lelkét megmenteni.
2, Kiragadtál egy mondatot, ami így önmagában félreérthető.
A kontextusból kiderül, hogy Jézus kiűzte az ördögöt az egyik emberből, erre azzal vádolják, hogy a sátán nevében űzte ki. Ez természetesen nem igaz, ha igaz lenne az ördög meghasonlana önmagával (az ördög segítségével ördögöt űzni?!) Másrészt voltak akkoriban zsidó ördögűzők is, akiket a nép teljesen elfogadott, Jézus felteszi a kérdést, hogy vajon ők kinek a nevében űznek ördögöt? Ha a zsidók Isten nevében űznek ördögöt, akkor Jézus miért ne tehetné ugyanezt?
A farizeusok, akik Jézust vádolják nem akarják látni az igazságot, két mércével mérnek (ha egy zsidó ördögöt űz az jó, ha Jézus teszi, az rossz!) tehát akik elítélték őt mondhatni meghasonlottak önmagukkal...
2,
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!